Advertisement

Venom - Egyre biztosabb az önálló mozi

|

A Columbia Pictures mindennél jobban szeretné összehozni Pókember egyik legnagyobb ellenfelének önálló filmjét: a producerek szerint a Venom mozi biztosan meg fog valósulni.

Josh Trank, Az erő krónikája rendezője dirigálhatja le Pókember egyik legnagyobb, legerősebb és legrészletesebb háttértörténettel rendelkező nemezisének önálló, bemutatkozó moziját. E pletykán kívül szinte semmit sem tudunk a projektről, legalábbis ezidáig. Abban korábban is biztosak voltunk, hogy a Columbia mindent megtesz, hogy tető alá hozza a mozit, hiszen Venom a Sam Raimi nevével fémjelzett Pókember trilógiában megfordult, ergó nem új a nézők számára. A legfrissebb értesülések alapján Avi Arad producer elárulta, hogy mindenképpen számítanak egy Venom spin-off mozira és szeretnék elmesélni Eddie Brock eredettörténetét. A Daily Bugle ex-fotósa egy szimbióta organizmussal él együtt, amit a feketeruhás Pókember (Tobey Maguire) ragasztott rá. Ez a fekete massza az erőszakosságot és a bosszúvágyat erősíti fel, ezenkívül pedig Pókember képességeit is sikerült lemásolnia. A producer szerint Venom bemutatkozását követően elhelyeznék A csodálatos Pókember franchise-ban, vagyis a második részben már simán részt vehetne és passzolna Peter Parker világába.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.