Vannak olyan sorozatok a különféle streaming szolgáltatók kínálatában, amelyek nem kapnak akkora figyelmet - mert nincsenek bennük igazán húzó nevek, vagy maga a sztori lapos, vagy a kivitelezés áll gyenge lábakon, esetleg nem jó a marketingje, de mégis megér egy misét. A The Rig (A fúrótorony) című minisorozatra egy picit mindegyik illik, pedig elsőre azt gondoltuk, hogy az Amazon egyik üdvöskéje lesz.
A sztori dióhéjban: egy skót fúrótorony munkásai komoly bajba kerülnek, amikor egy rejtélyes köd száll a vidékre, megakadályozva bármiféle kommunikációt a külvilággal, és ez csak a kezdet, hiszen eztán sorozatosan követik egymást a különösebbnél különösebb események, aminek a vége akár katasztrofális is lehet az emberiségre nézve.
Egy kis rejtély, egy kis misztikum, egy kis odapirítás a fosszilis üzemanyagok elkötelezett híveinek, egy szerelmi szál, kötelező problémás arcok, emberi drámák - a koncepció akár remekül is működhetne. De valahogy mégsem így lett.
Érdekesen ambivalens érzéseket vált ki ez a sorozat az emberből. Egyfelől kár volna tagadni, hogy a kíváncsiság végig ott van a nézőben, hogy mégis mi lehet ez az egész. Mi okozza a rejtélyes jelenségeket, és mi lehet a vége? Ugyanakkor fájóan kiszámítható a történet. Mert nagyon könnyű eldönteni, ki a jó, és ki a rossz ebben a sztoriban, mint ahogy azt is, hogy a szereplőknek mi lesz a következő lépésük. Amikor viszont a szereplők következő lépése nem kiszámítható, akkor olyan fokon irracionális, hogy az az érzésünk, mintha a forgatókönyvírók előtt ott lett volna egy "random emberi cselekedetek" feliratú urna, amiből csukott szemmel húztak lapot, és írták bele az ott olvasottakat a szkriptbe.
Ez a nem túl előnyös kettősség pedig kiegészül minden idők legidegesítőbb, legirritatívabb női főszereplőjével - Emily Hampshire-nek jutott Rose megformálásának hálátlan feladata, de nem tudom eldönteni, hogy a karaktere ennyire bosszantó, vagy a játéka, vagy a helyszíntől durván elütő sminkje és hajvielete, vagy ezek így együtt. Az a probléma, hogy ahogy a karaktere fejlődik, vagyis fejlődni próbál, ez az érzés nem szűnik a nézőben, pedig kellene.
A fúrótórónyért felelős Magnus (Iain Glen) sokkal kellemesebb természet, és talán az ő cselekedeteivel a legkönnyebb azonosulni is - bár nála is megfigyelhető a fentebb említett következetlenség, ami pont NEM illik a karakteréhez. A "kötelező problémás arcot", Huttont alakító Owen Teale is kiváló munkát végez olyan értelemben, hogy nem érti az ember, miért nem pleknizi végre már le valaki, mielőtt még egy hülyeséget csinál. Igen, ezzel a színészi játékot dicsérem! Ugyanakkor közben bosszantó is, hogy egy ilyen embert hagynak szabadon mászkálni egy olyan helyen, ahol a fegyelem és a biztonság mindennél előbbre való kéne, hogy legyen. Ez már megint a forgatókönyv hibája, nem tudom elképzelni, hogy ez megtörténhet.
Ilyen, és ehhez hasonló bosszantó dolgok keserítik meg a néző életét, miközben maga az alap felvetés érdekes lenne, és az embert igazán érdekli, mi sül ki ebből az egészből. Olyan problémákat boncol a sorozat, amik életünk részét képezik, itt élünk bennük, velük: klímaváltozás, megújuló energiák kontra fosszilis üzemagyagok, ezekről való váltás hatásai az egyszerű munkásemberekre, és még sorolhatnánk. Az alkotók a szereplők közötti párbeszédekben mondják el ezeket a nézőknek, szerencsére nem valami szájbarágós, erőltetett módon, ami mindenképpen a sorozat javára írandó.
Mint ahogy az is, hogy a megvalósításra igazság szerint nem lehet panaszunk. Technikailag nem érheti szó a ház elejét, a VFX teszi a dolgát, ha lehet ilyet mondani, hiszen a sorozatot a járvány idején forgatták, amikor a fúrótornyon történő forgatás nem volt opció. Ennek ellenére a helyszín valóságosnak tűnik, nincs meg a "B" kategóriás sorozatokra oly' jellemző makett érzésünk. Nem egy Avatar, de azért nem is egy Amerikai nindzsa.
Sajnos az egyébként impozáns szereplői gárda, és a nagy lehetőségeket rejtő alapsztori, vagy inkább problémafelvetés ellenére a forgatókönyv nyilvánvaló hibái lehetetlenné teszik, hogy maradéktalanul élvezzük a sorozatot, amit az elég gyászos IMDb pontszám, és az ott olvasható nézői kritikák is hűen tükröznek. Kár érte, mert egy kis odafigyeléssel egy addiktív, egyben ledarálós, közben mással nem foglalkozós kis sorozat lehetett volna ebből - annál is inkább, hiszen hat epizódot elég könnyű megnézni akár egyben is. Itt azonban út közben könnyen elvész a motiváció; ez nem az a sztori így, ebben a formában, amiből ne lehetne kibillenteni az embert kb. akármivel.
Mindezek ellenére, amikor épp nincs más néznivaló, és kísérletező kedvünkben vagyunk, nyugodtan bökjünk a lejátszás gombra, mert ha nem túl nagy elvárásokkal ülünk le a sorozat elé, akkor akár élvezhető is lehet - mi sajnos sokkal-sokkal többet vártunk tőle.