Hirdetés

Valódi nagyágyúkkal készül el a DC Super-Pets adaptációja

|

Nem akármilyen szinkronhangokat szerződtetett a stúdió a szuperállatok szerepeire.

Hirdetés

Már évekkel ezelőtt kiderült, hogy a zseniális LEGO Batman: A film egyik forgatókönyvírója, Jared Stern belevágott egy animációs League of Super-Pets film fejlesztésébe, ami a DC szupererővel felvértezett kisállatait helyezné középpontba. Az utóbbi időben meglehetősen előrehaladottá vált a projekt, hiszen röviddel azután, hogy bejelentették Dwayne Johnson közreműködését, a napokban az összes főbb szereplőről és a premierdátumról is lehullott a lepel.

Hirdetés

Bármennyire is furcsának tűnhet első hallásra a koncepció, a képregényekben tényleg volt példa hasonló felállásra, ráadásul Krypto, a kryptoni származású szuperkutya kifejezetten kedvelt figura, aki nemrég a Titánokban is tiszteletét tette. Minden jel arra mutat, hogy nagyszerű szórakozás kerekedhet a League of Super-Pets-ből, főleg a nemrég felfedett szereposztás ismeretében.

Krypto hangja a már említett Dwayne Johnson lesz (aki nem mellékesen most is épp egy DC produkciót, a Black Adamet forgatja), de rajta kívül Kevin Hart, John Krasinski, Keanu Reeves, Kate McKinnon, Vanessa Bayer, Natasha Lyonne és Diego Luna is megszólaltat egy-egy karaktert. Ugyan hazánkban nem jellemző, hogy magyar felirattal vetítsenek animációs filmeket, de ezért a felhozatalért már önmagában megérné a mozijegyet.

A DC League of Super-Pets című animációs filmje 2022. május 20-án debütál a mozikban, tehát elképzelhető, hogy hamarosan még többet hallunk felőle.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.