És hogy ez mennyire így van, két dolgot kell tisztáznunk: először is, hogy a Hasbro és a Takara játékgyártó 1984-ben megszületett figuráival milyen viszonyt ápoltunk kiskorunkban (nekem össz-vissz egy matchbox méretű volt), amelyek akkora népszerűségre tettek szert, hogy később az Autobotok és Álcák csatározása olyan médiumokra költöztek át, mint a képregények és a máig tartó különböző rajzfilmsorozatok. A másik pedig, hogy mit várunk olyan filmektől, amelyekben a legmenőbb/robosztusabb guruló járművekből átalakuló óriás robotok gyepálják egymást. Még egyszer: ÓRIÁS ROBOTOK GYEPÁLJÁK EGYMÁST!!! Különösen akkor, ha azt a filmet Michael Bay rendezi.
Transformers (2007)
Egy dolgot azonban a rendező személyével azon nyomban tisztázzunk: Bay látványpornó filmeket készít. Ezt maga a rendező sohasem titkolta, hogy a bruttó 16 éves, hormonoktól túltengő tiniknek csinálja a mozijait, vagyis a pornós párhuzamnál maradva ő a látványfilmek Kovija, ha úgy tetszik, így a lenti értékeléseket is ennek tükrében kell tekinteni. Azon persze már lehet vitatkozni, hogy mennyire dilettánsnak látja ezt a korosztályt, hogy az értékrendje és filmes eszköztára mennyire bennragadt a 90'-es évek MTV generációjának a szintjén, és ami akkor a videóklippek világából átigazolt rendezőnél stílusosnak hatott egy Bad Boys-ban vagy A sziklában (naplemente, zászlólengető patriotizmus) mára már teljes mértékben divatja múlttá vált. Viszont akármennyire is prosztó az a stílus, amit képvisel, a 2007-es első résznek kifejezetten jól állt, amit nyakon öntöttek nem kevés gyermeki bájjal - ebben persze az executive producerként közreműködő Spielbergnek is vastagon benne volt a keze.
Elvégre mire számítunk egy olyan filmtől, amiben alakváltó robotok játszanak vér- vagy ez esetben "gépbő" Monopoly-t egymással, miközben a kozmikus dobókockával Shia LaBeof és Megan Fox ott rohangál közöttük? Semmiképpen sem normális történetre, vagy valamire való színészi játékra, és míg előbbi már értelemszerűen az alapkoncepción, tehát "játékfigurákból (és NEM az ezek alapján készült képregényekből és rajzfilmből) csináljunk" filmet ötleten elbukik, addig egy kizárólagos szemrágógumizás és agykikapcsolás céljából megszületett, a legkisebb művészeti értéket is magán hordozó mozihoz képest korrekt színészi játékot kapunk. Most tegyük őszintén a szívünkre a kezünket! Ha Shia "Nonononononono" LaBeouf nem arra a hormonoktól túltengő, hiperaktív lúzer hülye gyerekre emlékeztet, akik mi is voltunk ennyi idősen, akkor azokra, akik pont az ilyeneket vertük agyba-főbe a suli wc-jében, mint ő, mert azt juttatta eszünkbe, hogy milyenek is vagyunk valójában. Megan Fox pedig pont a VNK (via Annie Hall) tipikus esete, akiért ennyi idősen mindenki megveszik, és csak idősebb fejjel vesszük észre (már ha egyáltalán), hogy mennyire üres belül.
Ők és mindenki más (a háttérben megbúvó Voight és az önmagából bohócot csináló Turturro) csak asszisztálnak Optimusék párviadalához, amiben Bay végre kiélheti magát. Azt pedig meg kell hagyni, hogy a rendező ehhez mindenki másnál jobban ért Hollywoodban és olyan pusztítást visz végbe, amit nem csak egy gyerek tud iszonyatosan coolnak tartani ("Basszus! A kocsim főnöke, egy kamion azt mondta, hogy megmenthetem a világot!"), hanem minden gyermeklelkű nagy. Feltéve, ha képes visszavedleni minimum nyolc évessé, vagy az agyát takaréklángra kapcsolni, ami itt még nem okozott különösebb akadályt.
Értékelés: 80%
Transformers - A bukottak bosszúja (2009)
Az első rész kasszarobbantó sikere után Bay rájöhetett arra, hogy megtalálta a neki való formulát. A Pearl Harbournál megpróbált komolyabb hangvételt megütni, ami végül belefulladt a giccsbe. A szigetnél igyekezett bebizonyítani, hogy képes intelligens sci-fit is levezényelni, mire föl karrierje (eddigi) egyetlen anyagi bukását könyvelhette el, amit igazi felelősségteljes direktor lévén a stúdió és a marketingesek nyakába igyekezett varrni. Ehhez mérten a folytatások szellemiségéhez méltóan emelte a téteket: Nagy robotokat akarsz? Most kapsz akkorákat, amit még a holdról is látni. Nehezményezted, hogy a tényleges robot harcok a film második felére jutottak? Akkor most minden második jelenetben lesznek. Szimpatikusak voltak a Josh Duhamel vezette katonák? Annyit láthatod őket, hogy a jeleneteiket kivágva akármelyik sorozó bizottság kezet csókolna neked. Bejött Megan Fox formás feneke? Most minden második beállásában kihangsúlyozzuk? Jót röhögtél azon, hogy John Turturrot gatyára vetkőztettük? Most megtesszük ugyanezt, csak tangával, mert az olyan vicces.
A bukottak bosszúja a rossz folytatások tipikus mintapéldánya, ami az előző rész infantilis bájából csak az infantilizmust hagyta meg, ennél fogva az egész film, minden akciója (az erdőset kivéve) precízen megtervezett, programozók és pirotechnikusok nászának lélektelen gyermeke, egy az előzőnél is rosszabb és ostobább alibi történettel. Persze Bay - A sziget fiaskójához hasonlóan - most is hárított, az írósztrájkra fogta az egészet, miszerint nem tudták befejezni időre a szkriptet. Nyilvánvalóan ezért van a filmben vagy három feltámadás, ebből az egyiknél az általános iskolai matek sem ment ("Gyerekek! Hány Álcát kapunk, ha lemegy hat a tenger fenekére, hogy feltámasszon egy hetediket, de ezért megölnek egyet. Eggyel többet?"), valamint több suttyó humort, a sötétebb hangvétel ellenére is súlytalan gonoszt, fajok közti erotikát ("OK, Megan! Most képzeld azt, hogy egy távirányítós kisautó meghágja a lábad és még élvezed is. Látom, nem először csinálod.") és a sort még hosszasan lehetne folytatni, csak nem érdemes.
Értékelés: 45%
Transformers 3 (2011)
Manapság az már nem is nevezheti magát valamire való filmes franchisenak, ami minimum nem jut el egy trilógia szintjéig, és a kasszarobbantó siker ellenére Bay bazi nagy egója nem hagyhatta, hogy ne próbálja meg kiköszörülni a csorbát. Maga a rendező is elismerte, hogy A bukottak bosszúja "szar lett", és a harmadik részre igyekezett összekapni magát, és egy sötétebb lezárást ígért. Lehet, hogy a Roberto Orci és Alex Kurtzman forgatókönyvíró páros (Sötétségben: Star Trek, A csodálatos Pókember 2, M:I III) dobbantása, vagy Bay ritkaságszámba menő önkritikája tette, de a harmadik részre többszörösen is sikerült kiköszörülni a csorbát.
Az egyik legfontosabb előrelépés a sorozat történetében, hogy végre van valami féle cselekmény. Persze ez is alibiként szolgál a robot zúzdához, de a 60'-as évek űrversenyével és a Holdra szállással indító, majd egy kis csernobili közjátékot követően árulásokkal, összeesküvésekkel tarkított és totális háborúvá fajuló látványorgiának végre van tétje, súlya és nem csak egy aktuális Macguffin körül forog. Ezen felül Bay-ék a prosztó humorból is visszavettek: LaBeouf végre nem túlmozgásos idióta (és a beszívott anyucit is parkoló pályára helyezték), hanem alkalomadtán cselekvőképes hős is, Turturro sem csinál végre magából hülyét (ezt megteszi helyette a napbarnított, pincsivé degradált John Malkovich), sőt helyenként még egész cool is, ahogy Coenék másik kabala színésze, Francis McDormand sem hajlik át paródiába. Persze miután Megan Fox Hitlerhez hasonlította Bayt, röpülnie kellett, ezért az addig modellként funkcionáló Rosie Huntigton-Whiteley jött helyette, aki karakterben (Muhahahh!!!) igen, funkcióját tekintve (értsd. nyálcsorgatás) ugyanaz, mint elődje. Viszont a hölgynézők is kaptak egy Patrick Dempsey-t, akit legalább a szerepe alapján is indokunk van rühellni, Ken Jeong-ot pedig tehetségéhez mérten végre kihajítják a huszadikról, persze miután elsütöttek vele egy meleg poént, mert az annyira vicces.
A sorozat gyermek betegségei tehát a színészek és a humor által továbbra is jelen vannak, viszont mérsékeltebben, de amit Bay rombolás terén az utolsó harmadban művel Chicagoval, arra a TOTÁLIS MEGSEMMISÍTÉS (!!! - még a felkiáltó jeleket is keveslem) enyhe kifejezés, és még a Világok harca elporladó embereit is hajlamos elnézni az ember. Viszont a rendező néha nagy ívben tojik a történetmesélésre és a címszereplőkre, akik random bukkannak fel és tűnnek el, és sok karakter jeggyel továbbra sem jelentkeznek. A hardcore Star Trek rajongók pedig amellett, hogy a veterán Leonard Nimoy a hangját adta Sentinel Prime-nak, nyilván kiakadnak a sorozatra tett olyan utalásokon, mint Spock bevágása a TV-ben, Dylan irodájának az Enterprise-hoz való hasonlítása, hogy az említett hegyes fülű "A többség érdeke fontosabb a kevesekénél." mondat elsütését ugyanazon színész szájából meg se említsük. De az a rendezői szándék mindenképpen érződik, hogy az első rész "ártatlanságát" nem akarták újra teremteni, és komolyabbra vették a figurát. Ettől persze még egy buta blockbuster marad, de szórakoztatóan buta, aminek a receptjét Michael Bay-nél jobban jelenleg senki sem érti Hollywoodban.
Értékelés: 80%
Transformers - A kihalás kora (2014)
Michael Bay a harmadik résztől számítva mindig fogadkozik, hogy "Istibizi, ez lesz az utolsó, amit megrendez!", ahogy azt most is teszi Az utolsó lovag kapcsán, de míg a trilógia zárlatban érezhetően hajtotta a bizonyítási kényszer, hogy helyrehozza a második rész okozta malőrt, addig A kihalás korában tetten érhető a kompromisszum, amit a Paramounttal kötött, hogy elkészíthesse a szívének oly kedves Pain & Gaint, ahonnan hozta is magával Mark Wahlberget, ha már új alapokra kívánták helyezni a franchise-t. Ettől persze abszolút érthető a világ kritikus társadalmának a véleménye, miszerint egy celluloid temető az egész (no nem mintha az előző részektől jellegében vagy minőségében annyira elütne) de ha leírjuk az előzetesek egyik kulcsmomentumát, miszerint egy óriás alakváltó robot, egy óriás alakváltó robot dínó hátán lovagolva vágtat Hong Kong utcáin, kivont karddal (ami szintén óriási), az már lefekteti az alapokat az elvárásainkhoz. Vagy fennakadunk minden logikai bakin (amikből most is van szép számmal) és az első résznek tett ellentmondáson, ami az előző kettő vizuálpornóra is jellemző volt, vagy pedig gyermeki lelkesedéssel üvöltjük magunkban, hogy "Ezt látnunk kell!".
Ettől még A kihalás kora nem lesz jó film (nagyon nem), és a korábban a franchise otthagyásáról esküdöző Bay-nél is van az a léc, amit az előző epizódok támasztotta rombolás limbójával képtelen leverni. Ráadásul a majdnem háromórás pusztításorgia - amiben minden robban és szikrázik, még az is, aminek nem kéne - csak arra elég, hogy némi karakterekkel ruházzák fel Optimuson és Űrdongón kívül az összes többi óriásrobotot, és azt is csak annyira, hogy a gyerek tudja majd, hogy melyik akciófigurát akarja hazafelé menet megvetetni a szüleivel. Az emberek, ahogy eddig, most is csak statisztálnak, de a humorból szerencsére visszavettek, ami meg van, az legalább nem működik, mint például a Deadpoolban pont zseniális T.J. Millert, akit szerencsére itt hamar kiiktatnak. Mark Wahlbergnek hiába van nagyobb karizma és karizmája, mint Labeouf-nak, érzelmi és értelmi szinten gyakorlatilag ugyanazt a nívót képviseli, a mellé rendelt Nicola Peltz és Jack Reynor pedig a két nemnek szánt szemrágógumi hatás kedvéért vannak a gépmonstrumok mellett. Egyedül Stanley Tucci Steve Jobs utánzata az, aki képes némi nemű karakterfejlődést felmutatni és az előző részek Turturrojával szemben még ripacskodnia sem kell, habár a liftes jelenete a vágópadlón végezhette volna. Pedig az előző rész utózöngéjének és a lecserélt szereplők fényében ez tényleg lehetett volna egy sötétebb hangvételű trilógia kezdete, de nem Michael Bay lenne az illető, ha az ígéretes koncepciót nem áldozná fel a teljes pusztítás oltárán, még a közönség felé kiszólt önkritikus megjegyzések ellenére sem.
Ami továbbra is impozáns és amiben továbbra is Bay a mester (Csatahajó? Tűzgyűrű? Ugyan már!), ha pedig kicsit sem érzed coolnak, hogy Optimus pár barátságos simogatás után Grimlock hátán vonul csatába, ha az első három rész nem tette volna nyilvánvalóvá, akkor A kihalás biztosan nyomatékosítja, hogy ezt a szériát kicsit sem neked találták ki. Mindenki másnak viszont - ha tökéletesen nem is, de - kiszolgálja alantas vágyait az effajta látványpornók felé, amire szégyen, nem szégyen, de olykor igenis szükségünk van.
Értékelés: 70%