Hirdetés

Újra mozikba kerül a Vuk

|

Dargay Attila ebben a hónapban töltené be a 90. életévét, az évforduló tiszteletére pedig a Pannonia Entertainment visszahozza legismertebb rajzfilmjét a mozikba, ráadásul az Uránia Nemzeti Színház egy tematikus nappal is készül Vuk főszereplésével.

Hirdetés

Kedvenc gyermekkori mesénk, az 1981-ben megjelent, Fekete István regénye alapján készült Vuk a mai napig töretlen népszerűségnek örvend, ebben pedig oroszlánrészt vállalt a Balázs Béla-díjas filmrendező és képregényrajzoló, Dargay Attila, aki a rendezés mellett a forgatókönyv írásában is részt vett Imre István és Tarbay Ede mellett. Igazi hungarikum az, amit alkottak és remélhetőleg minden magyar gyerkőc ismerni és szeretni fogja a jövőben is. 

Hirdetés

A mester 2009. októberében hunyt el, idén június 20-án lenne 90 éves, amelynek apropójából a Pannonia Entertainment jóvoltából június 22-től országszerte visszatér a mozivásznakra a Vuk, méghozzá digitalizált, felújított változatban.

Ráadásul a Magyar Nemzeti Filmarchívummal és az Uránia Nemzeti Filmszínházzal együttműködésben megszerveznek június 20-ra egy tematikus Vuk-napot is, amelynek keretében kiállítással, gyermekprogramokkal és animációs műhely-foglalkozással, könyv- és DVD vásárral, pódiumbeszélgetéssel és animációs rövidfilm-különlegességekkel várják az érdeklődőket. Az esemény egyik különlegessége, hogy a tematikus nap háziasszonya, Henrik Irén beszélget a rajzfilm elkészültének kulisszatitkairól Pogány Judit színművésznővel, ezt követően bejelentik azt is, hol láthatjuk majd moziban a rajzfilmet.

Az évfordulós esemény alkalmából rajzpályázatot is meghirdetett a Pannonia Entertainment és a Magyar Nemzeti Filmarchívum, amellyel értékes nyereményeket érdemelhetnek ki a gyermekek. A pályázati felhívást ide kattintva találjátok meg. A Vuk-napon a részvétel díjtalan, a vetítésre pedig 1000 Ft-os áron váltható jegy, amely mellé ajándék lufi és Vuk-csoki is jár. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.