Hirdetés

10 dolog, amiből sejtheted, hogy egy John Carpenter-filmet nézel

|

John Carpentert, a mozgóképes horror egyik királyát ünnepeljük.

Hirdetés

John Carpenter nevét minden filmszerető ember ismerheti. Ha máshonnan nem, onnan mindenképp, hogy az ő nevéhez köthető az eredeti, 1978-as Halloween, amely azóta is, nem csupán megannyi folytatást, de számtalan hasonszőrű filmet, utánzót inspirált. Carpenter munkássága azonban nem merül ki abban, hogy egy maszkos késes gyilkos henteli a környék fiataljait, filmjei előszeretettel másztak bele a sci-fi műfajába is, ahogyan a western zsáneréből is ugyanúgy merítettek ihletet. Most, 75. születésnapja alkalmából összeszedtem Nektek néhány olyan ismertetőjegyet, mely az életmű egészére nézve visszatérőnek, dominánsnak mondható. 

Hirdetés

Magányos, rejtélyes múltú főhős

Ez tűnt az egyik legkézenfekvőbbnek, ahogyan elkezdtem újranézni a rendező filmjeit. Elég csak ha Snake Plissken-re gondolunk, a "rossz" útra tért háborús hősre, de nem kell messzire mennünk, egyéb filmjeiben is fellelhetjük ezt a "védjegyet". Korai remekében, A 13-as rendőrörs ostromában is találkozhatunk egy hasonlóan rebellis figurával, Napoleon Wilsonnal. Wilson és Plissken több mindenben hasonlítanak: mindkettőt ismeri mindenki, mindkettő szófukar, egyikük sem riad meg semmitől, jól bánnak a fegyverrel és nem vetik meg a cigarettát. Ha továbbmegyünk a filmográfiában, akkor láthatjuk, hogy több alteregó is felbukkan: A Mars szellemében James Williams karakterében (Ice Cube alakításában), vagy éppen az Elpusztíthatatlanok George-ában, bár utóbbi annyiban különbözik a többitől, hogy csak a rejtélyes múlt marad, ő maga próbálja követni a szabályokat. Mind alapvetően magányos farkasok (akkor is, ha épp csapatban kell dolgozniuk), öntörvényűek, tehát a törvényességnek azon az oldalán állnak, amely éppen az ő nézőpontjuk számára megfelelőnek hat. Nem rosszfiúk, de nem riadnak vissza a mocskosabb eszközöktől, csupán nagyvonalakban ismertetik velünk háttértörténetüket, sok lyukat meghagyva, amelyet a nézői fantázia előszeretettel tölt be. Kicsit olyan - és akkor itt be is jön egy western párhuzam -, mint Sergio Leone hősei, a Szöszi, vagy éppen a Harmonikás. Megfigyelők, szófukarok, vagányak. Ezáltal: izgalmasak.

Minimalista taktusokból álló szintizene

John Carpenterről tudhatjuk, hogy rendkívül sokoldalú figura: nem csupán rendezi filmjeit, de sokszor a forgatókönyvbe is besegít, valamint egy-két kivétellel a zenei részt is előszeretettel magára vállalja. Ezek a filmzenék rendszerint szintetizátorral készülnek, de ha kell, elektromos gitár is felcsendül, a lényeg azonban mindig az, hogy minimalista, egyszerű dallamokból tevődnek össze, melyek nagyon gyorsan az ember fülébe másznak és nehezen szakadnak ki onnan. Hiszen lássuk be, a mai napig mindenki ismeri a Halloween főtémáját, ami alapvetően rendkívül egyszerűnek hat (és mégis példátlanul hatásos, fenyegető), de ha egy másik példát szeretnék felhozni, akkor az Elpusztíthatatlanok főtémáját is felhozhatom, amelynek baljóslatú hangvételébe némi lazaság, vagányság is injektálva lett. De ugyanígy, a James Woods nevével fémjelzett Vámpírok gitártémája is maga a dögösség, pedig nincs túlspilázva. Carpenter esetében itt is megmutatkozik, hogy a kevesebb bizony sokszor több. A rendező egyébként nem csupán saját filmjeinek, de más filmeknek is szerzett muzsikát: a tavaly bemutatott Tűzgyújtót például csak az ő zenéje miatt érdemes bármikor is megemlítenünk, de az új Halloween-filmekhez is visszatért ilyen formában, ott azonban már fiával, Cody Carpenterrel és Daniel Davies-szel dolgozott közösen. The Lost Themes címen pedig két albumot is megjelentetett, amiben kedvére zenélget a tőle megszokott stílben. 

Kurt Russell

Kurt Russellel összesen öt filmet készített együtt, kollaborációjuk pedig igencsak sikeresnek bizonyult. Ezekben a filmekben Carpenter több oldalát is megmutatta a színésznek: belebújtatta Elvis bőrébe (Elvis), ráadott egy bőrdzsekit és szemfedőt, hogy Snake-ként brillírozzon (kétszer is: Menekülés New Yorkból, Menekülés Los Angelesből), cowboy kalapot adott rá, hogy az Antarktiszon küzdjön meg a paranoiával és minden idők egyik legijesztőbb földönkívüli entitásával, majd azt is megengedte magának, hogy kicsavarva a klasszikus főhős-szerepet, bohócot csináljon belőle a Nagy zűr Kis Kínában című fantasy komédiájában. A két jóember nagyon szeretett együtt dolgozni, mindketten nagyra tartják a másikat és egy ideig még azon is gondolkodtak, hogy a Menekülés...-filmeket trilógiává duzzasztják. Ez végül sajnos nem jött össze. 

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Szórakozás mindenekelőtt (egy kis éllel)

Mondhatjuk azt, hogy Carpenter soha nem a kritikusoknak csinálja a filmjeit. Olyannyira, hogy sok filmjét megjelenésük idején meglehetősen mostoha fogadtatásban részesült (A dolog). Carpenter mindig a szórakozásra, a félelemkeltésre, a feszültségkeltésre hajt és ez még akkor is érvényesül, amikor éppen egy olyan történetet mesél el, melyet erősen áthat a társadalomkritika. Vegyük példának az Elpusztíthatatlanok című filmjét, melyben hősünk ráébred, hogy a körülötte kialakult társadalom csupa hamisság, az embereket az orruknál fogva vezeti egy felsőbb erő és teljesen elvakítják a felszínes külsőségekkel. Nincs más dolgunk, csak hogy megvegyük azt a terméket, elvegyünk egy nőt, sokasodjunk, szaporodjunk és éljük gondtalan, gyanútlan életünket. Miközben kizsigerelnek bennünket. Egyszerű alapötlet, amit meglehet, most sokkal élesebben vinnének vászonra, jóval nagyobb hangsúlyt adva a társadalomkritikus hangvételnek, kevesebbet a sztoriban rejlő megannyi mulattató ötletnek. Carpenter érti és tudja, miről mesél, megvan a véleménye a világról, de az Elpusztíthatatlanok tipikusan az a fajta darab, amelynél az üzenet tökéletesen, érthetően átjön (igaz ugyan, olyanok is magukénak tudják a filmet, akik ellen pont beszél a rendező), de mindeközben végig elképesztő vagánysággal, stílussal, szórakoztatóan keveri a lapjait. Elég csak, ha emlékeinkbe idézzük, amikor Roddy Piper és Keith David véget nem érő bunyót folytat az utcákon. Carpenter számára a szórakoztatás a legfőbb cél, ezt pedig így vagy úgy, de mindig eléri. A többi már csak hab a tortán. 

A gonosz erő jelenléte és az ezzel járó természetfeletti

Mindig van egy gonosz erő. És azt hiszem okkal jelenthetjük ki, hogy az "erő" itt mindenképp hangsúlyosnak kell, hogy legyen, mert a legtöbbször valamiféle megfoghatatlanról beszélünk, amely mindenáron le akarja gyűrni hőseinket. Ez lehet akár egy bosszúszomjas fegyveres banda (A 13-as rendőrőrs ostroma), egy maszkos gyilkos (Halloween), vagy éppen egy csapat, szintén bosszúszomjas szellem (A köd). Carpenter ritkábban ruházza fel személyiséggel ezeket, még akkor sem, ha nevesíti őket, mind Michael Myers esetében. De a legtöbb esetben ezek az emberek, hordák, mindig valamit képviselnek, amivel le kell számolniuk a főszereplőknek, amivel kvázi szembe kell nézniük (legyen az a múlt, az utcán jelenlévő agresszió, vagy éppen maga a gonosz, a mumus). Hogy néha konkrétan a misztikummal karöltve jelenik meg mindez, már csak a ráadás. A lényeg, hogy Carpenter tudja, tisztában van vele: ha valami megfoghatatlan, akkor igazán félelmetes. Ha már arcot, személyiséget adunk neki, nos, az már egy teljesen másik történet. Mondjuk Rob Zombie-é. Ami már kevésbé ijesztő. 

Rettegés szűk térben

És ha már a rettegésnél tartunk, mindenképp meg kell említeni, hogy rendezőnk kifejezetten vonzódik a szűken behatárolt terekhez. Hol egy rendőrőrs, hol egy ház, hol pedig egy kutatóállomás válik a fenyegetés helyszínévé, de arról se feledkezzünk meg, hogy Snake-nek egy börtönszigetté átalakított New York-ból kellett kijutnia élve. A klausztrofób érzés tehát adott, ahogyan ilyenkor az is adja magát, hogy egy csapatnak kell összedolgoznia és segítenie egymást (ezt főként A dolog című filmben használta ki, hatalmas sikerrel). A szűk tér hol konkrétan négy fal között jelenik meg, hol egy adott helyzet szűkíti be hősünk számára a teret (az Elpusztíthatatlanokban hirtelen kiderül, hogy az egész világ rejt magában potenciális veszélyt és végzetet), de olyan is van, hogy egy adott szituáció rejti magában ezt a limitáltságot (lásd: Az őrület torkában). A bezártság érzete, a tehetetlenség torokszorító jelenléte a legtöbbször áthatja az adott történetet. 

Férfias világ

Habár nem lehet tőle elvitatni, hogy adott nekünk egy-két emlékezetes női karaktert (egyértelműen: Laurie Strode), a rendező világa leginkább macsó férfiak köré épül. Férfiak, akik kemények (de nem sebezhetetlenek), bármilyen akadályt képesek venni és jellemző módon csak nagyon ritkán keverednek szerelmi bonyodalmakba. Ami azt illeti, Carpenternél a románc, mint olyan, nemlétező dolog, csak nyomokban lelhető fel. Amikor mégis létrejön azonban valamiféle szikra egy férfi és egy női szereplő között, az bármily parányi, emlékezetes: A 13-as rendőrőrs ostromának egy vonatkozó jelenete, melyben hősünk végre cigarettát kap, pont ilyen. Rövid, csendes, jelentőségteljes. Nem megy tovább a film, de nem is kell, néha az ilyen parányi kis közeledések többet jelentenek több oldalas szerelmi vallomásoknál. 

A speciális effektek használata

Manapság hozzá vagyunk szokva és kvázi készpénznek vesszük a makulátlan, már-már tökéletes számítógépes effektusokat. Ugyanígy megszokhattuk azt is, hogy Carpenter ügyel a részletekre, hogy hová helyezze a kamerát, ügyel arra, hogy a teret megfelelően használja ki, ahogyan ahhoz is van nem kis tehetsége, hogy alacsony költségvetésből kihozza a létező maximumot. Éppen ezért hathat meglepően, hogy ha egy-két filmjében egészen csúnya, vagy épp egyszerűen megmosolyogtatóan gagyi effektekkel szembesülünk. Erre nagyon jó példa mind a Menekülés New York-ból, mind pedig annak folytatása (de akár az Elpusztíthatatlanokat is felhozhatom, ott is akadt egy-két sutább képsor). De legyen akármennyire is látványosan mű az a hullám, amelyen lovagol Russell és Fonda, legyen akármennyire is olcsó az a kis repülő, amin berepül Snake New York-ba, valahogy mindig azt érzem, hogy mindez kevéssé számít. Mert részben hozzáadhat ahhoz a bizonyos camp jelleghez (kiváltképp a Menekülés Los Angelesből esetében), részben pedig van annyira stílusos, profi és hangulatos a film többi része, hogy gond nélkül át lehessen felette nézni. 

Szélesvászon

A képi világ, az operatőri munka a legtöbb esetben nagyon hangsúlyosnak hat a rendező munkáiban. Eleve az, hogy szélesvászonban gondolkodik, akárcsak a régi nagy westernrendezők, máris különlegessé avanzsálja a végeredményt. Kamerája, pontosabban Gary B. Kibbe vagy épp Dean Cundey kamerája mindig nagyon elegánsan fogja be a teret, kompozícióik tűpontosak, de sose hivalkodók, a sötétség mindig hathatósan járja be a vásznat. Kifejezetten szeretem, hogy az anamorf formátumnak hála ennyire finoman nagyszabású és gazdag látványvilággal dolgozik Carpenter, sok részletet elrejtve, sok visszafogottan félelemkeltő kis apróságot beleszőve. Ez a formátum tehát szerencsére nem tűnik öncélúnak vagy erőfitogtatásnak: a rendező mindig képes a történet szolgálatába állítania mindezen elképzeléseit. 

Befejezés

A befejezés, az utolsó jelenetek mindig rendkívüli jelentőséggel bírnak és sokszor vagy egy gyomrost, vagy pedig egy jóleső, apró csattanót visz bele. Nála nem nagyon beszélhetünk a szó klasszikus értelmében happy endről (na persze horrorfilmeknél ez amúgy is ritkább), egy apró fricskát mindig odacsavar a történetnek. Ha épp nem arról van szó, hogy a főhős az egész bolygót visszarepíti az őskorba, akkor egy másik főszereplő az egész filmnyi kalandját és szenvedését kénytelen végignézni egy üres, lerobbant moziban. Hogy aztán éktelen, kétségbeesett nevetésben törjön ki. De talán a legvérfagyasztóbb az a bizonyos tűz melletti ücsörgés és várakozás. Várakozás arra, hogy történjen, vagy épp, hogy ne történjen valami. Várni, hogy kialudjon a tűz, miközben Morricone fenyegető taktusai kísértenek. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.