Idén október végén rendezték meg Szegeden a 7. Zsigmond Vilmos Filmfesztivált, ahol szerkesztőink is jelen voltak. Számos - elsősorban operatőri szempontból - kiemelkedő alkotást láthattak a nézők, mindemellett közönségtalálkozókon, kerekasztalbeszélgetéseken és retrospektív vetítéseken is részt vehettek az érdeklődők. A fesztiválon a versenyprogramon túl a Magyar Operatőrök Hete nevű szekción belül olyan mozgóképekkel is találkozhatott a közönség, amelyek a korábbi évek magyar filmtermését szemlézték.
Az alábbiakban öt olyan rövid- és nagyjátékfilmet szeretnénk bemutatni, amit mindenképpen érdemes megnézni, ha lehetőségetek adódik rá.
Budapest Silo (2022)
Paczolay Zsófia dokumentumfilmje (hangulatát tekintve inkább kísérleti sci-fije) nyerte idén a háromfős kritikus zsűri által odaítélt Kritikusok díját. A Budapest Silo egy lélegzetelállító látványvilágú, fojtogató atmoszférájú alkotás, amely egy lepusztult fővárosi gabonasilóban dolgozó munkás, Böde József mindennapjaiba nyújt rövid betekintést. Teszi ugyanakkor mindezt úgy, ahogyan arra a legkevésbé számítanánk egy dokumentumfilm esetében: posztapokaliptikus sci-fik világteremtését idézi ugyanis mind az operatőri munka (a tavalyi fődíjas Ezequiel Salinas néhány szuggesztív képe valósággal beleégett a retinánkba), mind az immerzív hangkulissza és az epic zene. Ily módon tehát a Budapest Silo hártyavékony határvonalon táncol a dokumentumfilm és a műfaji stílusjegyekkel operáló játékfilm között. Csupán 25 perc az egész, de akár nagyjátékfilmes hosszúságban is elnéznénk a szóban forgó gabonasiló horrorisztikus és nyomasztó belső felvételeit, melynek valósággal szédítő mélyében a főszereplő olyan aprónak tűnik, mint bármelyik gabonaszem.
Az utca másik vége (2022)
Nagy Kálmán a Bécsi Filmakadémia hallgatójaként, Manuel Prett operatőrrel közösen készítette el megdöbbentő erejű kisjátékfilmjét, amelyet látva egyáltalán nem meglepő, hogy a rendező-forgatókönyvíró a világhírű Michael Haneke osztályában végzett. A történet kiindulópontja már önmagában elég kényelmetlen: a kilencéves Ábelt (Sáfrány Ágoston) folyamatosan zaklatja az iskolában az egyik osztálytársa (Zikkert Milán), majd egy ponton túl egészen fizikai erőszakig fajul a probléma. Ábel édesapja (Nagy Zsolt) ezt követően személyesen veszi kezébe az ügyet, és otthonukban keresi fel a piszkálódó fiú szüleit (Téri Gáspár és Lipták Jeanne Katalin), bízván abban, hogy közösen elsimíthatják a fennálló nézeteltérést. Apa és fia hamarosan azonban olyan erkölcsi dilemmával kénytelen szembenézni, amivel a látogatás legjobb szándéka ellenére sem számolhattak előre.
Az utca másik vége kicsit olyan, mintha Roman Polański Az öldöklés istene című filmjét (vagy Yasmina Reza annak alapjául szolgáló színdarabját) átültették volna a magyar rögvalóságba, amiből aztán napjaink társadalmának tűpontos, gondolkodásra és önvizsgálatra serkentő látlelete rajzolódik ki a vásznon. Az említett művekhez képest Nagy rövidfilmje viszont annyiban nyomasztóbb, hogy az a gyerekeket is aktív szereplővé teszi a cselekmény során, ezzel olyan szemszöggel tágítva ki a morálisan egyébként is rendkívül megterhelő sztorit, aminek köszönhetően Az utca másik vége beeszi magát a fejünkbe, és nem hagy nyugtot jóval a megtekintés után sem.
Az első kettő (2023)
Szövényi-Lux Balázs első nagyjátékfilmje bár versenyen kívül, a Magyar Operatőrök Hete elnevezésű programsorozat keretében került vetítésre, ám Az első kettő van annyira kiemelkedő alkotás, hogy említést érdemeljen ebben a válogatásban. Pláne annak a hervasztó statisztikának a figyelembevételével, hogy rendes mozis forgalmazása idején alig egy-kétezer ember váltott csak jegyet erre a kivételesen erős független filmre. Pedig a szinopszisa alapján Az első kettő nem tűnik többnek bármelyik valaha készült romantikus filmnél: egy fiatal, távkapcsolatban élő pár a nyári szünet alatti együttlétük során házasságot próbál kötni azért, hogy a Magyarországon élő fiú könnyebben ki tudjon majd utazni az Egyesült Államokban tanuló kedveséhez. Egyetlen hivatalos okirat hiánya miatt azonban meghiúsul a fiatalok terve, ráadásul az idő is vészesen szorítja a főszereplőket, mivel a lány másnap utazik vissza hazájába, az őszi szemeszter kezdetére.
Szövényi-Lux filmje strukturálisan és formanyelvi értelemben egyaránt a francia új hullám filmtörténeti irányzata előtt emel kalapot, ez ugyanakkor ne rettentsen el senkit, aki netalán ódzkodik a hagyományos értelemben vett művészfilmektől. Az első kettő egy végtelenül őszinte, maníroktól mentes történetet mesél el életünk és valamennyi művészeti ág egyik legtöbbet feldolgozott témájáról: a szerelemről. Hogy mindez nem válik elcsépeltté, hatásvadásszá vagy egyenesen unalmassá, az elsősorban a kiválóan megírt, húsba maróan életszerű dialógusoknak és a hihetetlenül természetesnek ható színészi játéknak köszönhető. A főszereplő szerelmeseket alakító színészek, Hannah Saxby és Bergendi Barnabás a való életben nem alkotnak egy párt, a vásznon kettejük között vibráló kémia mégis annyira hiteles, hogy azt hollywoodi szupersztárok sem tudnák ennél meggyőzőbben előadni. Összességében Az első kettő egy keserédes, ellenállhatatlanul magával ragadó alkotás - egy igazi érzelmi hullámvasút, amivel mindenki tud azonosulni, aki valaha megtapasztalta már egy párkapcsolat valamennyi magasságát és mélységét.
Hatalom (2023)
Egy téli vadászat során egy közép-európai külügyminiszter halálosan megsebesít egy hajtót, azonban a politikus egy fontos uniós poszt várományosa, ezért a titkosszolgálat ráállítja egy emberét, hogy tusolja el az esetet. A súlyosan beteg Steiner ügynökre (Hajdu Szabolcs) nagy felelősség hárul, hogyan tudja elkerülni a botrány kirobbanását, hogyan tudja biztosítani családja jólétét és hogyan tud elszámolni a saját lelkiismeretével. Szlovákiában már vetítik Prikler Mátyás sokszor skandináv krimikre hajazó, egyébként politikai thrillerként beharangozott, szlovák-magyar koprodukcióban készült Hatalom című filmjét, amely a befolyás megszerzésére és megtartására tett kínos kísérletek sorát mutatja be. A sematikus jelmezek és díszletek, a szürke, havas táj és a többnyire minimalista színészi játék átadja a rendszer hűvös kérlelhetetlenségét, miközben statikus kameráival, a konkrét tér és idő felfüggesztésével, valamint a kulcsjelenetek hátterében zajló bagatell vagy épp humoros momentumokkal szimbolikussá emeli a történetet. Bár van néhány megmagyarázhatatlan momentuma és elhanyagolhatóbb mellékszála, már csak azért is érdemes megnézni, mert Hajdu Szabolcs remekel a főhős szerepében, és a kiváló operatőri munkának köszönhetően olyan, mintha megelevenedett fotókon keresztül mesélnék el nekünk a "nagyobb jó érdekében elkövetett korrupció" hazugságát, erkölcsi kihívás elé állítva ezzel a nézőt.
Tria - del sentimento del tradire (2022)
Az olasz Giulia Grandinetti fikciójában a bevándorló családok nem vállalhatnak háromnál több gyermeket, amennyiben mégis születik egy baba, az egyikőjüknek meg kell halnia. A görög nyelven forgatott sztori a rendezőnő által kedvelt témákat boncolgatja tinédzserlányok mindennapjain és egy zsarnoki rendszeren keresztül: az utópia természetét, az emberi habitus kiismerhetetlenségét és a tabutémák feszegetését. A rövidfilm egy energikus, humoros, ugyanakkor drámai alkotás, amely alig több, mint 15 percben próbálja megragadni, milyen gondolatok fogalmazhatóak meg az árulás érzéséről - ahogy az alcím is sugallja -, legyen akár szó saját gyengeségeinkről, a hozzánk közelállókkal való viszonyunkról vagy arról, milyen, amikor egy férfiak által vezetett kormány úgy gondolja, hogy istent játszhat. A kiváló alakításokkal rendelkező Tria több neves versenyen, köztük a 2022-es Velencei Filmfesztiválon is szerepelt. Figyelemre méltó az egyedi és érzékletes hangkulisszája, dinamikus fényképezése, és nyíltsága azzal kapcsolatban, milyen árat vagyunk képesek fizetni azért, hogy helyünk legyen ezen a világon.