Első találkozásom Harry Potterrel - 20 éves J.K. Rowling könyvsorozata

|

20 éve jött egy bagoly, és mi azóta is a varázsvilágban élünk. 20 éve jelent meg J.K. Rowling első könyve, ezért most alászállok a Merengőbe, hogy személyes emlékeimen keresztül vizsgáljam meg a könyvsorozatot és annak hatását.

A mai napig nagyon jól emlékszem arra a napra (és annak előzményeire), amikor megismerkedtem Harry Potterrel és az ő világával. 2001 tavaszán történt, amikor még 7.-es általános iskolásként Sörös Isti barátom azt mondta, hogy van egy tök jó könyve, kölcsönadja, olvassam el, csak az első 30-40 oldalon legyek túl. Az első reakcióm (és a második is) az volt, hogy: "Te hülye vagy?! Én és az olvasás?!" Akkoriban ugyanis a pozitív olvasási élményeim kimerültek a Pál utcai fiúkban, a Tüskevárban és a Micimackóban, de egyik se hozott kedvet (a kötelezők meg aztán főleg nem), hogy faljam a könyveket és inkább a képregényeket, valamint a filmeket (ki gondolta volna?) részesítettem előnyben.

Hirdetés

Ennek ellenére egy hosszú hétvégét megelőző pénteki napon, a tesi órát megelőzően a kezembe nyomta, én meg azt gondoltam magamban, hogy majd a következő héten amikor visszaadom neki (anélkül persze, hogy kinyitottam volna), azt hazudom, hogy "Tényleg elég jó volt, de nem az én világom." Aztán valahogy úgy alakult a dolog, hogy vasárnap unatkoztam otthon egyedül, nem volt semmi a TV-ben, és a dohányzóasztalon ott hevert a könyv. Mintha egyenesen hívogatott volna és egy hang azt suttogta volna, hogy "Nyisd ki! Nyisd ki!". Úgy voltam vele, hogy "Miért is ne? Beleolvasok. Ha már hazudnom kell, legalább legyen hiteles." Szerencsére nem kellett hazudnom és az első 30-40 oldalon sem kellett szenvednem, ugyanis már az első lapon magába szippantott J.K. Rowling könnyed, mégis magával ragadó stílusa és burjánzó fantáziája. Másnapra el is olvastam (el is képedtem magamon), Isti barátom pedig a tavasz folyamán adta sorjában kölcsön a következő két kötetet, habár sokszor ő is annyira izgatott volt, hogy ezt némi spoileres információ kíséretében tette.

A szülinapomra a negyedik kötetet már a családtól kaptam és teljesen izgatott voltam, hogy karácsony előtt érkezik az első film. Isti barátommal evidens módon már a hétvégén megnéztük, majd a ritka családi mozizások egyikeként (elvégre anno a Coca Coláról is Harry Potter nézett vissza a mit sem sejtő muglikra) sikerült anyámat is elrángatni, mivel mindenki kíváncsi volt, hogy mi is ez az őrület, amiért a gyerek odavan és nem utolsó sorban végre könyvet is látni a kezében. Mondani sem kell, hogy anyám (aki korábban maga is pedagógus volt) szó szerint el volt varázsolva és azóta is imádja a filmeket és a mondanivalójukat.

Mert a Harry Pottert ez is kiemeli a tucat ifjúsági regények sorából: Rowling olyan környezetbe helyezte a cselekményt (iskola), amely ismerős a gyerek számára, tele olyan típusfigurákkal (első sorban tanárok), akikben szintén ráismerhetnek a pedagógusaikra. Ugyanakkor a Roxfort, annak folyamatos megismerése tökéletesen rezonál azzal, ahogy a fiatalok ráeszmélnek az őket körülvevő világ működésére és a hét kötet egy komplett felnövéstörténetet ad ki az ártatlanság elhagyásától kezdve a felnőttkor veszélyeiig. Hogy a varázslattól (akárcsak nekünk a technikai vívmányoktól) nem lesz könnyebb az élet, azok helyes alkalmazása, metódusa, komoly ismereteket, tanulást kíván, valamint hogy a jó és a rossz nem mindig különíthető el egyértelműen egymástól, mégis a barátság, a szeretet elementáris erejéről képes anélkül beszélni, hogy az akármikor is giccsesnek, vagy közhelyesnek hasson. Mindemellett Rowling zseniális érzékkel vegyíti az ifjúsági környezettel a klasszikus krimi irodalom legszebb hagyományait. Történetei, fordulatai és karakterei olyan szépen épülnek fel, ahogy Sir Arthur Conan Doyle Sherlock Holmes-novellái, valamint Agatha Christie regényei óta sohasem, ezzel is hozzájárulva vérbő angolságához. Mindennek megvan a  maga funkciója, sztorija, nem a történet, vagy az írói önkénynek vannak alárendelve, ettől válik az egész már a lapokon keresztül is egy élő, lélegző faunává.

Rowling mindemellett nem nézi hülyének olvasóit: a hét kötetnyi út során végig partnerként kezeli őket (éppen ezért ragadta meg a felnőttek fantáziáját is) és folyamatosan hozza be nem csupán a halál, a veszteség témáját, annak elfogadását, vagy éppen annak képtelenségét - hiszen Harry-t és nemezisét, Voldemort-ot is pont ezekhez való hozzáállása választja el élesen egymástól, míg kettejük között, más-más okból ott feszül a bölcs mentor szerepkörben a végére némileg besározott Dumbledore, valamint a végig kiszámíthatatlan kulcsfigura Piton - hanem a hatalom korrumpálódását, az előítéletek kártékony hatását, valamint mások elfogadását, nemre, fajra, családi háttérre való tekintet nélkül. Mindezt pedig teszi mindig bájos, intelligens humorral, ami elsősorban a Ron és Hermione páros csipkelődéseiben, vagy Dumbledore éles megjegyzéseiben ölt testet, de karakterei egyenként is elbűvölőek. És lehet, hogy a filmadaptációkból jobban kiütközik Harry sótlansága, mindez szükséges ahhoz, hogy közönsége bele tudjon helyezkedni főszereplője sokszor valóban embert próbáló kalandjaiba. Protagonistája története, majd a nehéz helyzetekben meghozott döntései morális iránytűként szolgálnak nem csak a közvetlen közegének, hanem közönségének is, éppen ezért kiváló példakép a mai napig kisebbeknek és nagyobbaknak egyaránt.

Bevallom ezért is tud dühíteni, amikor egyesek szerint Rowling nem jó író, hogy a regények csupán olcsó, nem jól megírt ponyvák, és végtelenül károsak a fiatalságra, miközben kb. minden rangos szakmai díjat bezsebelt már vele, amit csak lehetett, és számos országban már az oktatásba is beemelték.  Ilyenkor nem a Bolyhoskához hasonlatos habzó szájú rajongó tör elő belőlem, még csak nem is egy Magyar Mennydörgő vehemenciájával fújtatok, csak mert valakinek nem tetszik és azt degradálja le, ami a fiatalságom és ezzel együtt a személyiségem egy részét képezi, ami nem egyenlő azzal, hogy az irodalom csúcsának tekinteném Rowling - a vége felé néha terjengőssé váló - műveit. Nem. Az a probléma az efféle megnyilvánulásokkal, hogy ilyenkor a saját véleményét általános igazságként tálalja, általában nem kevés arroganciával vegyítve, így ilyenkor nem csoda, hogy a rajongóban a főbenjáró átkok valamelyike kezd hirtelenjében megfogalmazódni. Van különbség aközött, hogy valami személy szerint nem tetszik az embernek és ha valami valóban úgy bűzlik már messziről, mint  a doxy trágya. Az ilyen kinyilatkozások átláthatóságát és ellentmondásosságát, a dolgok minél elemzőbb, részletesebb vizsgálatát, pontosabb megismerését, valamint a mélyreható önkritikát is Rowlingtól, az ő szereplőin keresztül tanultam meg.

Ahogy az írás, az alkotás szeretetét is (ez a cikk is egy egyszerű Facebook posztnak indult, habár lassan akkora terjedelemben tényleg képtelen leszek írni) és ha nem a megfelelő időben kap el, akkor talán magam sem dédelgetnék írói álmokat egy máig kiadatlan kézirattal (és azok folytatásaival) a fiókban, de könnyen lehet, hogy most ezeket a sorokat sem olvasnátok. Mert az igazi erő nem egyszerűen Harry történetében és világában rejlik, hanem a mögötte álló teremtőjében. Rowling élete - amely maga is egy tündérmese - mind a mai napig inspirációul szolgál számomra, amelyből a legvészterhesebb időkben is annyi erőt tudok meríteni, hogy az egy patrónussal is felér a dementorok szipolyozta valóságban. Az egykori állástalan írónő, aki elvesztette szeretett édesanyját, sokszor megverték és volt, hogy nem tudott mit enni, ma a világ egyik legbefolyásosabb embere és az első író, aki milliárdos lett, lefölözve vagyonával az angol királynőt, majd ennek jó részét el is adományozta. Mi ez, ha nem az inspiráció mindent átható és éltető mágiája?

És ez a csoda ma 20 éve vette kezdetét, amikor régóta dédelgetett álmából megjelent a könyv, amelynek első morzsái még egy vonatúton ütöttek szöget a fejébe, majd Harry története a King's Crosson leszállva már körvonalazódott is. Rowling és világának varázsa viszont továbbra is abban rejlik, hogy hiába épült művére a filmeknek hála valóságos ipar az emléktárgyaktól kezdve az élményparkokig, nem csak megmaradt annak a komoly témákat is feszegető, szívvel-lélekkel teli mesének, aminek szánta, hanem a popkultúra és ezzel generációk kitörölhetetlen részévé is vált. Köztük egy olyan fiúé, aki egykor attól is ódzkodott, hogy könyvet vegyen a kezébe.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.