Hirdetés

Végre tudjuk, mikor mutatják be az év egyik legjobban várt horrorját

|

Már nem kell sokat aludni a Post Mortem bemutatójáig.

Hirdetés

Bergendy Péter legújabb, Post Mortem című filmjének premierjére már várunk egy ideje - pláne, hogy mostanra már több tucat külföldi fesztiválon bemutatásra került. A 13 díjat elnyert film egy kellemesen hátborzongató kísértethorrornak tűnik, amelyet a műfaj kedvelőiként várunk nagyon sok szeretettel. És hogy meddig várunk még? Jelen állás szerint kevesebbet, mint egy hónap.

Hirdetés

A filmet ugyanis szerencsére már október 28-tól már nézhetjük is a hazai mozikban, azaz pont megkapjuk a halloweeni időszakra. Bergendy Péter alkotását a műfaji besorolásán kívül az is különlegessé teszi, hogy 524 snittjében található majd számítógépes trükk, a neccesebb jeleneteket pedig olyan kaszkadőrök segítségével készítették el, akik részt vettek a Bosszúállók: Ultron kora, illetve a Trónok harca munkálataiban is. 

A film forgatókönyvét Bergendy Péter és Hellebrandt Károly közös ötlete alapján Zánkay Piros írta, az operatőri feladatokat Nagy András látta el, a zenéjét pedig Pacsay Attila szerezte. Klem Viktoron és Hais Fruzsinán kívül pedig még olyan színészeket láthatunk majd mellékszerepekben, mint Anger Zsolt, Hámori Gabriella, Schell Judit, valamint Reviczky Gábor. A bemutatóra készülvén egy friss filmklipet is megtekinthetünk a kész műből:

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.