Hirdetés

Valahogy így fog kinézni Batman a Batgirl filmben

|

A ruhájáról legalábbis már van fogalmunk.

Hirdetés

Skóciában (pontosabban Glasgow-ban) már javában folynak a Batgirl filmen való munkálatok, ami majd valamikor idén fog az HBO Max műsorára kerülni exkluzívan. Magáról a sztoriról ugyan sokat még nem tudunk, de köszönhetően egy-két elcsípett képnek, most már legalább nagyjából tudjuk, hogy Michael Keaton Batman-karaktere milyen jelmezben fog villogni. 

Hirdetés

A rendelkezésünkre álló képek a Batgirl Film News nevű oldal jóvoltából kerültek napvilágra, de egyébként szimpla járókelők lőtték őket Glasgow utcáit járva-kelve. Na de nézzük is, miről van szó:

Ezen kósza kép alapján leszűrhetjük azt, hogy nagyjából hasonló kosztümre számíthatunk, mint Keaton előző Batman-megformálásainál, egy-két apróbb módosítással, finomítással. A színész eddig kétszer játszotta el a Denevérembert és mindkétszer Tim Burton ült a rendezői székben (a Batman, valamint a Batman visszatér című filmekről van szó), visszatérése pedig nem csak a Batgirl-beli szereplésben fog kimerülni, hiszen majd a Flash-mozifilmben is találkozhatunk vele. Egyébként nem csupán a fent látható képet sikerült lencsevégre kapni, hanem azt is, amelyen a címszereplő, Leslie Grace is szerepel:

Valamint az említett falfestmény teljes változatán (amit a The Singapore Time tett közzé) feltűnik egy képregényhű Robin is:

Hogy miről fog szólni a film, arról sok információnk eddig nincsen, annyit tudunk csupán, hogy Batgirl eredettörténetét fogja elmesélni, Keaton szerepe pedig feltehetően egyfajta mentorszerep lesz (bár ez is csak feltevés, nem több). Mindenesetre ismét láthatjuk majd Gordon felügyelő szerepében J.K. Simmons-t, kapunk egy Brendan Fraser-t, aki a szupergonosz Firefly-t fogja játszani, valamint nincs kizárva, hogy Fekete Kanári is tiszteletét teszi. A címszerepben Leslie Grace-t láthatjuk majd. A filmet Adil El Arbi és Bilall Fallah rendezik, akik a Bad Boys harmadik etapját is elhozták nekünk. 

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.