Hirdetés

Ha szeretnél Vaják rajongó lenni, ez a videó segíthet

|

Íme egy hasznos összefoglalás Andrzej Sapkowski Vaják regényeiről azoknak, akik megismernék a kánont vagy csak elfelejtettek már egy-két részletet.

Hirdetés

Bár korábban úgy tűnt, hogy sikertörténet lesz a Netflix The Witcher-adaptációja, azonban jelenleg nem fest túlságosan rózsásan a helyzet. Az eddigi két évadnak ugyan megvannak a maga lelkes nézői, azonban már azok is megosztották a rajongótábort, amely nemcsak a regények olvasóiból, hanem a videojátékok szerelmeseiből is áll. Henry Cavill meggyőző alakítása és az alapanyag iránti elhivatottsága volt lényegében az, aki miatt hajlandók voltak a legtöbben szemet hunyni a hibák felett, azonban őt már csak a jövőre érkező harmadik évadban láthatjuk Ríviai Geraltként, Liam Hemsworth veszi át tőle a stafétát - ez pedig alaposan lesokkolta, majd feldühítette a rajongókat. Még az is felmerült, hogy az írók utálják az eredeti könyveket, amit nem győztek cáfolni az illetékesek, de lényegében mondhatnak bármit, az internet népe már döntött.

Ha ez még nem lett volna elég, hogy meginogjon a brandbe vetett hit, akkor ott van a nemrég debütált előzménysorozat, A vér eredete is, amely alapján elmondható, hogy szomorú jövő vár a franchise-ra, ha a Netflix csak ennyit képes kihozni az egész mitológiát megalapozó eseményből. A széria teljesen átírta például a vajákok eredetét, de nem csak emiatt ment félre

Hirdetés

Ha viszont kíváncsi vagy rá, hogyan lettek valójában a vajákok, mik azok a legendás történetek, amik inspirálták a sorozatváltozatot összehozó Netflix és a videojátékokat gondozó CD Projekt RED alkotóit, akkor mindenképpen érdemes elolvasnod a lengyel író, Andrzej Sapkowski nyolc kötetből álló regényfolyamát. Persze érthető, ha valakinek nincs több tízórája arra, hogy képbe kerüljön a háttérrel vagy egyszerűen csak megkoptak az emlékei és fel szeretné frissíteni őket.

Számukra készült el az alábbi hiánypótló videó, amely magába foglalja Az utolsó kívánság, A végzet kardja, a Tündevér, A megvetés ideje, a Tűzkeresztség, a Fecske-torony, A tó úrnője, és a Viharidő című kötetek összefoglalóját. Ríviai Geralt eddig megismert kalandjai ezekből a történetekből állnak össze, szóval ha érdekel a karakter vagy a világa, érdemes belekezdeni, egy regény körülbelül negyedórában van összefoglalva, szóval akár egy kávészünetben is belefér egy fejezet. 

Ti láttátok már a Vaják: A vér eredetét? Nektek hogy tetszett?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.