Nem kevés az a 10 Oscar-szobor, igaz? Márpedig Robert Wise és Jerome Robbins feldolgozása ezzel a szép kis számmal rekordot döntött: minden idők legtöbb akadémiai elismerésben részesülő musicaljévé vált a West Side Story. Műfajtól függetlenül azért természetesen akadnak filmek, amiknek sikerült ennél többet is bezsebelniük (A Gyűrűk Ura: A király visszatér, Ben Hur és a Titanic 11-et), de lássuk be, hogy az imént felsorolt példák - műfajukból adódóan - nagyobb közönséget meg tudnak szólítani, mint egy társadalmi feszültségek indukálta bandaháborúról szóló zenés-táncos dráma. A történelem azonban ebből is látszik, hogy milyen kiszámíthatatlan, hiszen ma, 2021-ben, a világ egyik legelismertebb musicaljének hatvanadik születésnapját ünnepeljük a Puliwood Filmklasszikus-rovatában.
Két banda áll egy egymással szemben West Side negyedében: a Puerto Ricó-i származású Cápák és a fehér amerikaiakból álló Jets. Céljuk az egyeduralom megszerezése a környék felett bármi áron, ám az elszánt terveket és cselszövéseket, ha nem is keresztülhúzza, de felforgatja a szerelem, ami két elviekben egymással szemben álló fél, Tony (Richard Beymer) és Maria (Natalie Wood) között bontakozik ki, akik közül előbbi a Jets alapító tagja, utóbbi pedig a Cápák vezérének, Bernardonak (George Chakiris) a húga.
Nem ismerős valahonnan ez az alapkoncepció? Igen, a West Side Story számos ponton utal William Shakespeare klasszikusára, a Rómeó és Júliára, mely szintén az önös érdekek oltárán áldozza fel két fiatal szerelmét. A történet tehát nem teljesen eredeti, viszont Wise-ék annyit csavartak rajta, hogy a setting ezúttal az 50-es évek Amerikája, a fókuszban pedig két tinibanda rivalizálása áll. Ez önmagában még nem emel ki egy filmet a többi közül, de a West Side Story túllép a röviden felvázolt cselekmény és a műfaji stílusjegyek korlátain (pl. számtalan dialógust énekelnek, ami narratív szempontból kihívást jelenthet).
Először is érdemes szemügyre venni az ellenfeleket: az egyik oldalon ott van a nagybetűs AMERIKAI, akinek nincs összehasonlítási alapja társadalmi berendezkedés terén, majd vele szemben pedig láthatunk egy immigráns fiatalok alkotta társaságot, akik(nek a felmenői) a boldogabb élet reményében hagyták el hazájukat. Az America c. szám az első felvonásban tűpontos kritikája a fejlett országok - esetünkben elsősorban az Egyesült Államok - gazdaságának és társadalmának. Elhamarkodott lenne kijelenteni, hogy a két banda konfliktusának csak és kizárólag egy idegen kultúrával és nációval szemben támasztott előítélet és frusztráció ágyazott meg, de a filmből lejön, hogy az összetűzés kiváltó okának magvát ebből a szempontból is meg lehet vizsgálni.
Sajnos a musical, mint zsáner, az egyik legalábecsültebb műfaj a (film)szakmában. A sok negatív példának köszönhetően a köztudatban úgy maradt meg a műfaj, mint egy faék egyszerűségű történetre ráhúzott CD album, ami cselekményét tekintve nem több egy bugyuta románc bemutatásánál, néhány tánc-és dalbetéttel megfűszerezve. A probléma az, hogy ezek csak bizonyos jellemzői a műfajnak, nem döntő fontosságú elemei. Természetesen zene nélkül nincs musical, de az említett tulajdonságok pusztán eszközök a művész kezében, amiknek a segítségével karaktereket ír, dramaturgiát dolgoz ki és lehel lelket az alkotásba. A West Side Story határozottan ide sorolható.
A szívfacsaró, ám olykor pörgős és megmosolyogtató történet mellé kapunk egy remek soundtracket Leonard Bernstein tollából, aminek számtalan tételét dúdoljuk mind a mai napig. (A Tonight óta egyedül Justin Hurwitz Kaliforniai álom-zenéje tudott ennyire romantikusan szép és fülbemászó lenni, de ez csak saját vélemény.) Talán sosem gondoltuk volna, hogy ilyen szórakoztató lesz háztömbök között táncoló és dalolászó fiatalokat nézni, de az élénk színek használatának és a remek operatőri munkának köszönhetően könnyedén beszippant a film atmoszférája.
Én csak egyvalamit kérek: próbáljuk meg szeretni a musicaleket! Vannak köztük nézhetetlenek, ahogy minden műfaj esetében előfordul, de ha akarjuk, ha nem, a minőségi darabok sarokköve a West Side Story. Isten éltesse!
(u. i: És némi fenntartással, de izgatottan várjuk Spielberg feldolgozását is.)