A nyár alatt az olyan megrögzött sorozatfüggők, mint jómagam ilyenkor találnak végre elég időt, hogy felhozzák magukat a szezon alatt felhalmozódott lemaradásokkal és mivel éppen a sorozatok aranykorát éljük 2019-ben, azt hiszem végre én is eljutottam arra a szintre, hogy többről mondok le, mint amennyit meg tudok nézni. Sokkal erősebben szortírozok, egy-két gyenge rész után már dobálom is ki a rosszat. Használok is egy appot (TV Time), amiben próbálom követni és rendezni ezt az eszméletlen mennyiséget, és visszanézve a statisztikáimat, egy hét alatt bizony 20-25 résznél már nem tudok többet beleszorítani az életembe és lássuk be, nem is lenne annyira egészséges. Ahogy nyáron azonban időmilliomos lettem és rengeteg streaming szériát tudtam viszonylag gyorsan darálni, egyre jobban kezdett bosszantani, hogy bizony sok rész inkább az egy órás játékidőhöz közelít és nem a negyven perceshez. Mégis, hogy jutottunk el ide? Erről következik egy kis - bár lehet, hogy inkább hosszú - elmélkedés a téma kedvelőinek...
Kezdjük azzal, hogy a klasszikus országos amerikai sorozatok esetében két műfajt különböztetünk meg, a drámát és a komédiát, előbbi 40 perces, utóbbi inkább 20 perces részekkel operál. Ezzel nem is mondok semmi újat, aki látott már országos sorozatot, tudja, hogy mindent így osztanak fel, így is díjaznak stb. A média geekek nyugodtan járjanak utána, hogy ez miért pont így alakult ki, mi pedig egyszerű halandók javaslom, hogy induljunk ki abból az alaphelyzetből, hogy így fér bele egy, illetve kettő rész az egy órás időkorlátba reklámokkal együtt. Igen, ha valaki nézett már Amerikában élő tévét, akkor észrevehette, hogy sokkal több reklám megszakítás van, mint nálunk. Mindig kábé tíz perc után van reklám így ennek megfelelően kell szerkeszteni a sztorit, hogy minidg legyen valami mini cliffhanger a reklám előtt. (Hogy ezt megértsük, hogy működik, elég megnézni egy klasszikus krimit és kicsit jobban figyelni a szerkezetére.)
Mondanom sem kell, hogy ezzel elég keményen be van határolva, hogy is kell sorozatot írni. Csak ugye a mai világ írói, már nem csak az országos csatornáknak gyártanak tartalmat és lássuk be, ha a Netflixen/Hulun/HBO-n satöbbin nincs reklám a struktúra értelmét veszíti, csak felesleges kreatív falat emel az írás elé. Oké, nem kell minden tíz perc után valamilyen mini cliffhanger, de miért lettek hosszabbak a sorozatok? Manapság inkább fogunk 50+, illetve 30+ perces részekkel találkozni. Ezzel el is jutottunk végre a nagy kérdéshez: jó-e nekünk, a nézőknek, ha a részek túllépik nem csak a 40 perces aranyhosszt, de akár az egy órát is?
Dupla részek, amik egybe mentek le és egy sztorit követtek mindig is léteztek, ezek ugye súrolták a másfél órát, miért kezd mégis ez lenni a normális? A sorozatok lényege számomra abban rejlik, hogy viszonylag rövid idő alatt - optimális esetben - egy teljes élményt kapok. Egy történetet, aminek van eleje meg vége; filmélmény egy Székesfehérvár-Budapest vonatút alatt. Aztán berobbannak az olyanok, mint a Trónak harca, a 70-80-90 perces részeikkel, és mindenki magán kívül van. Persze, hiszen a hat résznek így sokkal több lesz a játékideje és ez egy utolsó évadban talán még indokolt is. Készülhetett volna 10 rész is, mégis felrúgták a jól bejáratott HBO-s szabályrendszert, az 50+ perces játékidőt.
Sokan érvelnek amellett, ahogy megváltoznak a fogyasztói szokások, úgy a sorozatoknak is változniuk kell. Értelemszerűen a streaming szolgáltatóknak üzleti érdekek fűzik ahhoz, hogy a néző minél több időt töltsön el az oldalon, tehát ismét a negyven perc értelmetlen. Ahogy egyre jobban elveszítjük az érdeklődést az élő tévé felé, úgy kopik ki a gyártásból a régi struktúra.
Példának nem is kell messzire menni az időben, ott van a Lucifer. A FOX-on kezdte pályafutását, klasszikus országos sorozatként, de a csatornának nem volt elég a nézettség, így kidobták, viszont a Netflix az utolsó utáni pillanatban megmentette. Bár a Lucifer nem veszítette el a stílusát és hangulatát, a részek mégis hosszabbak lettek többnyire 7-8 perccel. Na, most ez általában 2-3 plusz jelenetre ad elég időt, nagyon maximum 4-re, de ez azért tízből egy. Ettől jobb lett az új Netflixes évad? Hát, nem igazán... persze rosszabb sem, ami viszont mégis feltűnően sokat dobott az összképen az a büdzsé, amivel együtt jártak a jobb kamerák, több helyszín, jobb CGI. Ez pedig inkább számít, hisz azoknak az extra jeleneteknek a mondanivalóját okos írással a többibe is bele lehet sűríteni.
Lassan, de biztosan el is érkeztünk a kreatív szabadsághoz. Ha nincs kőkemény időkorlát, akkor minden ráér. Alapvetően hozta magával ez az új trend, hogy a sorozatok történetei lassabbak lettek, kevésbé pörgősek. Sokkal jobban ráfeküdt mindenki a karakterépítésre és a hangulat megszilárdítására. Miben különbözik egy Dr. Csont - Castle páros? Kábé semmiben, persze ez egy sarkított példa, mindjárt szét is szednek a rajongók...
Ahogy kitolódott a játékidő, a sorozatok elveszítették a műfajra jellemző feszességet, hogy bizony itt két jeleneten belül le kell zárni a konfliktust és tovább kell lépni. Mindent nyújtanak a végtelenségig, mint a nagyanyám a rétestésztát. Ismét példa, ott a Daredevil első évadjának legendás one shot jelenete a folyosón, három perces. A legújabb évadban egy hasonló jelenet 11 perces és én minden pillanatát imádtam. Van értelme, de ezt egy jó írónak fel kell tudnia ismerni. Ezzel együtt szerencsére kezdenek kihalni az erőltetett cliffhangerek, a klisés fordulatok, a "csak valahogy jöjjön vissza az a szerencsétlen néző jővő héten is" hozzáállás és társai. Mindenki azt szeretné, hogy az ő sorozatát nézzék a legtöbben, de ehhez már nem kell ilyen fondorlatos eszközökhöz folyamodni, sokkal kifinomultabb technikák állnak végre rendelkezésre, ami csakis a minőség javulásán és az egyre eredetibb történetekben csúcsosodik ki.
Még utolsó példa, aztán tényleg a végéhez érek. Vegyük a DC streaming első és valószínűleg utolsó sikerét, a Titanst és a CW-n 8. évadját hamarosan kezdő Arrow-t (Zöld Íjász). (Mindkettőt a DC/Warner gyártja csak, nehogy kipukkanjon egy felesleges DC-Marvel párbaj a kommentek között.) Az Arrow abszolút klasszikus felépítéssel dolgozik, egy részben van egy konfliktus, egy szál, ami fut végig, és néha egy-egy jelenet erejéig beforgatják az évad konfliktusát. A Titans csak egyáltalán a sokadik részben hozza össze A Csapatot, addig kőkemény karakterizálás megy, a konfliktusok jönnek mennek, néha rész közben kezdődnek és fejeződnek be, egy történetet nézünk tíz részen/órán keresztül kis kiugrásokkal. Hogy kinek melyik jön be jobban, az egyéni ízlés kérdése, de az akkor is tagadhatatlan tény, hogy a Titans írása köröket ver az Arrow néhol eszméletlenül buta párbeszédeire. Mondom ezt úgy, hogy én amúgy mind a két szériát szeretem. Ráadásul a több idő egyik régi-új hozadéka az intro újjászületése. Az országos csatornák esetében az a 20-40 másodperc hatalmas kockázat, hogy valaki csak tovább kapcsol, ez a streamingnél nincs, maximum áttekered, ha unod, de soha nem teszed, mert az intrót szeretjük - de ez már egy másik cikk témája.
Egyszerre imádom és utálom a változást. A fellegekben járok, hogy olyan történetek is lehetőséget kapnak, amik a régi időkben talán még az első pitchet sem élték volna túl. Hiányzik azonban a kőkemény darálás lehetősége, amikor két órában, akár három rész is elfért a kettő helyett. Imádom, hogy minél több időt tölthetek el a kedvenc karaktereimmel vagy egy általam csodált világban. Utálom, hogy felesleges szálakkal, indokolatlan jelenetekkel vannak felduzzasztva sorozatok. Remélem valahol egy órában azért végül mindenki meghúzza azt a láthatatlan határt, amit nem lépnek át, mert a rövid játékidő mégis csak a sorozatok sajátja, vagy lassan el fog mosódni a kettő között a vonal? Ti hogy érzitek, milyen hosszú a tökéletes sorozatrész?