Liam Neeson egy sokoldalú színész. Míg színészi pályája nagy részében olyan drámai szerepeket öltött magára, mint Oscar Schindler (Schindler listája), Rob Roy, vagy éppen Jean Valjean (A nyomorultak), addig az utóbbi években, évtizedben erősen rákapott az akciófilmek ízére is. Mivel már lassan (kis túlzással) évente kijön tőle egy film, amelyben rendet rak, a merítés igen nagy volt és figyelembe véve, hogy gyengébb darab is akad szép számmal, fel volt adva a lecke, hogy kiválasszunk nektek öt filmet, amit melegen ajánlunk megtekintésre.
A Szupercsapat (2010)
Mindenki ismeri az alapul szolgáló tévésorozatot, sőt sanszos, hogy a legtöbben most e sorokat olvasva el is kezdték dúdolni a főtémát. Joe Carnahan rendező így relatíve nagy fába vágta a fejszéjét, amikor mozikba készült adaptálni a kultikus szériát, de - dacára annak, hogy végül nem teljesítette a stúdió által hozzá fűzött reményeket -, mindent összevetve szépen vette az akadályt a film. Liam Neeson itt az éppen megalakulóban lévő Szupercsapat vezéreként, Hannibal-ként látható. Jellegzetes hangjával, fültől-fülig, cinkos mosolyával és azzal a védjegyül szolgáló szivarral a szájában látható örömmel veti bele magát mindenféle hajmeresztő kalandba és akcióba. Azt a híres hidegvérét pedig mindig, minden körülmények között megőrzi. Hiszen minden mögött van egy terve, amelyet akkor is véghezvisz, mikor minden ellenük játszik.
Sírok között (2014)
Szigorúan véve nem nevezném akciófilmnek, hanem inkább kriminek, némi akcióval, viszont így is egy kiemelkedő darab a Neeson-filmográfiából. A Lawrence Block azonos című regénye alapján készült filmben a színész egy egykor alkoholizmussal küzdő nyomozót alakít, aki magándetektívként igyekszik helyre tenni saját lelkiismeretét egy félresikerült akció miatt. A Scott Frank által rendezett film során egy elrabolt lány rejtélyét kell felgöngyölítenie, miközben a szálak egyre sötétebb zugokba vezetnek. Neesonnek jól áll a nyomozószerep, ez a kifordított Phillip Marlowe-i köntös, a mélyen búgó, megkeseredettségtől gyötört orgánum (ami amúgy is sajátja), és ahogyan próbál vezekelni a múltban elkövetett bűneiért. A nyitójelenet pedig, melyben hosszabb hajjal, körszakállal, fenyegetően közelít az éppen általa üldözött férfi felé, egészen pazar. Apropó, ha már szóba került a jó öreg detektív, Neil Jordan rendezésében konkrétan Marlowe bőrébe fog bújni, hogy megoldjon egy rejtélyt. Hogy is mondják? Ha a cipő illik a lábra, akkor hordd.
Batman: Kezdődik (2005)
Ha karriered során egy ponton azt a karaktert formálod meg, aki magát Batmant képezte ki mindenféle küzdősportra, akkor mondhatod, hogy elértél valamit az életben. A színész itt egyszerre játssza A baljós árnyak-beli mentorfigurát és a Denevérember ellenfelét: mindkettő jól áll neki. Akad a filmben jellegzetes, megfelelő drámaisággal előadott "gonoszmonológ", egy-két kardparbáj, illetve a végén emberünk még egy száguldó vonaton is igyekszik megnehezíteni a köpenyes igazságosztó dolgát. Meglehet, hogy pár évvel később Heath Ledger Jokere mindent lesöpört az asztalról, de akárhogy is nézzük, Neeson akkor is kiállt puszta kézzel a bőregér ellen. Plusz öröm, hogy bár egy-két vágás kapkodóra sikerült, azért van a filmnek egy jóleső, kézműves jellege, ami ma már egyre ritkább egy ilyen kaliberű képregényfilmnél.
Fehér pokol (2011)
Joe Carnahan rendezővel nem csupán A Szupercsapatot készítette el, de ezt a lenyűgözően feszült, kilátástalan kalandfilmet is, melyben Neesonnek és csapatának egy vérszomjas farkasfalkával kell felvennie a harcot. Minden esély ellene van, de ő mégis felülkerekedik saját magán és saját életszemléletét felülírva úgy dönt, hogy ha törik, ha szakad, küzd majd az utolsó lélegzetig. Nem faltól-falig akciófilm, de rendkívül mozgalmas és bár végül nem kaptuk meg azt a trailer által sugallt farkas-Neeson bunyót, nem szenved kárt a film, van annyira intenzív és van annyira izgalmas, hogy kitegyen két akciófilmet. Ami pedig azt a bizonyos utolsó képsort illeti, lelki szemeink előtt az a párharc úgyis lezajlik. És ha akarjuk, hát emberünk puszta kézzel széttépi az egész falkát. Mert ha valaki, hát Liam Neeson megteheti. Erről a szikár daraból egyébként nemrégiben írtunk hosszabban is.
Elrabolva (2008)
Ugye nem gondoltátok, hogy a listáról kimarad ez a film? Hiszen mégiscsak ez volt az a darab, ami felrakta Neesont az akciófilmek térképére és ami kifialt magából még két folytatást (amik viszont már közel nézhetetlenek voltak). A szögegyszerű történet, mely szerint Bryan Mills lányát egy külföldi kirándulás során elrabolják, szögegyszerűen, a legegyszerűbb akciófilmes dramaturgiával van elmesélve. Semmi flancoskodás, nem vágyik többre, minthogy megmutassa milyen az, amikor felbőszítenek egy visszavonult CIA-ügynököt. Törik a csont, hullik a férgese, Neeson pedig lehetőséget kapott hogy egy azóta mémmé vált monológot is lenyomni a telefonba. Többször próbálták azóta megismételni ezt a kunsztot, de valahogy nem tudták reprodukálni. Pedig tényleg semmi extra, még az akciók rendezése is néhol hagy kívánnivalót maga után (a kameramozgás hektikus valamelyest), de az az egyszerűség, ahogyan a rendező keresztül viszi a színészét a cselekményen, és ahogyan ez a színész minden felsőbbrendűség nélkül, minden sznobériát nélkülözve tör utat magának a kliséken keresztül, nos...Van, hogy csak ennyire van szükség.