Meglehet, hogy Peter Parker csak egy átlagos diák volt a sok közül, egy szemüveges figura, aki nehezen csajozott és akit nehezen fogadtak el az osztálytársai és akit inkább tituláltak egy szürke, unalmas kisegérnek, mint izgalmas személyiségnek. De mégiscsak belőle lett minden idők egyik legnépszerűbb szuperhőse, akiről nagyon sok mindent lehet mondani, de azt, hogy unalmas lenne, semmiképpen. Ami azt illeti, rengeteg érdekesség övezi a karakterét, ezekből válogattunk most párat. Legyen szó akár a karakter keletkezésének történetéről, akár magáról a karakterről.
Ha már úgyis vége a dalnak...
Ahogyan a legtöbb nagy dolog, úgy ez a sorozat is úgy indult, hogy senki nem számolt sikerrel. Stan Lee 1962-re már túlvolt a Fantasztikus Négyes kreálásán és valami olyasmin törte a fejét, ami picit más, mint az eddigi szuperhősök. Egy átlagos tinédzserről szeretett volna mesélni, akinek pók ereje van, erre azonban normális körülmények között nem lett volna lehetősége. Hogy mégis hogyan próbálhatta ki akkor az ötletét? Pókember-sztoriját az akkor futó Amazing Adult Fantasy című képregénysorozatba szánta, amelynek főszerkesztője bár húzta a száját az ötlet hallatán, belement a dologba, mert a magazin éppen a végéhez közeledett. Lee ezért, ha már úgyis ennyi volt a menet, hát úgy tervezte, hogy úgy távozik a szakmából (ha esetleg arra kerülne a sor), hogy olyan történetet mesél el, amit mindenképp a sajátjának érzett. Pókember így az Amazing Fantasy 1962-es, augusztusi számában mutatkozott be a nagyvilágnak. Később úgy esett, hogy ez a szám volt az egyik legkelendőbb a Marvel-sztorik közül, ezt követően pedig 1963 márciusában el is indult a saját szériája.
Stan Lee = Peter Parker?
Több, Stan Lee-hez köthető életrajzi információ/érdekesség is arra enged következtetni, hogy sok ponton beleírta magát Peter Parker karakterébe (függetlenül attól, hogy egyébként ahány író, annyiféleképpen próbálta saját eszméit beleinjektálni). Lee-t iskolásként, amikor különböző munkákat végzett tanulmányai mellett, nagyon sokszor kezelték őt hülyeként és akárhol dolgozott, sok esetben csupa olyan emberrel dolgozott együtt, aki erőszakos volt és agresszív, ő pedig a maga szelíd attitűdjével nem nagyon tudott semmit se tenni a helyzet ellen. Ez pedig nagyjából megfeleltethető a Pókember-képregényekben rendszeresen felbukkanó Jameson és Peter Parker kapcsolatára. Leszámítva ugye, hogy a sztorikban azért legtöbbször ilyen-olyan módon, de elégtételt vesz Parker a sok verbális abúzusért.
Az első tinédzser szuperhős?
Ahogy arra már az első pontban utaltam, Pókember, illetve Peter Parker karaktere azért is volt izgalmas és újszerű, mert egy tinédzserről volt szó, ilyen pedig ritkaságnak számított a szuperhős képregények háza táján. Talán Robint lehetne még ebből az időszakból példának venni, aki Batman társaként futott be, de ő is csak egy sidekick volt és nem egy olyan figura, akinek saját címet szenteltek. Rajta kívül még ott van Amerika Kapitány, aki 19 év körül lehetett, amikor elkezdett hősködni (feltételezhetően), viszont nála a kor nemigen volt tényező. Nem úgy, mint Pókembernél, aki konkrétan küzd olyan problémákkal, amelyek a saját korosztályára jellemzőek lehetnek (pluszba jönnek még azok, amelyek a szuperhőslét velejárói).
Obama kedvence
Barack Obamáról, az USA egykori elnökéről tudvalevő, hogy ujját ott tartja a popkultúra ütőerén. Minden évben listázza a kedvenc filmjeit, kedvenc könyveit (és nincs is neki rossz ízlése), de az még így is sokakat meglephetett, hogy képregényeket is gyűjt és - nyilatkozata alapján - egyik kedvenc szuperhőse nem más, mint maga Pókember. Mikor ez kiderült, a Marvel szerkesztője, Joe Quesada rögtön azon volt, hogy viszonozza a szép gesztust és nem sokára rá egy olyan sztorival reagáltak minderre, amelyben maga Obama elnök is szerepelt. Mi több, a borítóra is rákerült a Pókemberrel egyetemben. Ilyenkor pedig felmerül teljes joggal a kérdés: vajon ez kinek lehetett nagyobb megtiszteltetés?
Venom
Randy Schueller neve rémlik bárkinek is? Ugye? Ha utánanézünk annak, hogy miként keletkezett Venom (aki az egyik leghíresebb és legismertebb Pókember-gonosztevő mind közül), akkor arra lehetünk figyelmesek, hogy egészen rendhagyó módon történt ez. Ugyanis nem az írói asztalnál született meg, hanem egy lelkes olvasónak pattant ki a fejéből egy ötlet, amelyre rákapott az akkori főszerkesztő, Jim Shooter. Az ötlet valami ilyesmi volt: Reed Richards készít egy új ruhát Pókembernek, amelynek ugyanazok az instabil molekulák az alapjai, mint a Fantasztikus Négyes ruházatának - ezek a molekulák pedig aztán beszívódnak Parker pórusaiba. Schueller az éjfekete ruhát is elképzelte a karakternek. Shooter levelet is írt a férfinak, amelyben a pénzajánlatot tett neki, a későbbiek folyamán pedig még arra is lehetősége volt a rajongónak, hogy maga írja meg a sztorit. Ez végül nem jött össze, mert nem egyeztek az elképzelések, de az elképzelés maga egy picit más formában később csak létrejött. Ez lett a fekete szimbióta esete, amihez később csatlakozott Venom, azaz Eddie Brock is. Schueller-nek ugyan nemigen nyerte el tetszését az, amilyen irányba vitték az elképzelését, de a lényegen nem változtat. Bizonyítja az eset azt, hogy sokszor egy rajongó is létrehozhat (ha közvetve is) egy ikonikus karaktert.
A nőcsábász
Peter Parker eredetileg, még mielőtt Pókember-karrierje beindult volna, nem volt egy nagy nőcsábász. Majd később, ahogy egyre inkább kezdte saját magát megtalálni, úgy kezdtek képbe jönni a nők. Gwen Stacy, Mary Jane Watson (csak hogy a legkézenfekvőbb és leghíresebb példákkal kezdjük), majd később Felicia Hardy, Betty Brant, Debra Whitman, Jean Dewolff, Kitty Pride, Liz Allan, Carlie Cooper, Michelle Gonzalez...Igazából a sor még folytatódhatna sokáig, de úgy vélem, ennyi elég annak a bizonyítására, hogy Peter-nek elég sok kapcsolata volt. Ezek természetesen sok esetben rövid életűek voltak, mert kedvenc hálószövőnknek mindig is problémái voltak azzal, hogy összeegyeztesse civil magánéletét szuperhősi tevékenységeivel.
A Batman-kapcsolat
Gondoltátok volna, hogy Pókembernek egyszer Batmannel is együtt kellett dolgoznia? Nem? Pedig volt ilyen is. Hiába két külön kiadó (egyik Marvel, másik DC), néhanapján megtörtént, hogy egy crossover történet erejéig összehozták a két univerzumot. Így történt, hogy Pókember és Batman együtt nyomoztak a Vezér után, illetve együtt próbálták megállítani a Jokert. És így történt, hogy Joker és Vérontó egy ponton szövetkeztek a két szuperhős ellen. Ez a sztori 1995-ben jelent meg Disordered Minds címen, míg az előbb említett sztori 1997-ben jött ki és New Age Dawning-ként olvashatta a nagyérdemű. Mindkettőt J.M. DeMatteis írta.
Jameson-rokonság
A Pókember-képregények íróinak bizony van humorérzéke, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a világ legzsémbesebb főszeresztője akarva-akaratlanul végül rokona lett annak az embernek, akinek az életét minden egyes nap tönkre akarta tenni a Hírharsona hasábjain. Nos, a történetfolyam egy ponton úgy hozta, hogy James édesapja megismerkedett Peter Parker May nénikéjével. Megismerkedésük pedig odáig "fajult", hogy egymásba szerettek és össze is házasodtak. Jamesonnak pedig le kellett nyelnie a békát, hogy rokoni szálak fűzik ahhoz a Parkerhez, aki annak idején folyton szállította neki a Pókember-képeket és aki folyton késett a munkáival. Hát még ha tudta volna, hogy ez a Parker egyben maga Pókember...
Eltemetve, megölve, feltámasztva
Egy szuperhőssel hatvan év alatt rengeteg minden történhet. Pókembert például egy ponton élve eltemette Kraven, a vadász (hogy aztán csodával határos módon visszatérjen), hogy a férfi bebizonyítsa, jobb és nemesebb Pókember tud lenni, mint az igazi. Az igazán sötét tónusú sztorit J.M. DeMatteis írta és máig az egyik legjobbnak tartják az összes Pókember-történet közül. Egy másik ponton Peter Parker a haldokló Doktor Octopus utolsó ármánykodásának köszönhetően esküdt ellensége bőrében ébred, míg Octavius tudata a hálószövő testébe kerül. Ez a vad ötlet leírva meglehet, hogy erőltetettnek hat, viszont Dan Slott író ezzel a fordulattal gyönyörűen vizsgálta felül tette tisztába mindazt, ami Pókembert Pókemberré teszi. Természetesen egy ponton túl ez is megoldódott (értsd: az igazi Pókember visszatért), viszont mi, olvasók tényleg gazdagabbak lettünk egy merész és bátor sztorival. Nem mellesleg pedig ezek is azt támasztják alá, hogy csak úgy, mint a Marvel-filmekben, úgy a Marvel-képregényekben sincsen olyan, hogy valaki huzamosabb ideig halott. Egyszerűen mindent vissza lehet csinálni.
Brian Michael Bendis
2000-ben úgy döntöttek, hogy próbát tesznek azzal, hogy más, friss megközelítésből mutatják be Pókembert. Brian Michael Bendis író és Mark Bagley rajzoló a modern világba helyezte Pókember történetét és ellamentáltak azon, hogy nézne ki, ha a mai világban történne meg mindez a sok dolog egy átlagos stréber tinédzserrel. Az első szám annyira kelendő lett és annyira sikeres, hogy bár eredetileg nem úgy volt, hogy tovább viszik a fonalat, "kénytelenek voltak" folytatni. És folytatták is, egészen 2011-ig, ezzel is rekordot állítva. Ugyanis Bendis és Bagley voltak azok, akik a leghuzamosabb ideig vezettek egy képregénysorozatot ketten (előtte Stan Lee és Jack Kirby voltak a Fantasztikus Négyessel). Ebben a szériában sok ismerős elemmel találkozhatott az olvasó, ugyanúgy megvoltak a klasszikus gonosztevők, a barátnők, a barátok, de pont annyi változtatást eszközöltek rajtuk mindig, hogy adjon valami pluszt a végeredmény. A sorozat egyik legfőbb vonzereje volt, hogy a tinilétet rendkívül megkapóan ábrázolta és nagyon könnyen lehetett azonosulni a főhőssel, az ő morális dilemmáival. A sorozat Magyarországon is ment (e sorok írója is előszeretettel lapozgatta és gyűjtötte gyerekkorában), ez az ún. "ultimate"-univerzum pedig aztán sok más alkotót is megihletett: készült az X-Mennek is, valamint a Fantasztikus Négyesnek is egy hasonló jellegű rebootja. Ám egyik sem aratott akkora sikert, mint a barátságos és közkedvelt Pókember újrateremtése. Ebből az univerzumból nőtte ki magát egyébként a későbbi évek során Miles Morales, aki Peter Parker után vette fel a kesztyűt és öltötte fel magára a Pók-gúnyát.