Hirdetés

Woody Allen kirúgta Bruce Willist? (Frissítve)

|

Hirdetés

Woody Allen épp legújabb filmét forgatja, amiről semmit nem tudunk még mondani, lévén egy Woody Allen filmről van szó, csak azt, hogy 2016-ban nézhetjük és a képek azt suggalják, hogy valamikor az 50-es években játszódik. Jesse Eisenberg és Kristen Stewart mellett Bruce Willis szerepel a filmben, vagyis csak szerepelhetett volna. Nemrég azonban napvilágot látott egy jelentés, hogy Willis kénytelen volt otthagyni a filmet, mert időpont egyeztetési problémák adódtak színpadi (Misery) szerepe miatt. Általában ebben semmi furcsa nem lenne, néha előfordul, hogy egyszerűen nem lehet összeegyeztetni a Broadwayt a filmforgatással, csakhogy Willis már jó pár jelenetet leforgatott addigra.

stewarteisenberg
Most akkor hogy is van ez? Elkezd forgatni, aztán rájön, hogy mégsem fog működni? Ilyet filmeknél nem szokás csinálni, teljesen érthető okokból. Tehát csak két lehetőség maradt, vagy Allen rúgta ki Willist, vagy utóbbi egyszerűen nem kívánt tovább dolgozni a rendezővel. Ugyan a színész híres arról, hogy nehéz vele együtt dolgozni, de több értesülés is inkább arra utal, hogy Willis volt az, aki lelépett. Végülis sikerült olyan emberekkel forgatnia, mint Wes Anderson (Holdfény királyság) és Rian Johnson (Looper - A jövő gyilkosa), akik szintén művésziességükről híresek. Woody Allennek viszont nem ez lenne az első ilyen húzása, hisz emlékezzünk vissza, hogy anno Michael Keatont is lecserélte (Kairó bíbor rózsája), akárcsak a Szeptember film esetében, amikor a vágás közben újracastingolta az egész szereplőgárdát. Azóta Allen szóvivője már megerősítette, hogy Willis valóban nem tagja többé a stábnak és elkezdték keresni az útódját, a jeleneteket pedig újraforgatják. Nagyon sajnálatos, hogy nem láthatjuk kettejük munkájának gyümölcsét. Frissítés: Az újjab infók arról szólnak, hogy Willisnek a szövegével akadt gondja, mert nehezen megjegyezhetőnek találta őket. Ő már azonban a múlté, mert a helyét Steve Carell veszi át, aki midenképp jobban illik Allen melankólikus stílusához. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy ő volt az, aki a Foxcatcherben zseniálisat alakított.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.