Hirdetés

Pilot: Géniusz - Picasso

|

Einstein után Picasso életébe is belenézhetünk a Géniusz második évadában.

Hirdetés

2017 áprilisában indította újára a National Geographic saját gyártású sorozatát, ami az egyértelműen dokumentarista vonallal szakítva játékfilmes formában mesélte el a történelem egyik legnagyobb tudósának, Albert Einsteinnek az életét. A széria fogadtatása remek volt, és szélesebb közönséghez is elért a NatGeo munkája, így nem csoda, ha komoly bizalmat fektettek a folytatásba. A Géniusz második alanya nem más, mint a legendás festő, Pablo Picasso, akit a reaktivált Antonio Banderas testesít meg, számos magyar közreműködéssel.

Hirdetés

A Géniusz egy nemzetközi produkció szellemében készült el, Franciaországban, Spanyolországban, Máltán és Magyarországon is számos jelenet került leforgatásra, az pedig külön élmény volt, hogy a magyar stáb egy részével nézhettük meg a Géniusz: Picasso első epizódját. Ugyan a festőművész életének még bőven csak a felszínét kapargattuk, arról mindenesetre remek képet kaptunk, hogy mire számíthatunk a tízrészes évad során. A cselekmény maga két szálon fut, az egyiken a már sokat látott Picassot követhetjük, mialatt megfesti élete egyik főművét, a "náci-ellenes" Guernicát. A másikon, ami a pilot során nagyobb hangsúlyt is kapott, a fiatal, rendkívül ambiciózus és szabadszellemű Pablo kalandos életét tárják a nézők elé.

A Géniusz: Picasso pont olyan temperamentumos, mint amilyen a címszereplő is lehetett. A sorozat élénk színekkel, latinos zenékkel és néhol talán már kissé ripacskodó karakterekkel dolgozik. Ugyan maga Banderas egyelőre még nem jutott túl sok szerephez, azt viszont olyan minőségben hozza, ami mögött érezhető az az alázat, amit egy ilyen szerep megkövetel. A fiatal Picasso bőrében Alex Rich jóval csiszolatlanabb és maníros alakítást nyújt, ám mindez nem zökkent ki az élményből, ami első blikkre inkább tüzes és érzelmes, mintsem precízen megírt. A Géniusz: Picasso hangulata végig egységes, ám attól tartok, hogy az első benyomás többek számára is egy sokszor giccses, karakter- és történetmesélési eszközöket tekintve pedig olcsó képet fog festeni.

A szerencse az, hogy ezt a néhol kifejezetten tömény hangulatvilágot Banderas varázsütésre teszi autentikussá és érdekessé, valahányszor színre lép. Ahogy telnek majd az epizódok, valószínűleg úgy látunk egyre többet a spanyol színészből, ami azért létfontosságú, mert nagyon úgy fest, hogy a Géniusz abszolút Picasso, egyben Banderas karizmája által fog működni, mintsem a körítéssel. Alapozásnak bőven megfelelt, hiszen rögtön nézné az ember a folytatást, de a továbbiakban nem fog ártani a Géniusz: Picassonak, ha a hangulatos, olykor viszont gejl mázat felváltja egy picit szerényebb, letisztultabb stílus.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.