Vajon milyen érzés Ambrus Attila rablótársának a bőrébe bújni? A Géza karakterét alakító Klem Viktort nem sokkal a Viszkis premierje után kaptuk mikrofonvégre, ahol elmesélte, milyen érzés volt Ambrus karriertörténetének egyik kulcsszereplőjévé válni a mozivásznon.
Mesélj egy kicsit a tettestárs, Géza karakteréről!
Ambrus Attila egykori hokis csapattársát játszom, aki később rablótársa is lett. Az eredeti történet szerint tizenhárom közös bankrablásuk volt. Ezekből a filmben a három legfontosabb rablás látható, talán a három kulcsmomentum a közös történetükben. Az első rablásuk egy kicsit bénára sikerült. A következőnél kiderült, hogy a közös rablás nem feltétlenül egyszerűbb mint egyedül volt. És aztán ott van a szimbolikus, harmadik rablás, ami egyben a közös bukásuk is volt.
Mit lehet a karakteremről tudni? Valós személy alapján született, de a végeredmény mégis egy fiktív figura lett. Belekerült a fantáziánk és persze kicsit az én attitűdöm is. Megvoltak a karakter alapvető vonásai, Attila sokat mesélt róla.
Kettőjük közül Attila az ész, Géza az erő. Ambrus figuráját mindenképpen tisztafejű gondolkodás és átgondoltság jellemzi, az én figurámat a kapkodás, a hirtelenség és a forrófejűség. Ambrus következetes, Gézára az improvizatív cselekvés, öntörvényűség jellemző. Az egykori tettestárssal nem találkoztam, viszont Attilával a forgatás előtt is, közben is egyeztettünk, nagyon készségesen mesélt a közös történeteikről.
Hogyan ismerted meg személyesen Ambrus Attilát?
A forgatást megelőzően, volt egy találkozónk négyesben: Attila, Bence (a főszereplő), Antal Nimród és jómagam. A megbeszélés Attila egykori törzshelyén volt, egy pizzériában. Ott ültek már hárman, mikor befutottam, pár perces késéssel. Bemutatkoztam, Attila kezet rázott velem és azt mondta: "Nagyon jó leszel a szerepre."
Én kicsit zavartan pillantottam Nimródra, hogy ezt vajon minek köszönhetem. Majd Attila folytatta: "A társam is mindig késett legalább pár percet!"
Majd benyúlt az asztal alá, előkapott egy flaskát, ami a nevemre volt dedikálva, majd átadta. Akkor este sokat megtudtam a figuráról, akit játszanom kellett, de persze később is finomítottunk rajta. Igazából az alak a kamera előtt véglegesült.
Amikor gyerekkorodban nyomon követted Ambrus tetteit, éreztél valami rajongást iránta, mint akkoriban sokan?
Személy szerint nem rajongtam Ambrus iránt, de figyeltem a sztorijait. Ugyanúgy, mint mostanában, a híradó vezető híreit mindenki tovább rágja a suliban, munkahelyen, edzőteremben. Bulvár vagy közéleti történetek, melyek mellett nem lehet elmenni. Én világéletemben - az iskolában is - vonzódtam a rossz gyerekekhez és azokhoz a helyzetekhez, ahol csibészkedni lehet. Igaz, egy bizonyos ponton sosem mentem túl, mégis nagyon szerettem ott lenni legalább másod- vagy harmadvonalban, a rosszabb gyerekek mellett, mert annak a feszültsége és izgalma mindig nagyon tetszett. Persze, hogy Ambrust is figyeltük. Aztán a kilencvenes évek közepétől sokat hallgattam Ganxsta Zolee zenéit és neki született egy száma, amely a csíki párducról szól(Ez volt Attila hokis beceneve). A nóta pár versszakban a Viszkis sztorit meséli el. Van a számban egy sor, ami pont arról szól, hogy a Viszkis egyszer csak maga mellé vett egy társat. És ez a sor nekem annyira tetszett a dallama és ritmusa miatt, hogy nagyon sokszor idézgettem. Megkaptam ezt a szerepet és egyből összeraktam, hogy valószínűleg az a dal sor arról a fiúról szól, akit én játszom majd a filmben.
Mit gondolsz erről az Ambrus-féle sztárkultuszról?
Ez a film egyáltalán nem törekszik arra, hogy hőst csináljon Attilából. Az sem célja a mozinak, hogy véleményt mondjon egy-egy társadalmi, szociológiai, politikai vagy magánéleti helyzetről. A filmkészítőknek az a feladatuk, hogy az élet izgalmas dolgait elkapják egy képzeletbeli hálóval,és a mozivászonra varázsolják úgy, hogy az szórakoztató, elgondolkodtató és izgalmas legyen. Ambrus sztárrá tétele automatikusan megtörtént a kilencvenes években. Ő már akkor egy ismert személy lett. Volt, akinek ez tetszett, volt, akinek nem. Pont mint most. A film azért készült el, mert izgalmas sztorit hagyott maga után egy izgalmas személyiség.
Milyen volt Antal Nimród keze alatt dolgozni?
Korábban említettem ezt a "rosszgyerekséget", ami bennem is állandóan ott bujkál. Az első pillanattól fogva éreztem Nimródban is a csibészséget. És ez a "rosszgyerekség" szakmai szempontból azért fontos, mert folyton magában hordoz egyfajta játékkedvet, provokációt, energiát és frissességet, ami a filmkészítéshez nagyon fontos. Nimród iszonyatosan profi, nagyon felkészült. Közel nyolcszáz kockás, saját kezűleg rajzolt storyboarddal érkezett a forgatásra. Minden képkocka megvolt előre a fejében. Iszonyú alázatosan és szépen kezében tartotta a stábot. Pozitív energiát árasztott a lazaságával és jókedvével, nem pánikhangulatot és kapkodást. Játszópajtásként vett mindenkivel részt a dolgokban. Nemcsak a színészekkel, hanem a kaszkadőrökkel, a statisztákkal, a kameracsapattal, asszisztenciával, mindenkivel. Nekünk meghagyta a pillanat varázsló erejét. Nem volt agyonpróbálás és kísérletezgetés, hanem mindent az adott pillanat szült a forgatáson.
Antal Nimród lazasága és bizalma ellenére azért voltak kihívások a forgatáson?
Minden pillanat kihívás volt. Mondjuk az akciójeleneteket mindig nagyon biztonságosan bepróbáltuk, így azokban kockázat nem volt. De a színészeknek engedte, hogy saját ötletekkel, saját ízekkel díszítsék a helyzeteket. Olyan ez mint egy varázslás: senki sem tudja, hogy mitől jön össze egy snitt és mi fog működni a következő fél órában. De ha megszületik, az azonnal felismerhető. Születtek fontos jelenetek improvizációkból is, például az a kis szösszenetem Oszter Sándorral, mikor ő nem hajlandó az első rablásnál földre feküdni, biztonsági őrként. Impró volt.
Visszaadja neked a film a 90-es évek Magyarországát, ahogy arra arra gyerekkorodból emlékszel?
A kilencvenes évek Magyarországa nekem a focilabdát, a háromnegyedes csellót, a végeláthatatlan kóruspróbákat és a kötelező házi feladatokat jelentette. Iskolás fiú voltam. Kölyökperspektívából láttam a világot, ami azóta másképp van már. De a korszak érzete nekem visszajön. Ez a film pont azért komplex és izgalmas, mert nem csak egy ember életének egy periódusát mutatja be, hanem képes korrajzot adni azokból az időkből, mikor ezek a rablások történtek. Mindez nem csak a kosztümökön, a díszleteken vagy a dialógokon múlik, nemcsak a zenék hangulatán, hanem azoknak a miniatűr részleteknek is köszönhető amelyek segítségével visszajönnek a saját élményeink. Az egyik rablásnál például a biztonsági őrnek Grabowskis (Macskafogó) kulcstartója van. Imádtam, nekem Grabowskis pólóm volt. Visszajön a korszak feelingje, miközben sodróan izgalmasak jelenetek. Azt hiszem ez volt a cél.
(Fotók: InterCom)