Hirdetés

Vándorszínészek - karakterplakáttal együtt mutatjuk be az új magyar filmet

|

Hamarosan mozikba kerül egy új ígéretes magyar alkotás, a Vándorszínészek, amelyben olyan művészek szórakoztatnak majd minket, mint Rudolf Péter, Gáspár Sándor, Nagy-Kálózy Eszter és Hegedűs D. Géza. Ebben a cikkben összeszedtünk mindent a filmről, beleértve az egyik karakterplakátot is.

Sándor Pál nevét minden, magát komolyabb filmszakinak tituláló emberke ismerheti, hiszen ki nem látta már az 1973-ban bemutatásra került Régi idők focija című filmjét? Persze, elfogadásra kerül az is, ha valaki felnyújtja a kezét, ez esetben nyugodtan szánja majd rá az illető az idejét, megéri. Sándor Pál persze a későbbiekben is készített filmet - hogyne készített volna -, Herkulesfürdői emlék, Szomorú vasárnap, majd 2006-ban a Noé bárkája (csak hogy párat kiemeljünk), ez utóbbi nem mellesleg legutóbbi rendezése. Ami azt jelenti, hogy tizenkét évig nem forgatott nagyjátékfilmet (produceri tevékenységeket azért folytatott) egészen mostanáig, a Vándorszínészek készítéséig.

Hirdetés

És hogy mi is a Vándorszínészek? Röviden: játékkal, szerelemmel és kalanddal teli romantikus roadmovie egy kis csoportnyi vándorszínésszel, akiknek útja keresztezi egymást egy ifjú katonáéval. A katona - mit van mit tenni - a csapattal tart, miközben szép lassan eltanulja a színészkedés fortélyait, de ami talán ennél is fontosabb, hogy szerelembe esik, kalandokba keveredik, megismer új embereket (akiknek mindene a színészet), egyszóval: mindent átél, amit egy férfilegénynek át kell élnie. A Vándorszínészek egy igazi, régi vágású kalandfilmnek tűnik, amely okkal vonzza majd be az embereket a moziba. Könnyed hangvételt, lelkes fiatalokat, tapasztalt öregeket, sok-sok szerelmet kocsmai bunyót ígér e film, széles közönséghez beszélve egy sokat tapasztalt rendezőveterántól, aki azért már látott egyet s mást és letett az asztalra ezt-azt. Sándor Pál szakmai tapasztalatát figyelembe véve tehát jó okkal reméljük, hogy a Vándorszínészekre igenis megéri majd mozijegyet váltani.

Március 8-ig, azaz a premier napjáig azonban még van idő. Van időnk kedvünket és hangulatunkat a Vándorszínészekre igazítani, felkészíteni filmrajongó szívünket Sándor Pál új rendezéséhez. Épp ezért, amellett, hogy lehetőségetek adódik megnézni a filmhez készült előzetest, legújabb, exkluzív nálunk debütáló poszterre vethetitek újdonságra éhes szemeteket. Itt is van, nézzétek csak!

A Vándorszínészek Martinovics Dorina, Mohai Tamás, ifj. Vidnyánszki Attila, Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter, Gáspár Sándor és Hegedűs D. Géza főszereplésével készült, a forgatókönyvért pedig Sándor Pálon kívül Szekér András és Péterfy Gergely felelősek!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!