Hirdetés

BRÉKING: Megérkezett a Zombieland 2. első előzetese!

|

Az első képsorok hozzák a korábban megszokott hangulatot.

Hirdetés

Hosszú várakozást és egy balul elsült tévésorozatos koncepciót követően a Sony Pictures tavaly szeptemberben zöld lámpát adott a nagy sikerű, 2009-ben megjelent Zombieland folytatásának, amire a négy főszereplő, név szerint Woody Harrelson, Emma Stone, Jesse Eisenberg és Abigail Breslin egyaránt visszatértek. Mivel már három teljes hónap sem választ el minket A második lövés alcímre keresztelt második résztől, éppen itt volt az ideje, hogy a stúdió közzétegye az első hivatalos képsorokat.

Hirdetés

Mint az kiderül a hivatalos előzetesből, Columbus, Wichita, Tallahassee és Little Rock még mindig egy posztapokaliptikus világban próbálnak túlélni, akik Ruben Fleischer rendező elmondása szerint Tallahassee "Csináld nagyban, vagy húzz haza" mondását komolyan véve a lehető legnagyobb és legjobb otthont, a Fehér Házat szemelik ki maguknak a folytatás elején. Az eltelt időben ugyanakkor nemcsak ők fejlődtek, és mint ilyen, a filmben láthatunk majd különlegesebb zombikat, valamint egy maréknyi vadonatúj karaktert Rosario Dawson, Zoey Deutsch és Avan Jogia személyében. Többek között rájuk is vethettek egy pillantást a Zombieland - A második lövés felettébb hangulatos kedvcsinálójában:

A Zombieland - A második lövés október 18-án kerül az amerikai mozikba.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.