Hirdetés

Zack Snyder bemutatta az első teljes előzetest Az Igazság Ligája rendezői változatához!

|

A formátum is lelepleződött.

Hirdetés

A DC FanDome vonatkozó paneljén természetesen Az Igazság Ligája rendezői változata is terítékre került, ahol Zack Snyder korábbi ígéretéhez híven nemcsak az derült ki, hogy film vagy minisorozat lesz-e a 2021-ben érkező alkotásból, de egy nagyobb előzetest is kaptunk hozzá.

Hirdetés

A 2017-es képregényfilm Zack Snyder-féle jóval hosszabb és sötétebb változatának bejelentésekor olvashattuk a felvetést, hogy egy 4 órás filmmonstrumról vagy egy 6 részre bontott kvázi minisorozatról is szó lehet, most azonban a rendező megerősítette, hogy végül utóbbi mellett tették le a voksukat, csupán kicsit másképpen: Az Igazság Ligája Snyder vágása négy darab egyórás részletben érkezik majd az HBO Maxre, és annak érdekében, hogy senki ne maradhasson le az élményről, jelenleg is aktívan dolgoznak a világszintű terjesztésen.

A módfelett hangulatos, Hallelujah aláfestéssel tarkított előzetesből ugyan nem derül ki semmi olyasmi, amelyről eddig ne lehetett volna tudni innen-onnan a Snyder vágással kapcsolatban, de a lenti ízelítő csak továbberősíti ezeket a különbségeket. Felbukkan benne például egy újabb DC-gonosz, DeSaad, aki a képregényekben Darkseid kínzómestere, és akinek Peter Guinness kölcsönzi a hangját. Ha már Darkseid, értelemszerűen ő sem marad ki ebből a változatból, akinek az Argo-akcióban és a Majdnem híresben is szerepelt Ray Porter öltötte fel a mo-cap ruháját. De itt van még az újraálmodott Steppenwolf, és a rendező eredeti víziójának megfelelően sokkal nagyobb szerepet kapó Ray Fisher karaktere, Cyborg is, akire ő "a film szíveként" hivatkozott.

A Snyder vágás 2021-ben debütál az HBO Maxen.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.