Mi európaiak sem maradunk nagyszabású képregényes találkozó nélkül, ugyanis idén már második alkalommal kerül majd megrendezésre Európa Comic-Conja, a VIECC, azaz Vienna Comic-Con, amelynek Bécs ad otthont. A Star Wars Celebration, New York Comic-Con szervezőjeként ismert ReedPOP jóvoltából elérkezik az osztrák fővárosba is, szóval azok, akik csalódottak voltak, amiért nem jutottak el San Diegóba, most örvendezhetnek, mert a szomszédunkban is egy igen csak nagyszabású találkozó kerül megrendezésre.
Nem spóroltak semmit
Tavaly több, mint 17 ezer rajongó jelenlétével egy teltházas eseményt sikerült levezényelniük, idén nem kevesebb, mint 25 ezer rajongó érkezésére számítanak, ezért a rendezvény kiállítóterét is 23 ezer négyzetméterre bővítették, így a közel 300 kiállító kellemesen elfér majd egymás mellett és még egy 1400 fő befogadására alkalmas nagy színpadon is dolgoznak.
Nem csak méretben lesz minden nagyobb, hanem a rajongók számára kínált minőségben is. A rajongók több világsztárral is összefuthatnak idén: láthatják Jeri Ryant (Star Trek: Voyager), aki először látogat Bécsbe, de feltűnik még John Rhys-Davis a Gyűrűk ura filmek Gimlije és a Trónok harcából Hodorként megismert Kristian Nairn is ellátogat a VIECC-re. Mivel kiemelt témaként a képregények szerepelnek, ezért a képes történetek lelkét adó, nagysikerű grafikusok közül is néhányan Bécsbe látogatnak. Mellettük közel 60 művész is saját standot kap majd és rajongói csoportok is gondoskodnak majd a jó hangulatról. Természetesen cosplayversenyre is sor kerül, melynek győztesei ingyen belépőt és érmet kapnak majd, nem mellesleg közülük kerül majd ki a győztes, aki 2017 áprilisában a VIECC képviseletében szállhat harcba a Crown Champion of Cosplay címért.
A VIECC november 19-én és 20-án a bécsi belváros közelében található Messe Wien Kongresszusi Központban kerül majd megrendezésre. Ha esetleg sikerült felkelteni az érdeklődéseteket, itt tudtok jegyeket váltani a rendezvényre.
