A Niels Bohrnak tulajdonított sziporka szerint jósolni nehéz, különösen a jövőre vonatkoztatva - ezt a szórakoztatóipar legfelkapottabb ágazatának egyik-másik, a várakozásokra rácáfolva kiütéssel győző képviselője is ékesen igazolja. Cikkünkben így ezekből a korán leírt vagy kezdetben egyenesen gúnyos ciccegések közepette emlegetett, később viszont sokak osztatlan döbbenetére sikersztorivá avanzsáló művekből válogattunk!
Hófehérke
Az 1937-es Hófehérkét manapság megőrzésre méltó kulturális mérföldkőként csodáljuk. Ám amikor 1934-ben Walt Disney eltökélte, hogy a gonosz mostohája által üldözött leányzó és kicsiny barátai történetét egész estés alkotásként tárja a nézők elé, többen szentül hitték, hogy kilazult egy kereke. A maga korában hajmeresztően drága költségvetésből, jelesül 1,49 millió dollárból tető alá hozott remek ugyanis felemésztette a stúdióvezető anyagi forrásait, aki kénytelen volt hitelért kuncsorogni.
Úgyhogy minimum trükkösnek tűnt, hogy negyed dollárt kóstáló jegyárakkal vissza fogja-e valaha is fizetni a befektetett tőkét és a kamatokat. De Mickey egér atyja tudta, hogy mit csinál. A kalandos történet komoly lökést adott cégének, egyben minden kétséget kizáróan bebizonyította, hogy a publikumot nem csupán a kategória öt-tíz perces, főként lazán összefűzött gegekből álló darabjai hozzák lázba.
A Karib-tenger kalózai
A vészharangok a 2002-es A házimacinál is megkondultak - mint az utólag kisült, teljesen jogosan, hiszen az egy vidámparki attrakció ihlette, a bugyuta-közhelyes kliséparádé gyakorlatilag nyom nélkül tűnt el a süllyesztőben. Ebből adódóan a hasonló koncepcióra építő A Karib-tenger kalózai - A Fekete Gyöngy átkáról is lefitymálóan nyilatkoztak bennfentesek. Pláne, mert Johnny Depp játékát a döntéshozók testületileg párját ritkítóan bizarrnak bélyegezték, és annak a meggyőződésüknek is hangot adtak, hogy a tengerek ördögei felett réges-régen egyszerűen eljárt az idő. Ám Gore Verbinski a megszokott toposzokat kissé megcsavaró rendezése bebizonyította, hogy van fantázia a zsánerben, és természetfeletti elemekkel gazdagon megfűszerezve a szemkötős-fejkendős haramiák históriái tömegeket vonzanak.
A Vasember
A Vasember kapcsán is főleg a szépre és a jóra emlékszünk. De anno a ma már minden várakozáson túltevő MCU nyitánya körül is akadtak kérdőjelek. Robert Downey Jr.-t a kétezres évek elején kínnal-keservvel végigcsinált drogelvonója után elkerülte Fortuna - pontosabban fogalmazva, a kritikusok alkalmasint dicsérő szavakkal illették, azonban a bekalkulált haszon rendre elmaradt. Emellett az is árnyékot vetett a produkcióra, hogy a címszereplő szuperhőst alig ismerte a nagyközönség, ergo, sokan kétségbe vonták, hogy elegen lesznek kíváncsiak Tony Stark debütálására.
A galaxis őrzői
Az A galaxis őrzői kapcsán is hasonló bajok merültek fel, és a problémákat tovább súlyosbította, hogy cselekménye papíron egy szanatórium lakójának lázálmára hajazott. Mivel az, hogy egy beszélő mosómedve, egy űr-ent, egy zöldbőrű orgyilkos, egy kommunikációs nehézségekkel küszködő hústorony és egy bicskanyitogatóan amatőr szerencsevadász a nyolcvanas évek slágereire megmentik a világot, mérsékelten tűnt bombabiztosan taroló ötletnek. Ám a jegyeladási statisztikák igazolták, hogy a Marvel a nyerő lóra tett a furcsa kompániával.
John Wick
Ha egy film első trailerét szűk egy hónappal az amerikai premier előtt tárják a nyilvánosság elé, az ritkán jelent elégedett befektetőket. Ráadásul, amennyiben súlyosbító tényezőként a korábban kaszkadőrként dolgozó rendezőnek ez az első próbálkozása, a forgatókönyvíró pedig DVD-forgalmazásra szánt, B-listás marhaságokon kívül soha semmit sem jegyzett, kész is a bankszámla-apasztó tragédia. Kivéve persze, ha a Chad Stahelski-Derek Kolstad duóról beszélünk. Mert ebben az esetben fáradozásaik gyümölcse, a John Wick egy huszáros rohammal beveszi Hollywoodot, és egy királyi bevételt hajtó franchise nyitányaként ír történelmet.
Ezzel zárjuk felsorolásunk első részét: a második felvonásban a kamasz-komédiáktól elvárt pajzánság hiányáról és James Cameron fanatizmusáról is szót fogunk ejteni!