Hirdetés

Filmklasszikus: A függetlenség napja

|

25 éve látogattak meg bennünket a földönkívüliek Roland Emmerich grandiózus látványfilmjében.

Hirdetés

A 20. század - sok minden más mellett - a földönkívüli élet mesei szintre emeléséről szólt. Az emberek elkezdtek kíváncsiskodni, hogy mi rejtőzhet a Holdon túl, de ebben a felfokozott hangulatban jelen volt az egyik legnyomasztóbb állapot is: az ismeretlentől való félelem. Erre a közhangulatra reflektált szülinapos filmünk, A függetlenség napja.

Hirdetés

Azt hiszem, ennyi év távlatából nem kell már igazán bemutatni Emmerich sci-fijét, amiben Jeff Goldblum és Will Smith remek párosa menti meg a világot az idegen civilizáció fenyegetésétől - természetesen július 4-én. Mi emelte mégis ezt a pátoszban tocsogó katasztrófafilmet kultstátuszba? Ahogy írom ezeket a szavakat (különösen a "pátoszban tocsogásra" gondolok itt), kissé elfog a félsz, hogy egy olyan emlékezetes filmre, mint A függetlenség napja, megengedhető-e az ilyen jelzők használata. Még szép! Lehet, hogy 25 évvel később kivált az emberből már némi ellenérzetet a tengerentúl piedesztálra emelése, de ez a film bizonyos szempontból a giccstől kerek és egész. 

Na, meg sok minden mástól. Egyrészt ott van a monumentalitás, ami nem csupán a film hosszában és a financiális bevételekben nyilvánult meg, hanem a vizuális megjelenítésben. Természetesen érződik, hogy 1996-ban még nem tartott ott a technika, mint ma, de még mai szemmel nézve is megsüvegelendő az a látványvilág, amit kapunk. Példának felhozható az anyahajó, ami remek eszköz arra, hogy Emmerich kontrasztba helyezze az embereket az űrlényekkel. Itt jövünk rá igazán, hogy milyen kicsik is vagyunk az univerzumban, még ha a valóságban hasonló összehasonlításban még egyelőre nem volt részünk.

A filmet végigkíséri ez a fajta drasztikus különbségtétel az ember és az idegenlét között, ami egyrészt hatásosan generálja a feszültséget, másrészt viszont valahol ellentmondásos is. A függetlenség napja fő üzenete, hogy közösen bármit elérhetünk és tegyük félre bagatell nézeteltéréseinket kultúrától, népcsoporttól és országtól függetlenül annak érdekében, hogy egy közös ellenséget legyőzzünk. Ez így mind szép és jó, de ehhez mindenképp kell egy ellenség(kép)? Persze ez a film szórakoztatni akar (amit jól is csinál), nem morális dilemmákat feszegetni, de engem mindig zavar, ha a szembenálló felek közül az egyik a "jó", a másik pedig a "gonosz" kétségbevonhatatlan megtestesítője. A függetlenség napja rátapintott az emberek gyengéjére: a korábban már említett félelemre, amit az ismeretlen iránt táplálunk, és a világvége-hangulatra, mely szintén a misztikussága miatt nem hagy nyugodni senkit sem.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Ma már számtalan hasonló témát feldolgozó filmalkotás létezik, de Spielberg Harmadik típusú találkozásai mellett Emmerich blockbustere jelent méltó hivatkozási alapot a műfajban. A függetlenség napja tökéletes mintapéldája annak, hogy ahhoz, hogy valamire 25 évvel később is közkedvelt szülinaposként, egyszóval klasszikusként emlékezzünk, nem kell hibátlannak és kikezdhetetlennek lennie. Ez egy ünnepi film, amit jó nézni. És mi más lenne méltó július 4-ére, ha nem ez? Isten éltesse!

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.