3 in 1: Star Wars - A klasszikus trilógia - Kritika

|

A mozi varázsának hatására talán nincs még egy olyan ékes példa, mint a Star Wars, ahova minden egyes alkalommal visszatérni akkora öröm, hogy a Jedi fia századjára is simán kiszakad a tér-idő kontinuumból.

Ahogy legutóbb is írtam, nem egyszerű George Lucas világáról értekezni, ugyanis nincs még egy olyan trilógia a filmtörténelemben, ami ennyire meghatározó lenne. Olyan szinten bele ivódott a köztudatba, hogy még az is ismeri szereplőit, szófordulataikat, akik még nem látták (igen, járnak még köztünk ilyen eretnekek), mind a mai napig meghatározza a hollywoodi filmipart és ezáltal mozizási szokásainkat is. Éppen ezért mindenkinek valamilyen szinten meghatározó, a legtöbbeknek maga a megtestesült tökéletesség "A Szent Trilógia", és ha bárki valami rosszat mer írni róla, az a nyakán érezheti Vader Nagyúr jeges szorítását. Szerencsére ez a veszély annyira áll fenn, minthogy egy wookie valaha is Shakespeare-t kezdene szavalni.

Hirdetés

Star Wars: IV. Rész - Egy új remény (1977)

A csillagok igencsak szerencsés együttállása kellett ahhoz, hogy az Egy új remény (gyerekkori keresztségben csak egyszerűen Star Wars) az legyen, ami. Az American Graffitit után Hollywood egyik újdonsült messiásának kikiáltott George Lucas lényegében azt csinálhatott, amit csak akart, ez pedig történetesen egy messzi-messzi galaxisban játszódó mozi volt. Számos legenda, beszámoló terjeng a film körüli hercehurcákról (amibe én most nem is kívánok belemenni), de egyes szóbeszédek szerint a büdzsével és a határidővel jócskán megszaladt Lucas filmjét - és az egyre inkább gyöngyöző homlokú, szívroham közeli állapotba kerülő producereket és stúdiófőnököket - két dolog mentett meg a totális kudarctól: a vágás és John Williams zenéje. Hogy akkor az olyan kifejezések, minthogy Jedi, wookie, vagy pedig az Erőről való szövegelés a nyersvágások során, félkész trükkökkel finoman fogalmazva is zavarosnak tűnhetett a kor emberének nem csoda, de ez a végterméket elnézve kit érdekel? Mert amikor meglátod a jól ismert sárga feliratokat, alatta minden idők legjobb filmzenéjével a valóság megszűnik az ember számára létezni arra a pár órára.

Lucas ugyanis egy olyan sokrétű, saját törvényekkel, flórával és faunával rendelkező világot (Mit világot? Egy egész univerzumot!!!) hozott létre, amelynek egy képkockájában ha kell egész naprendszerek találkoznak. Persze maga az alap, vagyis a szegény parasztlegény szembeszáll a gonosszal lényegesen egyszerűbb, de mindez a legkülönfélébb műfajokkal van ötvözve. A nyilvánvaló mesei elemeken kívül van itt western, fantasy, sci-fi, szamurájfilm és kaland is. A különböző zsánerek pedig olyan jelenetekben kulminálódnak, mint a méltán híres Cantina jelenet, vagy magában a széria - és egyben a filmtörténelem - legjellegzetesebb antagonistájában, Darth Vaderben.

Azonban az alapvetően sematikus karakterek sem működnének, ha nem a megfelelő színészek játszanák őket, és noha a tejfölös szájú Mark Hamillt és az alkalomadtán túlzottan affektáló Carrie Fishert minden egyes megmozdulásával már itt elnyomja a lehető legjobb dumával és stílussal rendelkező Harrison Ford, a veteránokat sem érheti panasz. Alec Guiness mind a mai napig a bölcs öreg mentor mintaképe, míg a horror veterán Peter Cushing röpke, de kegyetlen szerepében is jól tükrözi a birodalmi vezérkar könyörtelenségét.

És a látvány! A nagybetűs látvány! Nem sok film mondhatja el magáról, hogy évtizedek múltán nem csak egyszerűen jól, hanem hatásosan néz ki, de az Egy új remény abszolúte ezek közé tartozik. Amikor meglátod a Leia hercegnő hajóját üldöző csillagromboló méreteit nem csak a galaktikus polgárháború erőviszonyai válnak rögtön világossá, hanem az is, hogy ezzel gyakorlatilag új fejezet nyílt Hollywood - azon belül is a látványfilmek - történetében, aminek hatása manapság jobbára már csak a hétről hétre érkező, egyesekből és nullákból építkező blockbusteraspiránsokban érhető nyomon, és ahová később sajnálatosan maga Lucas is beállt. De ez mit sem változtat azon, hogy ez a film egy nagybetűs CSODA! 

Értékelés: 97%

Star Wars: V. Rész - A Birodalom visszavág (1980)

A Star Wars gigászi, az egész mozi rendszert átformáló sikere után evidens volt a folytatás, a mendemondák szerint Lucas fejében egy kilenc részes saga története megvolt már, de csak az az elsősorban pénzügyi (semmint kritikai) diadal eredményezhette a folytatást. Lucas pedig (akkor még) nagy bölcsen inkább háttérbe vonult, de a gyeplőt továbbra sem engedte ki a kezéből. A forgatókönyvíró Lawrence Kasdan-nel ügyesen továbbvitték a történet fonalát és emelték a téteket, mindemellett pedig az előző epizód karaktereinek a statikusságából is elmozdultak, ami a direktor - és egyben Lucas volt tanára - Irvin Kershner érdeme is volt. Míg legutóbb - bevezető epizódhoz mérten - a karakterek megismeréséről, összekovácsolódásáról szólt a történet, most azok elválásról. Érthető módon a Birodalom igencsak bepipult azon, hogy újdonsült játékszerét felrobbantották, ezért minden erejével azon vannak, hogy leverjék a lázadókat, ez pedig a baráti szövetségek kényszerű szétszakadásával is járt.

Valahol már az formabontó, hogy a nagy ütközet a film elejére került, de nem véletlenül: itt érzékelni igazán a címadó háborút, annak tétjét és az erőviszonyok kiegyenlítetlenségét, utóbbit olyan monstre gépekkel demonstrálva, mint a legendás birodalmi lépegetők vagy Darth Vader parancsnoki hajója. Ez a kilátástalanság pedig szép fokozatosan a szembenálló felekről a játékidő előre haladtával a főszereplőkre korlátozódik, majd csúcsosodik ki minden idők egyik legdrámaibb relevációjában. Ezzel pedig a mese végérvényesen megszűnik létezni és lép helyébe a családi dráma, persze csak annyira, hogy az ne lépje túl ennek a sajátos műfaji keveréknek a kereteit.

Ellenben figurái - régiek és újak egyaránt - sikeresen túllépnek saját árnyékukon. A legutóbb még végtelenül naiv, most Jedi kiképzését megkezdő Luke-ot kétségek gyötrik választott útjának helyességéről, Leia is már csak nevében hercegnő, miközben nehezen, de be kell ismernie, hogy egyre gyengédebb szálak fűzik a valójában aranyszívű Hanhoz, akinek folyton meggyűlik a baja a már csak a Szent Lélek által egyben tartott Ezeréves Sólyommal, miközben az ellenoldalon Darth Vaderről gyakorlatilag lekerül a póráz, aminek a birodalmi tisztikar látja kárát. Az újak közül a politikai korrektség határán táncoló Lando mellett Yoda az, aki az Erőről való tanításai okán ezt az intergalaktikus mesét mitikus szintre emeli, ezáltal pedig válik a sorozat legjobb darabja LEGENDÁVÁ.  

Értékelés: 100%

Star Wars: VI. Rész - A Jedi visszatér (1983)

Ahogy a Shop Stopban is folyt róla a diskurzus, A Birodalom visszavág a trilógia legjobb epizódja, annak abszolút negatív befejezése okán, ez viszont a kor emberének nem feltétlenül volt nyilvánvaló - amit a kedvező kritikák ellenére a szerényebb bevételek támasztottak alá - és csak utólag alakult ki az a kultikus státusz körülötte, aminek a mai napig örvendhet. Részben ez is eredményezhette, hogy a záró fejezet lett a legkönnyedebb, leginkább kölyökbarát verzió. Az első két rész producere, Gary Kurtz nemrég tett nyilatkozata szerint a szintén Lucas istápolásában készült Az elveszett frigyláda fosztogatói matiné hangulata tehet a Jedi könnyed tónusáról. Ez a kijelentés erősen vitatható egy olyan filmtől, amelynek a végén emberek feje robban szét/olvad el, de annyi bizonyos, hogy eredetileg sötétebb befejezést szántak a trilógiának wookiekkal és hősi halált halt Han Soloval (ezért maga Ford is rengeteget kardoskodott).

Kétségtelen, hogy ezt a fejezetet tartják a klasszikus trilógia leggyengébbjének, aminek cuki ewokjai már előre vetítik az előzménytrilógia gyermekbetegségeit. Jobbára az elődök által kitaposott ösvényen halad a Kershner-t váltó Richard Marquand (Tű a szénakazalban) rendezése, de ezekkel sáfárkodik annyira ügyesen és hoz annyi - nem is feltétlenül érdemi - újdonságot, hogy az ne tűnjön önismétlésnek. Arról nem is beszélve, hogy amellett, hogy az Uralkodó személyében megismerjük az Erő sötét oldalának igazi természetét, ez a rész felel megannyi tinédzser fiú nedves álmáért (Leia hercegnő aranybikiniben!), amiről egy Jóbarátok epizód óta tudjuk, hogyan lehet tökéletesen elrontani.

Érdemi karakterfejlődésről pedig mindössze a Skywalker-család férfi tagjai esetében beszélhetünk, akiknek személye közé az Uralkodó parazitaként viselkedő szavai vernek éket, ez mégiscsak egyiküknél működik igazán. Luke kétségei, barátait való féltése abszolút hihetőek, a Sötét Oldalon hosszú időt eltöltött Vader megtérése viszont némileg sántít, főleg ha a legutóbb látott, könyörtelen hadvezérrel vetjük össze, McDiarmid viszont már itt is elemében van.

Ezek mégis olyan apróságok, hogy eltörpülnek erényei mellett, hiszen itt láthatjuk minden idők legjobb űrcsatáját, végre a legendás fekete maszk is lehull, amikor pedig a második Halálcsillag is elpusztul kitörő lelkesedéssel bokszolsz a levegőbe és hullajtasz könnyeket a negédes záró képsorok alatt, mert tudod, hogy valami nagyszerű ért véget. Valami, amit úgy hívunk, hogy KALAND.  

Értékelés: 95%

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.