Versengeni önmagunkkal és másokkal az emberi jellem természetes része. Olykor szándékosan, olykor akaratunk ellenére állítunk magunk elé kihívásokat, amiket le szeretnénk, vagy le kell küzdeni. Ha a célkitűzés szándékos mivolta mellett maradunk, akkor talán a sportban valósul meg igazán ez a törekvés: a bizonyítani akarás. Persze sokan nem a sportban találják meg a küzdelmüket és motivációjukat, de számtalan film foglalkozik azzal, hogy miként birkózik meg egy sportoló és a környezete az élet sok esetben váratlan húzásaival. Cikkemben erre hozok öt filmes példát. (A lista nem rangsor.)
Hajsza a győzelemért (r. Ron Howard, 2013)
A mai napig fenntartom, hogy Ron Howard egyik legjobb filmje közel sem örvend akkora elismertségnek és népszerűségnek, mint érdemelné. Daniel Brühl és Chris Hemsworth legjobb formájukat hozzák alakítások terén, bemutatva ezen keresztül a két legendás autóversenyző James Hunt és Niki Lauda hosszas rivalizálását. A film azonban nem csupán a két karakter közti ellentétről szól, hanem bemutatja azt is, hogy vannak bizonyos helyzetek, amik felülírják a sportból adódó személyes konfliktusokat.
Millió dolláros bébi (r. Clint Eastwood, 2004)
Clint Eastwood szinte minden top 5-ös listámban visszatér, de mit csináljak, ha ilyen széles palettán dolgozik? A boksz már alapvetően magában hordozza a brutalitást, viszont ha megfejeljük egy kőkemény karakterdrámával, az csak fokozni tudja a katarzist és a feszültséget. Könnyfakasztó történet a mester-tanítvány és az apa-lánya kapcsolatról, az elszántságról, sőt még az eutanázia kérdésköre is előkerül. Elképesztő érzelmi hullámvasút a Millió dolláros bébi, amiben a nehéz sorsú Maggie (Hillary Swank) egyszerre talál az ökölvívásban megváltásra és bukásra.
Két félidő a pokolban (r. Fábri Zoltán, 1961)
Hamarabb mondanám Fábri Zoltán klasszikusát háborús drámának, mint sportfilmnek, de a konfliktus kiváltója mégis a futball. Két csapat, az elnyomók az elnyomottak ellen. A sport látszatra kiutat jelenthet a borzalomból, de hamarosan rájövünk, hogy ez is csak egy eszköz a rendszer kezében, ami önös érdekeket szolgál. A gépezet áldozatai azonban mindent megtesznek azért, hogy ha még csak 90 percre is, de ki tudjanak törni alárendelt szerepükből és a futballpályán egyenlő esélyekkel szálljanak szembe a németekkel. Ez csupán vágyálom, a sportban hangoztatott igazságosság és kölcsönös tisztelet hamvába hullt.
Karate kölyök (r. John G. Avildsen, 1984)
Ez a film a nagybetűs 80-AS ÉVEK! Nem hoz semmi váratlant, láthatunk egy hagyományos sportfilmet, ami a kamaszkor kihívásait ötvözi a karatéval. Van benne ütnivaló módon irritáló rosszfiú, van benne olyan figura, akinek teljes szívből lehet drukkolni, és van miért izgulni. A sport olyan szinten szerves része a történetnek, hogy a szereplők személyiségét is meghatározza, csak éppen az a különbség, hogy az ellenfelek különbözőképpen tekintenek rá. Van, aki önvédelmet, érvényesülést és szenvedélyt lát benne, de van, aki fegyvert, amit a másik ellen fordít aljas módon. Nem csak a karate rajongóinak!
Tűzszekerek (r. Hugh Hudson, 1981)
Igen, ez az a film, amiben Vangelis-zenére futnak fehér trikós férfiak a tengerparton. És nem, egyáltalán nem giccses, sőt! A Tűzszekerek a legősibb sportot, a futást veszi alapul, életfelfogásban pedig két teljesen ellentétes embert állít egymással szembe: a mélyen vallásos Ericet (Ian Charleson) és a karrierista, gazdag családból származó Haroldot (Ben Cross). Különböző célok és motivációk vezérlik őket, a megvalósítást viszont mindketten a sportban találják meg.