Hirdetés

Will Smith mégis visszatérhet A függetlenség napja 2-ben

|

Az 1996-os sci-fi blockbuster sztárja mégiscsak visszatérhet a folytatásban, a korábbi hivatalosnak mondható híresztelésekkel ellentétben.

Hirdetés

Roland Emmerich rendező nemrégiben így nyilatkozott: "Will Smith nem jöhet vissza, mert túl drága. De amúgy is túl nagy név lenne ide. Egyszerűen túl sok lenne. Az emberek felét körülbelül az első részből ismert arcok töltik majd ki. A másik felében pedig új szereplőkkel ismerkedhetünk meg." Ezzel szemben a rendező legfrisebb nyilatkozata alapján Smith szívesen visszatérne, és már be is vannak tervezve a tárgyalások: "Van, hogy nemet mondok. Will Smith azért nem volt betervezve, mert már elsőre visszautasította az ajánlatot. Most azonban beterveztünk egy találkozót, újra át akarjuk beszélni a dolgokat. Még bármi megtörténhet." A film betervezett megjelenése 2015, de főképpen, ha Smith is csatlakozik akkor jó eséllyel csúszik egy évet. Erről is beszélt Emmerich: "Minden hónapban változik, mert egy ilyen folytatást összehozni hatalmas vállalkozás. De biztos vagyok benne, hogy elkészül, vagy 2015-ben, vagy 16-ban. Jelenleg úgy néz ki, hogy inkább 16."

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.