Hirdetés

Új filmet készít az egyik legrosszabb rendező hírében álló Uwe Boll

|

Hat év pihenő után állt neki Uwe Boll egy újabb nemzetközi projektnek.

Hirdetés

Uwe Boll a 2000-es évekbeli munkásságának hála hamar elnyerte a filmnézők körében a legrosszabb direktor címét, és bár kétségtelen, hogy a kritikusok túlzásokba estek (van még azért Bollnál jóval lejjebb is), de az is tagadhatatlan, hogy Boll neve hallatán inkább a pocsék alkotások jutnak eszünkbe. A rendező utoljára 2016-ban jelentetett meg filmet, a Rampage: President Down címen, míg idén a Hanau névre keresztelt drámával tért vissza a német filmpiacra.

Hirdetés

Itt viszont nem áll meg Boll, mivel újra erőt érez magában, hogy nemzetközi vizekre evezzen. Az újabb próbálkozás a Ness címre hallgat, ami Eliot Nessre utal - ő volt az az ügynök, aki lecsukatta Al Caponét, ám Boll filmje egy későbbi ügyét fogja bemutatni, amikor is egy sorozatgyilkost kapott el. Ezt egyébként korábban már Brian de Palma is feldolgozta 1987-ben az Aki legyőzte Al Caponét című filmjében.

Boll ezúttal 25 millió dolláros büdzséből gazdálkodhat, illetve Whitney Scott Bain szkriptjéből dolgozhat. Jelenleg a casting zajlik, a forgatás pedig valamikor 2023-ban veheti kezdetét. A rendező tisztában van vele, hogy sokan előre leírják az új filmjét, de egészséges hozzáállást tanúsít a negatív hangokkal szemben.

"Azok, akik utálják a filmjeimet, többnyire láttak legalább egyet, de talán kettőt is közülük. Nem is térnek ki a politikai filmjeimre, mint a Rampage, az Assault of Wall Street vagy a Darfur. A Netflixen legalább 15-20 filmem megtalálható. Én egy igazi filmrendező vagyok. 34 filmet készítettem, sokban szerepeltek nagy sztárok is, ezt pedig senki sem vitathatja el tőlem."

Nektek mi a kedvenc filmetek Uwe Bolltól?

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.