A Warner Bros. felmérte a 2017-ben megjelenő filmjeinek listáját és végzett némi változtatást a naptárán. Két nagyobb cím dátumán is változtattak. A stúdió szempontjából ez egy nagyon is fontos lépésnek minősült taktikai szempontból, ám azért mi is megtudhatunk egyet s mást.
Az első szembetűnő változás a Guy Ritchie rendezte Arthur király: A kard legendája megjelenésével történt, ugyanis a Charlie Hunnam főszereplésével készült film márciusról májusra vándorolt át, így bekerülve a nyári kasszasikerek közé. Ez arról árulkodik számunkra, hogy a Warner nagy bizalommal tekint Ritchie filmjére, ugyanis a Marvel egyik legjobban várt premierje, a Galaxis őrzői folytatása után nyit majd egy héttel és a meglehetősen kiemelt figyelmet élvező Alien előzmény, a Covenant előtt egy héttel debütál majd a mozikban. Az viszont kérdéses, hogy képes lesz-e felvenni a versenyt a másik két óriási figyelemmel rendelkező filmmel. Némi kétség felmerülhet bennünk, ha figyelembe vesszük, hogy már jó néhányszor csúsztatták már. Egy biztos: nem sok tere jut majd levegőhöz jutni a moziba járóknak, az egyszer biztos.
Nem csak ez az egyetlen nagy módosítás történt, ugyanis az Arthur király: A kard legendájával szemben az Annabelle folytatása jóval nagyobb csúszást tudhat magáénak. Május helyett immár augusztus 11-én kerül majd be először a mozik kínálatába a hátborzongató horror következő felvonása. Ez már sokkal inkább egy horrorfilmhez illő megjelenési dátum, így jóval kevesebb ellenállással kellene szembenéznie a pénztáraknál, hiszen nem egy napon rajtol majd a Covenanttal.
Azonban a legmeglepőbb lépés nem az Arthur király: A kard legendája és az Annabelle 2 eltolása volt, hanem Dax Shepard 18 éven felülieknek szóló CHiPS című rendőr komédiája, amely augusztus 11-éről március 24-ére vándorolt át, így 5 hónappal hamarabb érkezik meg. Ti melyiket várjátok a legjobban?