Hirdetés

Aranyélet - így kezdett a 2. évad

|

Továbbra sem minden arany, ami fénylik, de azért az HBO hazai gyártású sorozata elég szépen ragyog.

Hirdetés

Talán minden túlzás nélkül állítható, hogy a tavaly ilyenkor elstartolt Aranyélettel a hazai gyártású sorozatok egy új korszakába léptünk. Az HBO korábbi sikersorozatai, mint a Társasjáték, vagy a Terápia már önmagukban is nívót képviseltek, viszont a Miklósi család kálváriája azért is volt hiánypótló alkotás, mert a mutyizásokkal, az átlag polgárt is érintő korrupcióval, és úgy zusammen a rendszerváltás (vagy ha egyeseknek úgy tetszik, "módszerváltás") utáni közállapotokkal foglalkozott, amellyel, mind a politika, mind a honi filmgyártás "elfelejtett" az elmúlt évtizedekben szembenézni. A második szezon nyitánya alapján a sorozat készítői egyelőre a többet, nagyobbat elvét vallják, de hogy jobbat is, azt egyelőre nehéz lenne megmondani.

Hirdetés

Persze bevált szokás, akár egy film, akár egy sorozat folytatásánál, hogy emelik a téteket, de a forgatásról kijött képeket látva - például amelyiken a Thuroczy Szabolcs alakította Attila gépfegyverrel lövöldöz az utcán fényes nappal - nem kevés félelem volt bennem, mivel az első szezonnak sem a krimi vonal volt az erőssége. (Sőt, ha őszinte akarok lenni, akkor az volt az egyetlen dolog, ami nem állt jól neki.) Szerencsére a szezonnyitánynak sikerült eloszlatnia a félelmeimet, noha nem teljesen maradéktalanul.

Gyakorlatilag ott vesszük fel a fonalat, ahol az előző évad abbamaradt: végre kiderül, hogy anno kiért is ment az a rendőrautó és miért is kell a bíróság előtt felelnie, miközben Miklósiék kénytelen-kelletlen megpróbálkoznak az átlagpolgári léttel, átlagpolgári fizetéssel, ami értelemszerűen nem mindenkinek van az ínyére. Csakhogy a múlt bűnei mindenkit utolérnek - ami jelen esetben a sorozat dramaturgiáján lényegesen túlmutató üzenet - ezt az újonnan behozott visszaemlékezések, valamint egy árnyék a múltból is bizonyítja.

Érezhető, hogy a sorozat készítői lényegesen nagyobb szabásúnak tervezik ezt a szezont, amit már a Végh Zsolt alakította oligarcha, Gáll Feri beemelése is igazol. Beexponálása egy kicsit a klasszikus Bond-gonoszokra hajaz (erre csak ráerősít testi fogyatéka), amitől egy kicsit eltávolodni látszik az előző szezon hangvételétől, viszont Végh Zsolt már most olyan ütni valóan tenyér bemászó a szerepben, hogy képtelenség nem imádva utálni.

Értelemszerűen az újabb történetszálak és karakterek mások rovására mennek, így az első szezon két legnagyobb aduászának, Ónodi Eszternek és Anger Zsoltnak egyelőre csak villanások jutnak, de azokban most is brillíroznak. Viszont a sorozat bátorsága és aktualitása továbbra is megkérdőjelezhetetlen: ahogy rávilágít arra, hogy a becsületességet felülírja a mindennapi létküzdelemhez szükséges korrupció, a hatalmi összefonódások, vagy hogy az idősebb generáció mennyire nem tud mit kezdeni a fiatalabbak "túlzott liberalizmusával". A nézőnek gyakran támad olyan érzése, mintha a híradó egy dramatizált változatát nézné, amitől egyszerre válik hátborzongatóvá és izgalmassá.

Hátborzongató, mert nem nagyon volt olyan alkotás az elmúlt negyed évszázadban, ami ennyire nekünk, rólunk szólt volna. A hibáinkról, amikkel generációkon keresztül nem tudtunk - vagy épp akartunk - szembe nézni. És pont ettől - valamint az ezúttal is filmeket megszégyenítő vizualitástól - hihetetlenül izgalmas az egész: hogy vajon van-e lehetőség kitörni ebből a körből? Tudunk becsülettel, tisztességgel élni ebben az országban, érdemes egyáltalán ezért harcolni, vagy adjuk meg magunkat a kapzsiságnak és a korrupciónak. Izgalmas kérdések, amelyekre izgalmas válaszokat kaphatunk az elkövetkezőkben, még ha "csak" egy sorozaton keresztül is.   

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.