Sonka, sajt, kukorica, csőbomba
A Pennsylvaniában található Eire városában pizzafutárként robotoló Brian Wells-nek vajmi kevés esélye volt arra, hogy bekerüljön a híradásokba - csakhogy 2003. augusztus 28-án bekövetkezett bizarr halálára a külföldi médiumok is felfigyeltek. Ez persze nem csoda, hiszen a férfi egy házibarkács készséghez képest meglehetősen komplikált, a hatástalanítási kísérleteket nagyban megnehezítő biztonsági intézkedésekkel telepakolt pokolgéppel a testén rabolt ki egy bankot.
Aztán, mikor a rendőrség elfogta, elmondta, hogy a látszat megtévesztő, és ő is csupán áldozat. Vadidegenek rabolták el munka közben, lefogták, ráadták a szerkezetet és arra kényszerítették, hogy minden parancsukat teljesítse.
A döbbent egyenruhások természetesen egyből értesítették a tűzszerészeket, ám mire azok kiértek, a bomba felrobbant, és jóformán azonnal végzett a peches delikvenssel. Ez már önmagában is bőségesen elégségesnek bizonyult ahhoz, hogy a nyár végi uborkaszezonban szenzációkra éhező lapok és tévéadók egymásra licitálva osszák meg innen-onnan szerzett információmorzsáikat a publikummal. De apránként kisült, hogy a bűnügyi kuriózum még annál is különösebb, mint azt elsőre bárki is feltételezte.
Tökfilkók szövetsége
Az anno szép reményekre feljogosított, ám kezeletlen mentális betegségei miatt egyre lejjebb csúszó, közveszélyes Marjorie Eleanor Diehl-Armstrong meg akarta ölni az apját, hogy hozzájusson az örökségéhez.
De mivel számos barátja, és a férje is rejtélyes körülmények közepette távozott erről a világról, hovatovább, egyszer önvédelemre hivatkozva agyonlőtte alvó ex-kedvesét, pontosan tudta, hogy nincsen több dobása. Ha lép, sanszosan lebukik - így ezt elkerülendő, horgászcimborájába, a jövedelmét crack-kereskedelemmel kiegészítő, nyugdíjas tévészerelőbe, Kenneth Barnes-ba helyezte a bizalmát, és feltárta neki szándékát. Ám ő ingyen nem akarta bemocskolni a kezét - negyedmillió dollárt kért, hogy jobb létre szenderítse a célszemélyt. A nő ekkor jobb híján összedugta a fejét egyik, a haragját elkerülő ex-szerelmével, a szerelőként dolgozó, antiszociális, zseniként elkönyvelt William Ansel Rothsteinnel, és a nála bujkáló Floyd Arthur Stockton Jr.-ral.
Az ötletelés azonban félresiklott. Gyaníthatóan attól tartva, hogy ha ők ölik meg a gazdag aggastyánt, akkor magukra vonják Barnes haragját, nem mertek eltérni a tervtől, és arra fókuszáltak, hogy miképpen fizethetnék ki a vérdíjat. Arról, hogy mi és hogyan is zajlott le, megoszlanak a vélemények. Wells családja esküszik rá, hogy szerettük egy aljas összeesküvés áldozatává lett. Ám a hatóságok szerint kapzsi balekként átverték, és elhitették vele, hogy a "nem működő" masinát egyedül azért kell felvennie, hogy ha elkapják, akkor azzal védekezhessen, hogy nem szabad akaratából cselekedett.
Ezt az is megerősíti, hogy egyes tanúk eskü alatt vallották, hogy a száját tartani képtelen amatőr egy hónappal az akció előtt arról fecsegett, hogy csinos summa fogja ütni a markát. Mert nemsokára részt vesz majd egy kockázatos, ellenben lukratív akcióban. Végül az is kétségeket ébresztett jóhiszeműségét és ártatlanságát illetően, hogy azt hazudta, hogy három fekete férfi rángatta bele a balul elsült kalandba. Vagyis sanszos, hogy utolsó perceiben is azon agyalt, hogy hogyan biztosíthatná, hogy ha megússza ezt az egészet, akkor cinkosai ne tekintsenek rá potenciális patkányként.
Lehull a lepel
Az abszurd ügy bonyolultságát ékesen illusztrálja, hogy annak dacára, hogy a tettesek hetek alatt bekerültek az ATF, a helyi szervek és az FBI célkeresztjébe, egészen 2011-ig tartott, mire a bíróságon kimondták a végső szót. Stockton mentességet élvező koronatanúként Diehl-Armstrongot nevezte meg a banda fejének - igaz, gyalázatos egészsége és gyenge szellemi képességei folyományaként sosem jelent meg a bíróságon. Patrónusa, Rothstein ekkor hozzávetőlegesen bő nyolc éve a temetőben feküdt: elkerülhetetlen végzete előtt felfedte a detektívek előtt, hogy a csoport vezetőjének megbízásából egy, a garázsában álló hűtőbe rejtette annak élettársának, James Rodennek holttestét. Elmondása alapján a nő egy anyagi természetű vitán feldühödve hirtelen felindulásból keresztüllőtte egy 12-es kaliberű sörétes puskával. Azt, hogy 2003. augusztus 31-én, azaz három nappal a fiaskó után Wells komáját és kollégáját, Robert Thomas Pinettit is ő vagy a közveszélyes csapat egy magát kémfilmben érző eszelőse adagolta-e túl, nem tudták hitelt érdemlően bizonyítani. Ellenben az időzítés miatt benne van a pakliban, hogy a komoly slamasztikába kerülő konspirátorok meg akartak szabadulni egy potenciális tanútól.
Óvatosságunk egyébiránt a későbbiek tükrében maximálisan indokolt volt: a kemény legényként kétes reputációnak örvendő Barnes-ról kisült, hogy imázsa finoman fogalmazva sem áll összhangban a viselkedésével. Hamar megtört, és hogy elkerülje a Pennsylvaniában formálisan vissza nem vont, de rendkívül ritkán alkalmazott halálbüntetést vagy a tényleges életfogytiglant, engedelmes kismadárként dalolt. Hogy megérte-e, az jó kérdés: 22,5 évre ítélték, és mivel súlyosbodó cukorbetegsége következményeként 2019. június 20-án, 65 éves korában elhunyt, sosem hagyhatta el a börtönt.
Diehl-Armstrongnál ez a lehetőség elméleti síkon sem merült fel. A verdikt leszögezte, hogy csak lábbal előre távozhat a külvilágba - ez 2017. április 4-én megtörtént. A hajmeresztő eset a filmeseket is megihlette: a vígjátékok sorát bővítő 30 perc vagy annyi se jelentős átalakításokkal, a barátság erejére kihegyezve meséli újra a sztorit, a Netflixen elérhető Evil Genius: The True Story of America's Most Diabolical Bank Heist pedig négy epizódon keresztül tárja fel a homályos incidens részleteit.