James Bond, a komoly

Ki vagy Te, Mr. Bond? Egy gyilkolásra felhatalmazott szigorúan titkos ügynök, kinek nevét mindenki ismeri. Egy csábító, hím soviniszta disznó, aki minden nőt megdönget, aki az útjába kerül és még csak vissza se hívja őket később. Egy legyőzhetetlen, elpusztíthatatlan, szexista dinoszaurusz. Világnak ezerszeres megmentője, olcsó szóviccek pufogtatója. Magányos ügynök, kire sötét múltja könyörtelenül lesújt. Mintha nem lennél a régi. Talán megkomolyodtál. Mintha nem értenéd a viccet, talán kicsit magadba is fordultál. A környezeted az okozója? Mi van veled, ügynök uram? Kicsit nyúzottnak tűnsz.

Mióta Pierce Brosnan lelépett a színről és Daniel Craig leváltotta őt, sok minden megváltozott. Bár az összes 007-es ügynököt alakító színész alapvetően mást tett hangsúlyossá a karaktert illetően, a Craig-korszak fenekestül felforgatta azt az ügynökvilágot, amit azelőtt ismertünk és megszerettünk. Eltűnt a camp és a kalandfilm-jelleg, helyette egy kvázi valóságban gyökerező, szárazabb és komolyabb hangvételű alkotássorozatot kaptunk, mely műfajilag inkább sorolható az akció-thriller csoportjába, semmint a könnyed hangvételű kalandfilmekébe. Bár nem Sam Mendes volt mindennek a kezdeményezője, de ő eveztette olyan sötét vizekre kedvenc ügynökünket, ahol még ezekben a filmekben nem jártunk.

Arról, hogy kellett-e a karakternek ilyen mértékű radikális változás vagy sem, viták ezerszámra elhangzottak és még el is fognak hangzani; perdöntő bizonyítékot egyik tábor se tud felhozni azt nézve, hogy jó döntés volt-e vagy sem. Jelen sorok írója talán kicsit túlzónak tartja a morc hangvételt és a komolyságból vissza lehetne venni, ugyanakkor makacs tény, hogy a sorozat rajzfilmesebb jellege már rendesen túlpörgött például Roger Moore vagy épp Pierce Brosnan filmjeinek köszönhetően. Láttunk minden fantasztikus kütyüt, láttuk már Bondot világot megmenteni, űrben akciózni és víz alatt, valahogy természetesnek érződik a közeg változása. Az, hogy előbb vagy utóbb személyesebb, intimebb talajra lépünk, nem meglepő. Az idők változnak, vele együtt az ízlés is, ma már kevésbé tartják fontosnak a producerek és rendezők az olyan filmek elkészítését, amelyek a nézőnek egyszerű élvezetet nyújtanak. Minden hősnek kijár a dráma, minden hősnek kijár a görög drámákba illő szenvedés és sötét gyermekkor (lásd Nolan változatát Batman-re), ilyen időket élünk. Kérdés, hogy mennyiben változtat a figura megítélésén mindez. Nyilvánvalóan nem fognak leértékelődni a régi idők Bond-filmjei (csak hogy néhány klasszikust hozzak fel: A kém, aki szeretett engem; Dr. No; Oroszországból szeretettel), sőt ha valamit le lehet szűrni az az, hogy a sok morózus kalandozás után jobban esik visszamenni a régi szép, idealizmussal meghintett időkbe. Azokba az időkbe, amikor Bond könnyűszerrel megmentette a világot, aztán megkapta a nőt. Ma már nem így megy mindez, a nőt nem lehet csak úgy megkapni, gondoljunk csak Eva Green karakterére a Casino Royale-ban. Halála volt legfőbb okozója annak a személynek, akivé később Bond vált. De azok a fiatalok, akik idegenkedve a Sean Connery-, illetve Roger Moore-féle kalandoktól inkább a modern idők filmjeit nézve Craig filmjeiből tanulják meg a 007-es nevét, nem fognak ferde képet kapni az egyik leghíresebb titkos ügynökről? Nem-e fog hiányozni az életükből az a kaland, az a felhőtlen szórakozás, amelyet nekünk, korábbi generációnak adtak ezek a filmek? Mindegy, hogy most a Connery-, vagy a Brosnan-érára gondolunk, egyes elemek mindkettőben hasonlóak. Craig filmjei sokkal inkább hasonlítanak az anno kudarcot jelentő Őfelsége titkosszolgálatában című Lazenby-epizódnak azon részére, amikor Bondot megházasították és felesége rögtön el is halálozott. Azzal a különbséggel, hogy abban a filmben nemigen tudtak gond nélkül egyensúlyozni a camp és a komolyság között (és mégis, szerény véleményem szerint az egyik legjobb Bond-filmet rakta le az asztalra Peter Hunt). https://www.youtube.com/watch?v=dOLq5Rg9N-c De tényleg ennyire radikális változás mindez? Nem csak az evolúció folyamatának egy természetes szakasza? Leszámítva azt, hogy olybá tűnik, a veszélyeket immáron hősünk saját démonjaik képezik és múltjából pattannak elő (erre lehet következtetni az újonnan kiadott Spectre – A fantom visszatér teaser traileréből), a komolyabb témák pedzegetésének eddig se volt híján, csak épp a körítésnek mindig ott volt kompenzálásképpen a könnyedebb hangvétel és a humorizálás. Itt mindez utóbbi minimumra van véve. Minden kilátástalan és minden sötét. El lehet gondolkodni azon, hogy nem-e lehetne párosítani valahogy a humort és a komolyabb hangvételt továbbra is, mert hiába akadt humorforrás a Skyfall-ban, mégis inkább úgy marad meg az ember emlékezetében, mint egy sötét tónusú, szomorú film. Mondják, hogy a legújabb 007-es kalandban már jobban előtérbe kerülnek a klasszikus elemek (például a „henchman” figurája, akit ezúttal David Bautista játszik), de nem tudni, mennyire lesz hangsúlyos. Nagy valószínűséggel tovább játsszák a SPECTRE-ben is az eddigi dallamokat és a diadalittas tirádák, valamint katartikus világmegmentés helyett csak a személyes démonok ideiglenes legyőzése és az azokon való felülkerekedés lesz a hős jutalma. Ezúttal minden bizonnyal még a martini se fog olyan jólesni, az meg továbbra se tűnik olyan jelentősnek, hogy rázva van-e avagy keverve. De talán így van ez jól. Talán kell ez a keserű pirula, hogy aztán újra visszataláljon a néző a régi úthoz. Talán, aki a könnyedebb utat szeretné, annak ott van Tom Cruise és társainak akciói, a Mission: Impossible-filmek, azon dolgozatokat sokkal inkább jellemzi ez a fajta könnyedség. De mondhatjuk a Kingsman-t is, mely tekinthető egyfajta válasznak a ma trendi komolyságra. Egyébként, ha jobban belegondolunk, ez már csak így megy. Ha továbbra is az olyan viccesebb, kalandosabb filmek lennének a trendik, akkor üdítőnek hatnának az olyan filmek, mint mondjuk a Skyfall vagy A Sötét Lovag, amik komolyabban veszik a dolgokat és „felnőttesebb” hangvételt biztosítanak.

A Craig-éra persze következetesen igyekszik behozni a klasszikus elemeket is, így a régi filmek rajongói is megtalálhatják lassan a számításaikat, csak épp más tálalásban. Míg a Casino Royale-ból és A Quantum csendjéből teljesen hiányoztak (direkt) a megszokott motívumok (vodka martini tök mindegy milyen módon, Moneypenny sincs), addig most igyekszik lassan behozni őket és a mai kor elvárásainak megfelelően tálalni ezeket a dolgokat. Moneypenny félszeg aktakukacból és szexuális megjegyzések céltáblájából erős, határozott karakterű nő lett (aki nem rest részt venni a terepmunkában sem), ahogy az is újszerűnek hat, hogy a Ralph Fiennes által játszott M-et is láthattuk pisztollyal a kezében, akció közben (és akkor a Judi Dench által játszott elődjéről még egy szót sem ejtettünk). Ha úgy vesszük, az újrafeldolgozás korszakát éljük: "semmi nem vész el, csak átalakul"-alapon kapjuk meg a megszokott dolgokat. Más tálalásban, más közegben. A világvége, III. világháború helyett más veszélyek jönnek. A nők szerepe a történetekben már nem merül ki abban, hogy puszta látványelemekként funkcionálnak, ugyanakkor nyilván ez az oldaluk sem tűnt el nyomtalanul. Bondot is többször gyepálják el (emlékszünk még a Casino Royale kínzására?) és egy pókerjátszma legalább olyan horderejű tétekkel járhat a cselekményt nézve mint az, hogy sikerül-e időben megállítani a bomba időzítőjét (mely természetesen mindig akkor áll meg, amikor a kijelző 007-en áll). Emlékezhetünk egyébként, Lee Tamahori Halj meg máskor! című filmje is már próbált több újdonságot bevinni a cselekménybe. Bond a film elején fogságba esik, hosszú szakállat növesztve, csak hónapokkal később szabadul ki. Eljárt felette az idő, mondták sokan, ő meg bizonyítván, hogy nincs igazuk, mindenféle technikai vicik-vacak segédletével megmentette a világot a gonosz milliárdostól. Igazatok van, ez kicsit más. De a változás szele már akkor megcsapta a sorozatot. Lejárt az ideje a sok kütyünek és egyéb másnak (ajj, láthatatlan szuperautó, hát milyen az már?!), le kellett csupaszítani hősünket mindentől, ami hőssé teszi és meg kellett hagyni az embert. Azért kezdetnek ez jó volt. Craig meg tovább vitte, sőt tökélyre fejlesztette. Más nézőpont: a Halj meg máskor! olyan a Bond-filmeknek, mint a Batman-filmeknél volt a Batman & Robin. Túlpörgetett gagyiságú darab, ami rádöbbentette a nézőt arra, hogy ezt tovább nem lehet fokozni, ezért automatikusan valami egyszerűbbre, földközelibbet kívánt. Megkapták.

Nem veszett el nyomtalanul persze Mr. Bond egyik legnagyobb ellenfelét jelentő organizáció, a SPECTRE sem. Ahogy az új film előzetesében látjuk, az egész világot behálózó szervezet visszakerül a palettára, Bond-nak azonban nem csupán a világot megrengető tevékenykedéseivel kell megküzdenie, de saját múltja is lecsap rá. Legyen bárki is Christoph Waltz karaktere (állítólag Oberhauser, de a bennem lévő gyanakvó erőre kap és Abrams átverésére gondolok Khan-t illetően), kedvenc ügynökünkhöz szoros szálak fűzik. A múlt mindent befon és összetart. Családi titkok, a la double-o-seven.

Ha engem kérdeztek, ez így van jól. Daniel Craig Bondja van annyira menő, mint Sean Connery, és ha nem is puffogtatja annyira a szóvicceket, mint Brosnan vagy Moore, humora neki is van - még ha szárazabb is. Az akciók pedig megtartották eredeti formájukat. Igaz, kevesebb a síelős eksön, viszont olyan időszakát élik ezek a filmek, amikor nem kisebb név, mint Roger Deakins irányítja a képek sorozatát, ezért pedig nem lehetünk elég hálásak. Pluszban azt sem kisebb élvezet nézni, ahogy sajátos módon behozzák a klasszikus elemeket. Más megközelítésben, más köntösben. Aki pedig visszasírja az old school-t, hát nekik üzenem: lesz még itt mókázós Bond. Egyszerűen ilyen ez a szakma. Egyik fél túlpörög, aztán jön a másik véglet, majd a középút. Jön majd egy olyan korszak is, amikor lejár a komoly Bond ideje és jön újra a camp. Kinek mi a jó, kinek mi tetszik. Én, személy szerint imádom ezeket a filmeket, a Skyfall-t az egyik legjobbnak tartom problémái ellenére is, a régiek pedig mind ott vannak a polcomon, bármikor lekaphatom őket. Mr. Bond, én örülök, hogy maga ilyen rugalmas és alkalmazkodónak bizonyul az elvárásokhoz. Mr. Bond én azt mondom, hogy maradjon mindig velünk és húsz év múlva is jöjjön ki egy új film, amelyben ilyen-olyan módszerrel odavág a világot fenyegető terroristáknak.