Hirdetés

10 karakter, akit látni szeretnénk a Vaják következő évadaiban

|

Varázslók, zsoldosok, barátok, ellenségek és sok más izgalmas szereplő vár még arra, hogy Andrzej Sapkowski regényeinek hasábjaiból a sorozatban is felbukkanjon.

Hirdetés

Vegyes érzésekkel várjuk a Vaják 3. évadát, amiről kiderült, hogy az epizódjait nem feltétlenül a legelkötelezettebb írók pötyögik papírra. Ez érzékelhető volt az első két évad során is, hiszen nem mindig tükröződött a regényekhez való hűség a cselekményen, de a szereplők, különösen a Geraltot alakító Henry Cavill rendre odatette magát és örömöt csalt a nézők arcára. Tudjuk, hogy ez ebben a formában már nem sokáig lesz így, hiszen az idén nyáron érkező szezon lesz Cavill utolsó tánca a szörnyvadász szerepében, ez pedig ad egy borús alaphangot a közelgő évadnak.

Sokan már most kijelentették, hogy nekik eddig és nem tovább tart majd barangolásuk a Netflix-féle Vaják világban, míg mások többnyire magasra húzott szemöldökkel figyelik, hogy mi jön ezután. Ebben a bizonytalan helyzetben egy okot nekünk azért sikerült találnunk arra, hogy miért érdemes még egy kicsit kitartani a Vaják mellett.

Hirdetés

Ez az ok pedig igen egyszerű. A sorozatnak nem volt még alkalma jónéhány regénybéli szereplő bemutatására, akiknek kijár, hogy megismerje őket egy szélesebb közönség. Megannyi történetszál és karakter vár még feldolgozásra, akik a Vaják világát színesítik, így az elkövetkező évadoktól legfőképpen az ő felbukkanásukat várjuk. Sajnos azt nem tudjuk garantálni, hogy méltó módon kerülnek adaptálásra, de nagyon reméljük, hogy az alkotók meglátják ezen szereplők fontosságát és kellő odafigyeléssel építik be őket a sorozatba. Különösebb sorrend nélkül most itt van 10 olyan karakter a Vaják könyvekből, akiknek már nagyon várjuk a sorozatos feltűnését.

Figyelem, a cikk enyhe spoilereket tartalmazhat a Vaják következő évadaira nézve!

Milva

Maria Barring, vagy ismertebb nevén Milva egy sok generációra visszanyúló vadászcsalád sarja és nem mellesleg az íj mestere. Apja halálát követőn, mindössze 16 évesen mégis úgy hozta a sorsa, hogy maga mögött hagyta a családi fészket kegyetlen mostohájának hatására és magányos vadászként próbált meg túlélni. A fiatal lány egyszer a driádok erdejébe, Brokilonba is betette a lábát, ami halálos ítélettel lett volna egyenértékű, ám a tündék megkímélték az életét és ember létére is befogadták a driádok közé. Geralttal akkor hozta őt össze a sors, amikor a vaják súlyos sérülésekből lábadozott Brokilonban és Milvát arra kérték, hogy gyűjtsön információt Ciriről, akinek a hollétéről ekkor nem sokat lehetett tudni. Valamivel később Milva is csatlakozott ahhoz a Geralt vezette társasághoz, ami Ciri megtalálására alakult. Ez a kompánia nagyon is jelentőségteljes a regényekben, így alig várjuk, hogy a képernyőn is összeálljanak. Ugyan a harmadik évadban erre még valószínűleg nem kerül sor, de Milva felbukkanása már nagyon a küszöbön van.

Eredin

Eredin Bréacc Glas a Zord Vadászat vezetője, későbbi királya. A varázshasználatban is jártás kiváló katona a Vörös Lovasok néven ismert Aen Elle tündékből álló csoport parancsnokaként teljesítette Auberon Muircetach tündekirály parancsait, elsődlegesen azt, hogy más világokból raboljanak el embereket, akik így a tündék rabszolgái lesznek. Idővel az Aen Seidhe tündék új otthonát is felfedezte, ahol meglepetésére az emberek uralkodtak és gyakran taszították rabszolgasorsba fajtársait. Ez olyannyira dühítette Eredint, hogy ez a világ lett elsődleges célpontja, ahonnan sorra raboltak el főként fiatalokat, miközben félelmet költöztettek az emberek szívébe, akik idővel a Zord Vadászatként kezdték emlegetni a más világból érkező tündék portyáit. A szférák együttállását követően az Aen Elle tündék már nem voltak képesek többé nagy számban világok között utazni, csupán speciális varázslók, navigátorok segítségével tudtak kisebb csapatokat átjuttatni egyik világból a másikba. Ezért is veszik üldözőbe Cirit, miután megérzik, hogy a lány ereiben nagyon erős Ősi vér csörgedezik, amelynek birtokában újfent kedvük szerint támadhatnának bármelyik világ lakóira. A Zord Vadászat egy pillanat erejéig már felbukkant a 2. évad végén, ami azt jelenti, hogy a folytatásban ez az izgalmas történetszál és vele együtt Eredin karaktere is kibontásra kerülhet.

Margarita Laux-Antille

Margarita Laux-Antille az Aretuza varázsakadémia egyik rektora, akinek különös véletlen folytán került az útjába Ciri. A nagy mágusok konklávéjának idején, amikor az iskola tanulóinak hálótermei a résztvevők számára lettek átadva, néhány varázstanonc kiszökött a városba, hogy ott szórakozzon. Keresésükre Tissaia de Vries és Margarita indultak, akik varázshasználat nyomait keresték. Ciri éppen Yenneferrel volt a városban, de amíg utóbbi fontos bankügyeket intézett, addig a városvezető túrát és a lány felügyeletét rábízták Fabio Sachs fiatal bankkára, akinek túl nagy falatnak bizonyult a bajkeverő hercegnő kordában tartása. Egy hamis baziliszkusz miatt kerültek galibába, aminek az lett a vége, hogy rájuk találtak az akadémia rektorai és Cirit az egyik meglógott diáknak hitték. Csupán Fabio hosszas kérlelése után mentek vissza a bankba, ahol Yennefer tanúskodott Ciri valódi kiléte felől. Fordulópontnak nevezhető eseményről van szó, hiszen Aretuza mágusai ekkor szereztek tudomást a nagy varázserővel rendelkező lányról. Margarita Laux-Antille karaktere ugyan nem tartozik a legfontosabbak közé, de ő éppen jókor van jó helyen ahhoz, hogy legyen némi ráhatása a történet folyására és az ő esetében azt sem bánjuk, ha akár az alapanyagtól kicsit eltérve, lazábban kezelik a sorozat írói.

Hamis Ciri

Emhyr császár nagy erőkkel keresi Cintra elveszett hercegnőjét, aki legitimizálhatná Nilfgaard irányítását a leigázott királyság felett. Csakhogy útjába egy másik árva kerül, egy hamis Ciri, aki ugyancsak a Cintrai nemesség sarja és könnyedén összetéveszthető a valódi hercegnővel. A hasonmásról - akit később Cirilla Fionaként ismertek - először a detektív, Codringher szerzett tudomást és javasolta Geraltnak, hogy használják elterelésként a lányt. A vaják ugyan ebbe nem ment bele, de a Ciri után kutató Rience ráharapott a lehetőségre és elrabolta Fionát, hogy a nilfgaardiak elé vigye. Ugyan Emhyr császárban nem volt kétség afelől, hogy nem a valódi Ciri áll vele szemben, de mégis felruházta a lányt az igazi Cirinek kijáró címekkel, amelyek folytán megerősíthette hatalmát Cintra felett.

Angoulême

Még egy cintrai árva, akit Cirinek is néztek. Csakhogy az ő élete nem egy hercegnőéhez hasonlóan alakult. Noha Angoulême magas rangú családból származott, nem volt titok, hogy egy fattyú volt, akit idővel a saját anyja is egyre inkább megvetett. A nilfgaardi háború kitörésével a lány árvaházba került, méghozzá egy olyanba, ahol a gyerekek szexuális ragadozók áldozataivá váltak. Angoulêmének muszáj volt szabadulnia erről a rettenetes helyről, így hat társával együtt összefogtak, megöltek két pedofilt és az árvaházat üzemeltető papokat, majd elszöktek. Innentől kezdve társaival banditákként tengették a napjaikat. Geralttal való találkozása sorsszerű volt, sőt ez mentette meg az életét. Angoulême is tagja volt annak a bandának, amelyiket felbérelték a vaják meggyilkolására, de még ezt megelőzően meglépett és végül értesítette Geraltot a rá váró rajtaütésről. Geralt ezt hallva megkímélte a lány életét, aki hálából csatlakozott a vaják Ciri után kutató kompániájához.

Stefan Skellen

Stefan Skellen, másnéven a Macskabagoly egy nilfgaardi halottkém és a császári titkosszolgálat tagja. A ködös, de vélhetőleg nem éppen törvénytisztelő múlttal rendelkező Skellent a császár az egyik első számú ügynökének tartja, aki Vattier de Rideaux hátán felkapaszkodva mászott fel gyorsan a ranglétrán. Az uralkodói bizalom ellenére Stefan Skellen nem híve a totalitárius rezsimnek és inkább a nép kezébe adná a hatalmat a császáré helyett. Hogy ezt elősegítse, úgy tervezi, hogy szembe megy a császár parancsával, aki Ciri felkutatásával bízta meg őt és ahelyett, hogy Emhyr kezére juttatná a lányt, inkább megölné őt, ha egyszer a nyomára bukkan. Ciri felkutatására összeverbuvál egy zsoldosokból álló bandát, élükön Leo Bonharttal, akik minden erejükkel azon vannak, hogy megkeserítsék a fiatal lány életét.

Leo Bonhart

A korábbi hivatásos katonából lett fejvadászt a professzionalizmusáról és az ebből fakadó borsos zsoldjáról ismerik. Leo Bonhart egy kegyetlen, szadista zsoldos, aki már azelőtt vérfagyasztó látványt nyújt, hogy előhúzná kardját. Hatalmas termetéhez képest kísértetiesen vékony, tekintete hideg és élettelen, szemeit sokszor egy haléhoz hasonlítják. A nála lévő három vaják medalion is azt bizonyítja, hogy nem érdemes vele ujjat húzni, hiszen még a jól képzett és emberfeletti képességekkel felruházott szörnyvadászokkal is képes elbánni. A balszerencse a már korábban említett Stefan Skellennek köszönhetően sodorja Cirilla útjába Leo Bonhartot, aki két megbízást is kap a nemesvérű lány felkutatására. Az egyiket a nilfgaardi Casadei bárójától, arra hogy fogja el élve a lányt, míg a másikat Skellentől Ciri meggyilkolására. Komolyabb spoilerek nélkül annyit elöljáróban elmondunk, hogy Bonhart és Ciri útjai előbb-utóbb keresztezik egymást és ez Ciri életének legkeservesebb pillanatait jelenti majd.

Zoltan Chivay

Akik a játékokból ismerik a vaják világát, azok már bizonyára türelmetlenül várják Zoltan Chivay felbukkanását, aki azokban a történetekben majdnem olyan közeli barátja Geraltnak, mint Kökörcsin. A gamerek számára így rossz hír lehet, hogy Zoltannak nincs olyan prominens szerepe a regényekben, mint a játékokban volt, de azért egy meghatározó találkozó még így is áll előttünk. A sorozat eseményei alatt ugyanis Zoltan egy törpkompánia élén áll, akik javarészt az éjszakákat átmulatva igyekeznek elviselni a háború borzalmait. Utazásaik azért többről szólnak, mint a Kontinensen átívelő kocsmatúráról, hiszen alkalomadtán ott segítenek, ahol tudnak. A legnemesebb cselekedetük például az volt, amikor egy csapatnyi menekült nőnek és gyerekeiknek engedték, hogy csatlakozzanak hozzájuk útjuk során, ezzel oltalmazva a háború kitaszítottjait. Zoltan kompániája Geralttal és társaival egy meglehetősen szerencsétlen alkalommal találkozik egymással, ugyanis egy csapat nilfgaardi katonával kerülnek összetűzésbe, ami nem marad súlyos áldozatok nélkül. Mindez megalapozza a törp és a vaják jó barátságát, amit előbbi később egy igen értékes ajándékkal, a Sihil nevű gyönyörűen kovácsolt törp karddal is megköszön.

Regis

A Vaják szörnyekkel teli világából a vámpírok sem hiányozhatnak, de a széria jól ismert "mitől lesz szörny a szörny" narratívájának köszönhetően itt is van azért egy kis csavar a közismert vérszívó históriákon. A legjobb példa rá Emiel Regis Rohellec Terzieff-Godefroy, vagy egyszerűen csak Regis, aki annak ellenére lesz a szörnyvadász Geralt egyik leghűségesebb társa, hogy ő maga egy vámpír. Nem is akármilyen. A maga több mint 400 évével fajának leghatalmasabbjai közé tartozik, akik közül még így is kitűnik intelligenciájával és széles körű tudományos érdeklődésével. Persze ő sem a világ összes bölcsességével kezdte vámpíréveit. Noha a hozzá hasonlóan magasan fejlett vámpíroknak nincs szüksége emberi vérre, azt mégis sokan fogyasztják a társai közül, mert hasonló hatással bír rájuk, mint az emberekre az alkohol. Regis fiatalon egy ilyen vérittas állapotban került dühös parasztok karóinak végébe, akik a közismert vámpírölő módszerek alkalmával levágták a fejét és azt jó mélyre eltemették. Ez persze nem volt elég ahhoz, hogy végezzen Regissel, de kapott 50 évet a föld alatt arra, hogy átgondolja az életét. Mikor Geralttal és kompániájával találkozik, már egy tapasztalt és tudással teli Regist ismerünk meg, aki értesülve a háború terjedéséről úgy dönt, hogy csatlakozik a vaják csapatához, akik igyekeznek szembeszállni Nilfgaard puszítátásával.

Philippa Eilhart

Az utolsó karakter egy kicsit kakukktojás, hiszen a 2. évad végén már felfedésre került. Philippa Eilhart az alakváltás ritka képességével rendelkező varázslónő, akit a sorozatban eddig többnyire bagolyként láthattunk Sigismund Dijkstra oldalán. Egy rövid időre aztán emberi alakot is öltött, így már tudjuk, hogy Cassie Claire megformálásában láthatjuk őt a sorozat folytatásában. Philippa egy igen bonyolult karakter, akiről nehéz eldönteni, hogy éppen kinek is az oldalán áll, hiszen leginkább saját ambíciói viszik előre és igyekszik a számára legmegfelelőbb irányba machinálni a dolgokat. Ebben nagyon hasonlít Dijkstrára, a császári kémre, akivel igencsak szoros kapcsolatot ápol. Kettejük hatalmi játéka sok borsot fog még törni Geralt és Yennefer orra alá, amit akár a már közelgő 3. évadban is kibonthatnak a készítők.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.