Hirdetés

Filmklasszikus: Körhinta

|

Törőcsik Mari emlékére újranéztük a magyar filmművészet egyik legnagyobb klasszikusát, avagy repülni még mindig jó dolog ám.

Hirdetés

- Így lehet csak, ahogy van. Nem lehet másként. Erősebb törvény ez mindennél. Minden szerelemnél. 
- Hát ha csak így lehet, akkor fogjuk a petróleumot, azt' neki az eresznek, édesapám.

1956-ban a magyar film diadalmenetet járt. Ekkor mutatták be ugyanis Fábri Zoltán Körhinta című filmjét a Cannes-i Filmfesztiválon, ahol mind a közönség, mind pedig a filmkritikusok, egyéb szakmabeliek keblükre ölelték. Közülük egy bizonyos feltörekvő francia kritikus, Francois Truffaut is, aki ekkor még a maga átütő sikere, a Négyszáz csapás előtt volt. Törőcsik Mari több ízben is előszeretettel mesélt arról, miként borult térdre előtte és miként írt csodálatos sorokat a filmről Truffaut - valamint arról, hogy miként próbálta egy neves francia producer meggyőzni őt arról, ugyan maradjon Franciaországban és ott majd sztárt faragnak belőle. Mari azonban maradt hű a hazájához, mondván színész csak otthon lehet az ember, saját anyanyelvén játszva, külföldön pedig csak sztár. Ő pedig: színész szeretett volna lenni. Színész akart ő már lenni 11 éves korában is, miután pedig felvették őt a Színház- és Filmművészeti Egyetemre 1954-ben, szerepet is nyert Fábri Zoltán alkotásában (aki még szintén jócskán pályája elején állt), ezt pedig több évtizedes pályafutás követte. 177 címmel a háta mögött kijelenthetjük, hogy intenzíven és eltávolíthatatlanul jelen volt a hazai filmgyártásban. Ennél fogva halála annál fájóbb most. Színész volt ő a javából. Nagybetűs jelenség. Ahhoz pedig, hogy megértsük, miért is vált ő akkora névvé a szakmájában, elkerülhetetlen, hogy a Körhintával foglalkozzunk. 

Ez a nő sorsa. Mindig így volt ez, így is lesz mindig. Hej, de sokszor keservesen sóhajtottam én is. Miért is asszonynak születtem? De aztán csak megütöttem a számat. Adjak hálát a jó Istennek, hogy ilyen jó embert kaptam.

Hirdetés

A Körhinta leegyszerűsítve egy fiatal lányról és egy fiatal fiúról szól. A lány Mari (Törőcsik Mari), a fiú Máté (Soós Imre). Kettejük között szerelem szövődik, szerelmük azonban olybá tűnik, hogy nem teljesedhet ki a maga útján Mari édesapjának köszönhetően, aki nem nézi jó szemmel a két fiatal jókedvét. Marinak és Máténak tehát harcolniuk kell a maguk igazáért és meg kell mutatniuk, a szerelem legyőzhet minden akadályt. 

Még mielőtt a cselekménnyel és a benne rejlő szépségekkel foglalkoznánk, ejtsünk pár szót a szintén megkerülhetetlen történelmi kontextusról: szövetkezeti és egyéni gazdálkodás szembenállása mutatkozik meg, amely között feloldhatatlan ellentmondás és súrlódás volt ebben az időben. Ahogy Nemes Károly írta a Miért jók a magyar filmek című tanulmánykönyv vonatkozó fejezetében: "A szövetkezés útjára lépő, mellette kitartó parasztság és a sértettség, az egyéni gazdálkodás iránti rokonszenvük miatt a téesszel szembekerülő parasztok ellentéte mögött az ember közösségi voltának és egoizmusának harca bontakozik ki...".

Ez a konfliktus már a film első perceiben szembetűnő és a későbbiekben kiéleződni látszik, táptalaját adva több drámai pillanatnak. Mari édesapja a film elején kilép a szakszervezetből, így magára marad, baráti körében nem tud senkit, aki így járt volna el, benne pedig felgyülemlik a harag, a bizonytalanság. El szeretné tartani családját, miközben méltóságát is próbálja megőrizni, ám a szakszervezet - hiába köti az ebet a karóhoz - , nem adja meg azt, ami őszerinte a jussa lenne kilépéskor. Ez adja a cselekmény hátterét és ez az, ami súlyosbítja, nehezíti a szerelmespár felhőtlen boldogságát. Amellett sem lehet elmenni azonban szó nélkül, hogy - és itt egy másik történelmi kontextus lép színre - itt Fábri már a modernizmus húrjait kezdte finoman pengetni a maga lélektaniságával és expresszív képi kifejezésmódjával. Mintegy megágyazva a későbbi, jóval merészebb, filmnyelvet még bátrabban kezelő alkotásoknak, filmrendezőknek.

Amiért azonban a Körhinta mind a mai napig képes beszélni az emberhez, képes megérinteni a nézőjét (és amiért én kifejezetten nagyra értékelem, hovatovább: szeretem), az az, hogy képes az adott történelmi helyzetén túl kristálytisztán beszélni arról a bizonyos kamaszosan tomboló és izzó szerelmi lázról, amely minduntalan társadalmi akadályokba ütközik. Arról a szerelmi lázról, amely már oly sok történetnek volt középpontja és témája (hogy csak egy nagyon klasszikus, evidens példát mondjak: Shakespeare Rómeó és Júliája), de még mindig képtelenek vagyunk megunni, főként ha ilyen hatásosan tálalják elénk. Ennek pedig sok köze van ahhoz, hogy egy olyan lányt láthatunk a főszerepben, mint amilyen Törőcsik Mari. Mari a maga elmondása szerint ekkor még nem volt jó színésznő, nem sokat tudott a szakmáról, inkább bírt egyfajta kisugárzással, inkább volt egy jelenség. Igaza van. Jelenség volt. Jelenség, amely elemi erővel ragadta meg a karakter belső mozgatórugóját és kommunikálta a befogadó felé.

Színészi játékát és a karakterábrázolását illetően két jelenetet emelnék ki első körben: az első az, amelyben a film elején, a vásárban családja körében, mégis magányosan ül az asztalnál és egy katica száll az abroszra. A katicabogarat finoman megfogja, nézegeti, majd amaz elszáll. Mari mosolyog, mosolyában pedig ott van, mintegy belesűrítve egy egész élet fiatalos kíváncsisága, gyermeki boldogsága és a világ apró szépségeire való rácsodálkozás. Mari elméláz, múltba réved, ott is van az asztalnál meg nem is, míg a felnőttek felnőttes dolgokról beszélgetnek. Ahogy meglátja Mátét, apja felé sandít, tart tőle, tart a tiltástól.

A másik, számomra fontos jelenet később szerepel a filmben, eddigre már sok mindenen túl vagyunk. A falu népe egy lakodalmon van, a hangulat a tetőfokára hágott, Mari és Máté pedig körbe-körbe táncolnak, teljes extázisban, nem érzékelve a külvilágot. Amikor a zenekar abbahagyja a zenét, észreveszik, mindenki őket nézi. Mari, ahogy megállnak, izzadtan, magában zihálva, de eltökélten, határozott és rendíthetetlen daccal nézi édesapját. Az apa pedig szúrós tekintettel nézi lányát, amint ilyen arcátlan módon ellenáll az atyai szigornak és kívánalmaknak. Itt már nincs félelem, csak szembeszegülés, mert másként nem megy. A fiatal színésznő játéka természetesnek hat, nincs benne manír vagy műviség, egyszerűen jelen van és tudja a karaktert, Soóssal közös jeleneteik pedig tele vannak szikrával. Jó őket nézni, jó őket figyelni. 

Mari játékán keresztül Fábri Zoltán csodálatosan, érthetően kommunikálja azt a fajta éles ellentétet, amely a mű egyik fő katalizátora és ezáltal kiviláglik az is, hogy filmjében tulajdonképpen az egyén szembenállását láthatjuk a társadalmi betagozódással és elvárásokkal. Hol ragyog a boldogságtól, hol ijedt kiscica, hol Mari képviseli a szabad választást, az egyéni boldogságot, édesapja a konzervatív értékrendet. Mari képviseli a szenvedélyt és a szeretetet, édesapja pedig az "így lehet csak, ahogy van" alapelvét. Az a valóság pedig, amely a film elején, a vásárban az álmodozást még csak szépen lassan, apró szúrásokkal roncsolja, a végére beérik és teljességgel megbéklyózni, korrumpálni látszik. A rendező feszült, expresszív képsorokkal mutatja meg a folyamatot, értőn alkalmazva a filmnyelvi eszköztárból minél több mindent.

Hegyi Barnabás kamerája hol repül, mint egy madár a szereplőinkkel (képtelenség betelni az azóta elhíresült körhinta-képsorral, Törőcsik Mari vidám, fültől-fülig érő mosolyával), hol pedig eksztatikusan imbolyog és arcközelikkel erősít rá a cselekmény feszültségére. De emlékezetes az a jelenet is, amelyben a lány édesanyja mesél a házaséletről és az elkerülhetetlen női sorsról. Monoton kukoricamorzsolás közben, háttérben az óra kattogásával, beszéd közben el-elbóbiskoló édesanyjával egy olyan jövőkép vázolódik fel, amely elszomorító és rémisztő egy olyan kislány számára, mint Mari. Csendes beletörődés, önmagunk nyugtatgatása, hogy jól van ez így, máshogy nem is szabadna lennie. Végül is tényleg jól van így. Csak épp ennél jobb is lehetne. És Marinak az "ennél jobb is lehetne" felér a halállal. 

A Körhinta azon túl, hogy igyekszik realista lenni és hiteles képet festeni az állapotokról, tekinthető egyfajta tündérmesének is. Egy olyan tündérmesének, amelynek lehetett volna tragikus a végkimenetele, amelyben a fiatal párnak esélye sincsen arra, hogy együtt legyenek boldogok. Fábri Zoltán filmjével a hagyományos, konzervatív értékrendet finoman elutasítja az új idők gondolkodásmódjával szemben (mindamellett értékelendő, hogy még a szigorú apából sem kreált ellenségképet vagy szörnyeteget, dilemmáját, belső vívódását nagyjából megérteti velünk). Győzedelmeskedik a szerelem. Mert ennek az új generációnak már nem elég a "föld a földhöz házasodik"-törvénye. Ennek az új generációnak már szerelem kell. Mert ha nincsen szerelem, úgy nincsen boldogság sem. Ha pedig nincsen boldogság, ha esélyt nem adjuk meg neki, akkor bizony tényleg érdemes inkább az egész mindenséget lángra lobbantani, hadd vesszen minden, kezdjük az eresszel. Szeretem ezt a befejezést. Szeretem, hogy összejött Marinak és Máténak. Szeretem azt, hogy elképzelhetjük, boldogan éltek, míg meg nem haltak. És még azután is. Illett a karakter temperamentumához ez a befejezés, ahogyan Törőcsik Marihoz is. Eszembe is jutott erről a végről az, amit még a Bérczes László beszélgetőkönyvében olvastam:

Egyszer feltettek nekem egy hülye kérdést: mit adnék a gyerekeimnek útravalóul. Nem tudtam válaszolni. De az egyik hajnalon felriadtam egy mondatra, a válaszra: tudni kell szeretni.

Amennyire tudjuk, mindkét Mari (a filmvásznon innen és a filmvásznon túl) nagyon tudott szeretni. És mi, nézők is szerettük/szeretjük őt. Nem csak ebben a szerepben, de később is, akár beszéljünk Maár Gyula Déryné, hol van? című filmben nyújtott alakításáról, vagy a Teketóriáról (mindkettő gyönyörűen melankolikus darab), esetleg a Szamárköhögés finoman cinikus, szeretetteljes, sziréna-őrző nagymamájáról. Vagy Makk Károly remekművéről, a Szerelemről. De a szépsége ennek az életműnek az, hogy ez a nagy egésznek csupán apró töredéke, amit még érdemes lesz később felfedeznünk (mert bevallom töredelmesen, én se láttam minden filmjét, sőt). A Körhinta pedig ehhez egy gyönyörű kezdőpont. És összességében...végpontként sem utolsó. Nyugodjék békében!

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A Project029 Magyarország Kft. közleménye
Bezár