Rick szereti a kalandokat. Szeret dimenziók között utazni és elmerészkedni olyan helyekre, amik eddig felfedezetlenek voltak az emberiség számára. Egyszemélyes legénységével az oldalán (unokáját mindig magával viszi utazásaira) a szürrealitás és extrémitás határmezsgyéit feszegeti, miközben lányával és tökkelütött vejével rendre veszekedés tárgyává teszi ezen utazásoknak a jelentőségét és létjogosultságát. Furcsa lények, vulgáris nyelvezet és agresszív humor - legfőképp ezekkel lehetne jellemezni a Justin Roiland és Dan Harmon által kreált rajzfilmsorozatot, mely az Adult Swim jóvoltából kerülhetett az amerikai tévénézők terítékére (a Comedy Centralnak köszönhetően pedig a magyar televíziók képernyőjére is). Ez a tahóságában sokszor már a South Parkkal vetekedő széria eleinte könnyen megfekheti az ember gyomrát (bár engem személy szerint az első perctől magával rántott), ám nem nehéz megfigyelni azt, hogy Harmonék fegyvere nem csupán a korhatáros, explicit tartalmakkal bíró humor. Bár a felszínen ez jelenti a legnagyobb szórakoztató-faktort, a széria többet rejt magában néhány böfögős viccnél.
Hasonlóképpen a Futuramához, a karakterek kidolgozottsága itt is meglepően pontos, és még ha nem is írnak le az évad során szép nagy ívet, azért szerencsére nem maradnak meg az egycímkés, egydimenziós figurák jellemzőinél. A két főszereplő, Rick és Morty viszonya vitán felül az egyik legérdekesebb (egyben legviccesebb) aspektusa ennek a szériának. Az "őrült feltaláló" szabványára írt nagyapa-figura szinte precedensértékű mizantróp, aki ha épp nem valamilyen másik dimenzióban van, akkor a garázsában kreál valami csodaszert, vagy épp a kanapén böfög oda egy-két élcelődő, kendőzetlenül cinikus megjegyzést vejének vagy a többi családtagnak. Emellett alkoholista is: már az első epizód nyitányában félrészegen felrobbantaná az egész planétát. Ezzel szemben unokája, Morty a legkevésbé sem nevezhető géniusznak, az iskolában a kettesért küzd, önbizalmánál csak az attraktivitása kisebb, ám mindezt humánusságával igyekszik kompenzálni. Kettősük nagyban emlékeztet a Vissza a jövőbe Marty és Doki párosára (sőt, Roiland elég erősen alapozott arra a két karakterre és az egymással való viszonyukra), csak épp itt hőseink kapcsolata jóval komplexebb érzelmi alapokon nyugszik. Rick-nek ugyanúgy szüksége van Morty-ra, mint fordítva. Mindketten elveszett, magányos emberek, akik a büdös életben nem fogják tudni megértetni magukat másokkal és soha nem fognak tudni beilleszkedni a társadalomba. Rick azért nem, mert feltalálóként eleve elszigeteli magát az emberektől, Morty pedig, mert Rick egyre jobban és jobban belerángatja saját hülyeségeibe, így elvéve tőle a normális szocializálódáshoz való esélyeit. Kettejük viszonya már a sorozat kezdeteinél rég túlmutat a szokásos nagyapa-unoka kapcsolat alapjain, viszont ennél sokkal többet kapnak egymástól. Bár sok mindenben nem értenek egyet (Morty az egyik epizódban felrója Rick-nek, hogy őt sose hagyja, hogy irányítsa a kalandokat, mindig Rick a főnök), azért elég szépen kirajzolódik a sorozat végére egy kapcsolat, melynek alapja a kölcsönös tisztelet és az, hogy ebben a világban csak egymásra számíthatnak. Mondjuk ki: szimbiózisban élnek, aminek persze a tudatlan szülők állandóan véget szeretnének vetni.
A sorozat epizódjai a jól bevált módszert alkalmazva híres és elismert zsánerfilmek premisszáit veszik alapul, így a kvázi átírás és parodizálás céltáblájává kerülnek olyan alkotások, mint az Eredet (melyről Rick el is mondja a véleményét), a Rémálom az Elm utcában, Jurassic Park, vagy a Kockázatos játék. Bár az első évad mindegyik része kellően szellemes módon nyúl az alapul szolgáló művekhez, azok bizonyulnak a legjobbnak, amelyek túlmutatnak a puszta külsőségeken és az idézgetésen kívül a karaktereket is úgymond mélyítik. Épp ezért bár tartalmaz nem kevés zseniálisan beteg betétet a Jurassic Park mintájára íródott Anatomy Park című epizód, a Ricksy Business című évadzáró jobban rávilágít például Rick és Morty kapcsolatára. A Rixty Minutes című epizód pedig bravúros fricskát mutat az agyatlan televízió műsorok felé, azon kívül pedig lehetőséget biztosít arra, hogy Morty szülei átértékeljék egész házasságukat és gyerekvállalásukat (azzal, hogy megnézhetik alternatív dimenzió-beli másukat a televízióban). Amellett, hogy szép és megfontolandó tanulsággal zárul ez az etap (nem mindig az alternatív, "Mi lett volna, ha…" verzió bizonyul a legjobbnak, de arra mindenképp tökéletes, hogy megtanuljuk értékelni a saját jelenünket és helyzetünket), elég erős témával is szolgál. Summer-nek, Morty testvérének szembe kell néznie azzal, hogy nem vált gyerek volt, szülei házassága pedig lassan, de biztosan bomlik szét, amennyiben nem tesznek ellene valamit. A Rick and Morty odáig is elmegy, hogy a család és az egyén szembenállására is reflektál.
Nem mondható unikumnak, hiszen több olyan rajzfilmsorozat is van a placcon, ami egy családot állít középpontba (legyen akár konkrét, rokonsági alapokon nyugvó família, mint a Family Guy, vagy a The Simpsons, de akár a Futuramát is mondhatjuk, ahol a szereplők közötti viszony az idők folyamán egyre erősebb lesz), ám ilyen elborult humorral, ennyi extremitással és mégis, a randomitást és öncélúságot elkerülve kevésbé teszik mások. A Rick and Morty ebben a tekintetben is kötelező néznivalónak bizonyul a stílus rajongóinak. De persze aki csak szimplán szomjazik egy "nincs-apelláta"-science-fiction műfaji húrokat megpendítő, intergalaktikus agyeldobásra, amiben kellő kohézió és nafta van, akkor...Nos, ne keress tovább. Megtaláltad a számításaidat.