Hirdetés

Tudjuk, hogy mikortól és hol forog az Igazság Ligája!

|

Hirdetés

Az elmúlt hetekben néhány vészjósló pletyka látott napvilágot, melyek szerint a Warner Bros. egyre feszültebbé válik a Batman Superman ellen - Az igazság hajnala premierjének közeledtével. A stúdió pedig joggal aggódik, hiszen ez a film fogja igazán elindítani a DC Bővített Univerzumát, ha pedig nem lesz képes felérni a hatalmas hypehoz, akkor gyorsan át kell rendezni a terveket a jövőre nézve. Az egész pletyka áradat onnan indult el, hogy néhány embernek már megmutatták a filmet, a reakcióik pedig vegyesek voltak, így voltak akik elkezdtek kételkedni abban, hogy a Warner vajon megtartja-e Zack Snyder rendezőt az Igazság Ligája élén. Nos, most talán éppen a híresztelések hatására, a stúdió bejelentette, hogy az Igazság Ligája - 1. részének forgatása idén április 11-én hivatalosan is elkezdődik, Snyder pedig nem megy sehová. A munkálatok elsősorban a Warner Bros. angliai Leavesden stúdiójában fognak zajlani, de egész London és Izland környékén is vesznek majd fel különböző jelenteket. A rendező már most az Egyesült Királyságban tartózkodik, ahol előkészíti a terepet, a színészek pedig két héttel azután csatlakoznak majd hozzá, hogy a világ először láthatta Az igazság hajnalát.

batman-v-superman-ben-affleck-zack-snyder-set-photo
Az egyelőre nem tisztázott, hogy végül ki kapja majd az elismerést az Igazság Ligája forgatókönyvvért, de úgy tudjuk, hogy az Argo akció és a Batman Superman ellen Oscar-díjas írója, Chris Terrio dolgozott a filmen. Henry Cavill, Ben Affleck és Gal Gadot újra szuperhős ruhákba bújnak, hozzájuk pedig csatlakozik Jason Momoa Aquaman szerepében, Ezra Miller Flash szerepében és Ray Fisher Cyborgként. Az Igazság Ligája - 1. része 2017. novemberében érkezik a mozikba, míg a 2. (amit csak később forgatnak) 2019-ben debütál majd. A kettő között pedig Flash és Aquaman is megkapják a maguk szóló filmjeit.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.