7 in 1: Fűrész 1-7

|

Ezt egy életen át kell játszani. És még azon is túl.

Most, hogy ismét elővették tíz év után a leggyötrelmesebb kínzószerszámokat, hogy megbüntessék velük a bűnösöket, úgy éreztük, szükségszerű lerónunk elmaradásunkat. Bátrak voltunk, eltökéltek voltunk, az összes eddigi Fűrész-filmet végignéztük. Az biztos, hogy nagy utat járt be a széria és nincs még egy ilyen horrorsorozat, ami ennyire túlkomplikálná saját narratíváját.

Hirdetés

FŰRÉSZ

 

Három férfi. Egyikük vérbe fagyva, a másik kettő bilincsben. Hogy kerültek oda? Miért kerültek oda? Ki volt az, aki odatette őket? Ezek a kérdések sorjáznak James Wan debütáló mozijában. A két ifjú horrorrajongó (Wan az egyik, Leigh Whannell a másik) agyából kipattant filmötlet 2004-ben látta meg a mozivásznak világát és találkozott rengeteg filmőrült számításaival. 2004-ig inkább japán horrorfilmek amerikai változataiban merült ki a nyugati horror, a Fűrész azonban olyan adrenalint nyomott a zsánerbe, hogy nagyobbat ugrott az egész, mint Mia Wallace. Erőszak ábrázolása okán beszélhetünk néminemű paradigmaváltásról - már-már extrémnek mondható, nyers és arcba tolakodó agresszivitással terrorizálta a befogadót. A másik pedig, a kétezres évek egyik legismertebb és legszeretettebb (kritikusok által előszeretettel szapult) horror-franchise-zává nőtte ki magát. Ugyanakkor Wan filmje a folytatásokhoz mérten még egészen visszafogott, mi több: akár karakterorientáltnak is nevezhetjük, premisszája pedig igazán frappáns, nem utolsó sorban pedig a maga profán módján pofonegyszerű és megfelelő ahhoz, hogy egy elsőfilmes, nincstelen rendező kipróbálja benne tehetségét. Egy részben chamber piece, két részben whodunit, amolyan Közönséges bűnözők/Hetedik stílben, ám sajnálatos módon igazán egyikhez sem tud felérni. Fordulatai bár kétségkívül meglepők, erőszak ábrázolásába vegyül némi nem kívánt túlkapás és hatásvadászat, a vörös heringek csak felesleges időhúzások és néhány színész potenciálja borzalmas mód kihasználatlan maradt (lásd: Danny Glover megszállott nyomozója, amely szinte már karikatúraszerű). Ugyanakkor a két főszereplő (Cary Elwes és maga a forgatókönyvíró, Leigh Whannell) hiteles szenvedése, az alapszituáció maga és a slusszpoén meglepetéssel bíró ereje (megfejelve az azon nyomban ikonikussá váló főtémával) elég mellbevágók tudnak lenni ahhoz, hogy lássuk, miért voltak oda annyira bemutatásának idején az emberek. Nem szabad megfeledkezni közben arról sem, hogy Wan filmje adott a filmtörténetnek egy gonosztevőt Tobin Bell nagyszerű alakításában, akinek motivációi bőven túlmutatnak a nyolcvanas-kilencvenes évek horrorfilmjei antagonistáién. Egy férfi, akinek áldozatai gyakorta pitiáner bűnözők, kábósok, és akinek nagy műgonddal megtervezett halálcsapdái lehetőséget nyújtanak arra, hogy a csapdába szorult reszkető egérkék túllépjenek saját önzőségükön és gyarlóságukon, hogy aztán az út végén jó esetben egyfajta megtisztuláson essenek át. Eredeti, na. Mint pedig később kiderült, mindez csupán a jéghegy csúcsa volt.

Értékelés: 70%

Hirdetés

FŰRÉSZ II.

Nem telt el sok idő. Az emberek tolongtak, a mozijegyek fogytak, a Lionsgate stúdió elégedetten dörzsölte tenyerét, a futószalag elkészült és már pottyant is le a következő termék. Hogy is szokták mondani? Nagyobb! Több! Kegyetlenebb! A Fűrész II megfelel minden elvárásnak, amelyet egy horrorfilm folytatása esetében előjöhet. Ezúttal a delikvensek száma több létszámúra duzzadt, Jigsaw brutális paraparkja pedig még komplexebb méreteket tudott ölteni. Ja, és arról se feledkezzünk meg, hogy mindeközben arra is fordítottak igényt az alkotók (James Wan és Whannell kiszállt, helyette beugrott Darren Lynn Bousman), hogy bővítsék a sorozatgyilkos mitológiáját. Az első részben még csak egy sejtelmes, színfalak mögött meghúzódó figura volt, a folytatásban azonban már előlép az árnyékból, többet megtudunk róla, hogy honnan jött és miért csinálja pontosan azt amit csinál, amivel elvették ugyan a karakter rejtélyes mivoltának egy részét, de nem vált kevésbé izgalmas jelenséggé.

 

Hirdetés

A történet - hasonlóan a halálcsapdákhoz - szintén komplexebbé vált, mely komplexitás (itt már kezdett körvonalazódni) a széria sajátjává válik majd nagyon gyorsan. Adott egy csapatnyi narkós/agresszor/díler/prostituált, akik valamiért összezárva találják magukat egy házban, amely tele van gyilkos meglepetésekkel. Közöttük van egy az ügyeit erőszakos elánnal intéző rendőr (az ügyeletes főhős szerepében: Donnie Wahlberg) kamaszfia. Ezzel párhuzamosan rendőrünk nyomoz, előveszi szépen Jigsaw-t, alias John Kramert, aki viszont annyira nyugodtan kezeli a helyzetet, hogy hősünk többször dühbe gurul. Nincs más dolga neki csak az, hogy végighallgassa ezt a halk szavú, de a világról határozott véleménnyel bíró férfit és akkor, csak akkor láthatja ismét élve a fiát. Bell természetesen remekel, minden egyes megmozdulásával kultstátuszba betonozva magát, mellette pedig legtöbben el is halványulnak, legalábbis Wahlberg mindenképp.

 

A második rész az elsővel ellenben még jobban ráerősít a halálcsapdákra, ami rengeteg fájdalmas képsort eredményez, de ebben (is) rejlik a széria legfőbb vonzereje. Alig bírtad nézni, amikor az előző etapban Cary Elves egy fűrésszel reszelte le saját lábfejét? Hát akkor várd csak ki és nézd meg, amint valakinek egy injekciós tűkkel teli gödörben kell megtalálnia egy kulcsot! Túlkapások ilyen téren itt is akadnak, de a dolgok menetének tempója, a halálnemek változatossága és a karakterek közötti kis összezörrenések és ellentétek nem nagyon hagytak unatkozni. Ez az egyik, a másik pedig, hogy az utolsó percekre ismét sikerült húzniuk az alkotóknak egy olyat, amit nem feltétlen láthattunk előre, ezzel ismét elérve, hogy átértékeljük a korábban történteket. Sokan megkövezhetnek ezért, de azt kell mondanom, azon folytatások egyikéről beszélünk, amely bizonyos értelemben jobb az elődjénél. Izgalmasabb, szórakoztatóbb, durvább és több alkalma van arra, hogy beszéltesse a sorozat igazi főhősét, John Kramert. Míg az első sokszor mintha túl komolyan vette volna magát, mint sorozatgyilkosos thriller, addig itt már fullba nyomták a terrort és egy percig sem lehetett ugyan komolyan venni, de az, ahogy a narratívával játszik a film és ahogy tobzódik ebben a vaskos könyörtelenségben, na az azért megér egy misét.

Értékelés: 75%

Hirdetés

 

FŰRÉSZ III.

 

Megérkeztünk a harmadik részhez, mely sarkalatos pontja a szériának. Picit felnőtté vált, fogott két komolyabb témát és elkezdte pedzegetni a maga módján, megfejelve mélysötét világlátásával. Terítékre a bosszúvágy, halottaink elengedése került, mindezt pedig egy negyvenes évei elején járó férfi segítségével szemlélteti a mi drága Kramerünk, a kétezres évek egyik ultimate antihőse. Itt az előző többlétszámú csipet-csapatot leredukálták egyetlen emberre, ezzel is a körülményekhez képest személyesebbé téve a dolgokat. Egyetlen embernek, egy fia gázolásos halála óta bosszúszomjas férfinak a megbocsátás vagy épp revans felé vezető útját követhetjük nyomon, mely során szembe kell néznie saját démonjaival. Névlegesen azokkal a személyekkel, akik közvetve vagy közvetlen módon kapcsolatban álltak az üggyel. A férfi által oly mélységesen megvetett embereket kiszolgáltatott helyzetben látja viszont, és olyan szituációba kényszerül, melyben ő maga dönthet közvetlenül arról, hogy élnek-e, avagy halnak. Darren Lynn Bousman rendezése persze nem engedheti meg magának, hogy a filozófiai elmélyedés mélyebb lelki sebeket metsszen, ő inkább - ahogy a sorozat előző két része is -, a zsigeri élményre pályázik. A főhős bár elég erős motivációval van megtámogatva, halovány és egyedül nem lenne képes elvinni a hátán a filmet - még jó, hogy nem is kell neki, mert mellékszálnak ismét ott van nekünk John Kramer, aki bár majdnem egész film alatt egy kórházi ágyon tölti lélegeztetőmaszkkal a keze ügyében, viszi a prímet. Partnernője is akad, a második rész egyik fő fordulatát szolgáltató Amanda személyében, aki egykori áldozatként és túlélőként ezúttal hűségesen követi a halálos betegséggel küzdő Kramer minden kívánságát. A kettejük közti jelenetek nagyon jól működnek, hitelesen átadják ezt a furcsa, beteg, ám mégis szép apja-lánya/mester-tanítványa kapcsolatot, az izgalmakat pedig az szolgáltatja pluszban, hogy egy halálos nyakpereccel nyakában egy doktornőnek kell megoperálnia a férfi koponyáját. A képsorok csúnyák, kényelmetlenül naturalisták, de csúcspontját képezik a szériának. Melyik másik mainstream amerikai horrorfilmben láthattunk agyműtétet? Talán Ridley Scott Hannibal-jában, melyet ha megszorzunk tízzel, akkor kapjuk meg ennek a szcénának a hatásfokát. A befejezés sem hazudtolja meg saját magát: habzó-vérző szájjal vicsorog bele a pofánkba, amolyan "Én megmondtam."-arckifejezéssel, miközben bömböl a körfűrész és loccsan az agy. Nem nevezhető egy elmélyült filmnek, de a téma, az őrületes erőszakorgia, valamint Kramer és Amanda kapcsolatának tovább-dimenzionálásának révén ez a film lazán megérdemli a műfaj rajongóinak figyelmét.

 Értékelés: 75%

FŰRÉSZ IV

 

Kezdjük az elején: Kramert boncolják. Nincs finomkodás, nincs szemlehunyás, szépen nekilátnak és a szemünk láttára vágják fel ezt az embert, csak hogy aztán találjanak egy újabb kazettát. Nyomozók nyomoznak, simlis detektív gyanús, Donnie Wahlberg visszatér egy picit, miközben Kramer múltjába egyre jobban beleássuk magunkat és minden egyre csak bonyolódik, a múlt pedig gyűrűzik előttünk, egyre több réteget pakolva magára. Mondtam már, a Fűrész-széria egyik sajátossága, hogy komplexitását, időrendiséggel való játékát az istennek nem akarja elhagyni. Ez nem is baj. Nagyobb baj, hogy ismét kapunk egy csuklóból odakent figurát (ezúttal egy becsületes, "mindenkit-meg-akarok-menteni"-rendőrt), aki kihívások elé néz és rá kell jönnie, nem lehet mindenki segítségére rohanni. Nagyobb teret kap az eddig mellékszereplőként funkcionáló Hoffmann nyomozó (Costas Mandylor) is, aki még tartogat számunkra meglepetést, de egyelőre a színész képtelen meggyőzni minket arról, hogy érdeklődve kellene figyelnünk a karaktert. Mellette színre lép az eltökélt Strahm (Scott Paterson) ügynök is, aki nagyon fel akarja göngyölni az ügyet. Ami Kramert illeti, sok mindent megtudunk róla ismét, megismerjük a feleségét, látjuk, amint első "kuncsaftjával" játszik egyet, ami érdekes, de ennek ellenére is picit jellegtelen a film. Donnie Wahlberg visszatérése sem hagy sok nyomot az emberben, viszont az effektek és a film végi fordulat azért gondoskodik arról, hogy úgy érezzük, megkaptuk azt, amire vágytunk (a narratívával játsszanak ismét). Viszont tény, kezd irtó röhejessé válni ez a folytonos csűrés-csavarás.

Értékelés: 60%

Hirdetés

FŰRÉSZ V

Hoffmann és Strahm nyomozó macska-egér játéka, miközben egy öttagú szerencsétlen társaság tevődött össze, hogy leckét tanuljanak Jigsaw-módra. Ekkorra az ember már tényleg belőhette, hogy mi fán terem a Fűrész, hát ez az ötödik rész nem is nagyon próbálja ezt meghazudtolni. Legyen sok-sok kreatív kínzás, emberek, akik saját gyarlóságuk miatt vesznek oda és csendüljön fel a záró képsorokban az a jól ismert dallam. Valahogy a széria eddigre belesüllyedt saját röhejesen túlkomplikált mivoltába és nem is nagyon akar kikászálódni onnan. Egy részről, szórakoztató, mert a cselekmény megállás nélkül tör előre és barátságosan rövid játékidőn belül tudja le a dolgait. Más részről, Hoffmann történetszála és maga a karakter továbbra sem érdekes még úgy sem, hogy többet megtudunk róla (húga meghalt, ettől bekattant és önbíráskodni kezd Jigsaw mintájára), Strahm pedig ugyanolyan, mint Hoffmann, csak pepitában. Érdektelen. Ez már inkább tévésorozatos-stíl, tényleges futószalag-gyártmány, ütött-kopott példány, ami nehezen győzhetne meg arról egy Fűrész-szűzet, hogy esetleg érdemes lenne az elejétől belekezdeni a szériába. De hé! Most is volt csavar! (igaz, szinte kiment már teljesen a fejemből)

Értékelés: 45%

FŰRÉSZ VI

Hirdetés

Az élet jelei ismét megmutatkoznak a hatodik részben, melyben újfent szeretne valamit kommentálni a film és teszi ezt a maga harsány módján. Ezúttal egy férfi kerül halálos csapdába, aki abból él, hogy önkényesen, egy rendszer alapján eldönti, hogy ki jogosult és ki nem az egészségbiztosításra. Természetesen Kramer kapcsán jön képbe, akinek annak idején nem adta meg a biztosítást és most visszanyal a fagyi. Na most, megintcsak értékelendő magának a témának a felvetése: az, hogy mégis ki és mi alapján dönti el azt, hogy x megkaphatja az esélyt a gyógyulásra, y pedig nem. Milyen jogon dönti el azt bárkiről bárki, hogy él-e vagy hal? Hősünk saját bőrén tapasztalja meg azt, hogy ez milyen felelősséggel jár és milyen hátulütőkkel járhat mindez. A csapdák ezúttal is kreatívak (a puskás kiváltképp), a főszereplő dilemmáit átéljük, a slusszpoén pedig  megint kellően gonosz. Hoffmann Kramer időközben feltűnt ex-feleségével való ellenségeskedése ugyanakkor lapos és tévéfilmes kvalitású, valahogy egyikőjüket sem sikerült továbbra sem megírni úgy, hogy egy kicsit is érdekesek legyenek. Innentől azonban nincs nagyon megállás, a film cliffhangerrel zárul, szóval nincs mese, jönnie kell annak a folytatásnak!

Értékelés: 60%

FŰRÉSZ VII

És el is jött a folytatás. "Final chapter" - mondták. Ezzel jelezték, a történetet le kívánják zárni. Pontot szeretnének tenni a végére, a kört bezárják, nincs tovább. Azaz nyilván mindenhonnan lehet tovább (lett is tíz évre rá), de azon voltak az alkotók, hogy egyfajta lezárást kerekítsenek. Érdekes dolgok történnek ebben a hetedik etapban: már a nyitójelenet picit más, mint az eddigiek, hiszen ezúttal egy kirakatban, közönség szeme láttára történik a játszma (két férfi és egy nő, aki mindkettőjükkel lefeküdt - le kell harcolniuk, hogy kié legyen a nő, majd inkább megölik őt közös erővel), mely mindenképp izgalmasabb az azt megelőző zárt teres megoldások után, még akkor is, ha már inkább csak röhögünk egy jót, annyira röhejes mindez. [Olvastam valahol, mintha saját maga paródiája lenne - kicsit igaz.] Eztán gyorsan rátérünk a félbemaradt szálak folytatására. Jill menekül Hoffmann elől, Hoffmann csapdát állít Chester Benningtonnak, aki itt egy rasszistát formál meg és szó szerint székhez van szögezve (na jó, ragasztva), bár ennek a szálnak sok funkciója nincs, csak felesleges kitérő. Ahogy feleslegesen időzünk el az ügyeletes nyomozóknál is, akik próbálják megvédeni Jill-t csekély sikerrel. Ezzel egy időben egy férfi, aki állítása szerint Kramer egy csapdájából sikeresen megmenekült, sikerkörútját járja könyvével, egészen addig, amíg kérdőre nem vonja maga Jigsaw (vagy Hoffmann? nehéz követni) és neki is próbákat kell kiállnia. Mindez talán még érdekes is lehetne. De a helyzet az, hogy ez az egész szinte totálisan elhalványul amellett, amit a film meglépett végső fordulat gyanánt és amit nézve az ember kínjában (vagy örömében, ki hogy...) egy hangos nevetéssel tud csak konstatálni. Persze a széria ekkorra már rég elvesztette azt a viszonylagos komolyságát, amivel kezdte a pályáját, de még így is meglepő, mit meg nem tesz annak érdekében, hogy hüledezést váltson ki a nézőből. Minket bizony palira vettek, ez kétségtelen.

Értékelés: 50%

Hirdetés
Hirdetés
X

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.