Az 1980-as évek egyik emblematikus sorozata volt a James Clavell regényei nyomán készült A sógun, ami a hatalmi játszmákat, a szerelmet és az ázsiai kultúrák különlegességét ötvözte mesterien és tett szert nagy népszerűségre többek között a szocialista Magyarországon is.
Egy ennyire sikeres történethez tehát mindig nagy kockázat hozzányúlni, ugyanakkor eltelt annyi idő az eredeti verzió óta, hogy értelme legyen újonnan feldolgozni a történetet a kor vizuális és kulturális kívánalmainak megfelelően.
Műfaji szempontból egyébként érdekes tendenciákba ágyazódik bele A sógun, hiszen egyrészt a kosztümös sorozatok kapcsán nehéz kihagyni a Trónok harcát, másrészt nagyon úgy tűnik, hogy ilyen szempontból már egyfajta tendencia végén járunk, a sárkányok kalandja is öt éve ért véget - bár persze az is lehet, hogy épp A sógun fog új életet lehelni a zsánerbe, ami persze azért teljesen sosem tűnt el.
1600-ban járunk, a hatalmi harcok által több részre szakított Japánban. Az országot épp több földesúr tartja sakkban, de ott vannak az európaiak is, akik szintén szeretnének maguknak befolyást szerezni. Főhősünk John Blackthorne (Cosmo Jarvis), egy holland hajó angol kapitánya, aki a legénységével a japán partokhoz sodródik. Meg kell küzdenie az európai riválisokkal és azzal is, ahogy a japánok viszonyulnak hozzá. Idővel azonban a helyiek bizalmába férkőzik.
Nincs könnyű dolga a nézőnek A sógun kapcsán, mert az tény, hogy a sorozat nem ad könnyű labdákat a befogadónak. Amikor bekerülünk a fikciós világba, nagyon nehéz átlátni a neveket, a viszonyokat és hogy tulajdonképpen mi is itt a konfliktus alapja. Ám épp ez Calvell zsenialitása: a szerző olyan ponton mutatja be a japán történelmet, amikor semmi sem volt biztos. És ez bizony alkotói szempontból igazi ziccer, számtalan témáról lehet beszélni, akár aktuálisnak is lehet lenni, mégsem tűnik erőltetettnek a cselekmény.
A sorozatot készítő FX produkciós szempontból minden létező területen jelesre vizsgázott. Remek a casting, minden szerepre hiteles színészt találtak, vizuális szempontból részletgazdag és grandiózus az összes képkocka. A készítők nem elégednek meg a mainstream Ázsia-ábrázolások megszokott kliséivel, sokkal árnyaltabban viszonyulnak a szereplőkhöz, a motivációkhoz és a helyszínhez is.
Nem nehéz belátni, hogy John karaktere valójában a néző, a nyugati befogadó szeme ebben a történetben. Vele együtt csodálkozunk rá a japán hatalmi viszonyokra. Ez egy megszokott, de attól még rendkívül működőképes forgatókönyvírói fogás és talán az sem véletlen, hogy az első két részben maga a cselekmény kevéssé halad előre. A hangulat és a megvalósítás azonban több mint ígéretes, nem lenne meglepő, ha az év végi listákon is találkoznánk a szériával. Mi figyelemmel kísérjük majd az útját.