Hirdetés

Valóban a Beverly Hills-i nindzsa lenne Christian Bale kedvenc filmje?

|

Hirdetés

Christian Balet elsősorban korunk komolyabb színészei közé soroljuk, ám sokak álla leesett, amikor néhány évvel ezelőtt kijelentette, hogy márpedig a Beverly Hills-i nindzsa a kedvenc filmje. Persze lehet mögötte logika, hiszen míg saját maga inkább a drámaibb szerepek felé húz, elég ha csak arra gondolunk, hogy tőle kaptuk a filmtörténelem eddigi legkomorabb Batmanjét a Sötét Lovag trilógiában, így nem lenne meglepő, ha a való életben inkább a vidámabb alkotásokat keresné. Sokan és sokszor kitárgyalták már Bale különös választását, amikor 2010-ben azt mondta, hogy "Chris Farley fenomenális volt. Ez marad örökké az egyik kedvenc filmem." A legtöbben arra jutottak, hogy nem több ez egy érdekes, vicces ténynél, ám akadtak olyanok is, akik tovább folytatták a kijelentés vizsgálatát. A Yahoo egyenesen a forrásig ment és egy interjú során megtudakolták a hamarosan érkező Knight of Cups főszereplőjétől az igazságot.

Ez nehéz választás, nemde? Annyi féle van, amiket különböző pillanatokban lehet választani... Minden hangulatra lehet választani egy filmet. Az alapvető választás számomra minden esetben a Beverly Hills-i nindzsa. Könnyű ezt mondani, mert a legtöbb ember úgy reagál rá, hogy Mi? Óh, oké. Chris Farley tényleg fantasztikus. Természetesen más filmeket is szeretek, de ezt kétszer egymás után néztem még és mindkétszer sírtam a nevetéstől. Szóval úgy gondoltam, hogy miért is ne, Jah, ez lesz a választásom.
A színész azt is elismerte, hogy azt a két alkalmat leszámítva, nem látta többször a filmet. Ti mit gondoltok a Beverly Hills-i nindzsaról? Ti is annyira élveztétek mint Bale, vagy évek óta most jutott először az eszetekbe?
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.