A Netflixre felkerült és egyre nagyobb sikernek örvendő háborús akciófilm 2020-ban Rod Lurie rendezésében, Jake Tapper (a CNN műsorvezetőjének) "The Outpost: An Untold Story of American Valor" című könyve, egy igaz történet alapján került megfilmesítésre. A főszerepekben olyan színészeket vonultattak fel, mint Scott Eastwood, Orlando Bloom vagy Milo Gibson (Mel Gibson fia).
A helyőrség 80 amerikai katona történetét meséli el, akik az Észak-Afganisztánban lévő Hindukus-hegység egyik mély völgyében megbúvó, távoli katonai álláspontot védik a felkelők ellen. A kamdeshi támaszpont célja a Pakisztánból beáramló tálib harcosok feltartóztatása, akik eleinte csupán tucatnyian szivárognak elő a környékbeli rejtekhelyeikről, ám szemmel láthatóan arra készülnek, hogy egy nap egy összehangolt támadás keretében eltöröljék az ott állomásozó amerikaiakat a Föld felszínéről. A levegőben lógó támadás tehát sejthető, ahogy az is, hogy az amerikai hadsereg vezetése ezzel a védhetetlen támaszponttal gyakorlatilag aláírta az odaküldött katonák halálos ítéletét.
A kamdesi csata a maga 12 órán keresztül tartó folyamatos tűzharcával az afganisztáni háború legvéresebb, legbrutálisabb összecsapásává vált 2009-ben. Nyolc amerikai katona meghalt és 27 megsebesült. Az amerikai hadsereg becslése szerint 150 tálib fegyveres halt meg a támadás visszaverése következtében. A Bravo Troop 3-61 túlélői máig az Afganisztáni háború legtöbbször kitüntetett tagjai.
Az igaz történetet feldolgozó film első képkockái a helyőrségbe kalauzolják el a nézőt. Látjuk, hogy lehetetlen helyen épült fel: egy katlan mélyén, hegyekkel körbevéve, szinte védhetetlenül. Körös-körül ezer meg ezer helyszínről lőhetik, bombázhatják az itt állomásozó katonákat, a támadások biztonságos kivédése teljességgel lehetetlen. A fiúk mégis küzdenek, éjjellátókkal és szabad szemmel igyekeznek észrevenni a kövek szürkeségébe olvadó tálib terroristákat, akikről azt sem tudják, kicsodák. A tálibok ugyanis nappal a környékbeli lakosok közé beszivárogva előszeretettel "barátkoznak" az amerikai katonákkal, pénzt, gyógyszert, támogatást elfogadva tőlük.
A katonák próbálnak egyezségre jutni: megígérik, hogy megkímélik a magukat feladó tálibokat, és tartják is a szavukat - nem úgy, mint azok, akik mögött ráadásul több százan sorakoznak. A veszély napról napra érezhetően nő, a rajtaütések sűrűsödnek, de az amerikaiak tehetetlenek. A légi erősítés legalább 2 órányira van tőlük, a lőszerük véges, a táborbontás és a végső kivonulás a területről még hetekbe telik. Addig egy dolgot tehetnek: túlélnek és várják az októbert, akár a Messiást.
Nem így a tálibok, akik egy napon lerohanják a bázist. Akár egy megvadult hangyaboly, úgy lepik el a hegyeket. Az amerikai katonák csak a tűzesőt látják, ahogy a lövedékek beborítják a helyőrséget. Robbannak a bombák, valósággal villódzik a hegyoldal. A túlerő elképesztő, felmérni is lehetetlen. A tálibok végig erre készültek, de most jött el a pillanat a végső megsemmisítésre.
Scott Eastwood Clinton Romesha törzsőrmestert alakítja, méghozzá lenyűgözően, noha eredendően - a film háborús jellege miatt - nem akarta elvállalni a szerepet. Végül a rendező, Rod Lurie beszélte rá, hogy írja alá a szerződést, mert ez egy egyedülálló történet, amelyben olyan karakterek bőrébe bújhat minden színész, akik valódi hősökké váltak egy megnyerhetetlennek tűnő összecsapásban. Scottra hamar átragadt Rod lelkesedése (aki hivatásos katonaként kezdte a pályafutását), és ahogy egyre többet beszéltek a forgatókönyvről, elkezdte megérteni a történet és a film jelentőségét, így végül igent mondott a felkérésre. A felkészülés azonban elmondása szerint sokkal nehezebb volt, mint máskor, hiszen itt egy valós személyt kellett alakítania, a maga megrendítő mélységében, nem beszélve arról, hogy a forgatás is embert próbáló feladat volt.
A helyőrség rendkívül realisztikus ábrázolással mutatja meg a 12 órán át tartó összecsapást, a háború valóságosságát, a bajtársiasságot, a katonák valódi viselkedését és a háttérben működő hierarchiát. A "békeidőkben" megismerhetjük a szereplők egyéni sorsát: megtudjuk, kit vár otthon a menyasszonya, kit a felesége, kire nem vár senki, de megtudjuk azt is, ki, miről álmodik, miben reménykedik, mitől fél.
A baráti beszélgetések és heccelődések azonban tiszavirág életűek, hiszen senki sem tudja, hány napja, hány perce van még a hegyekből feléjük süvítő kósza golyók között, amik nem válogatnak... Sorra hullanak el a magas rangú vezetők és a fiatal közlegények. A katonák zöme huszonéves, hátborzongató látni, miként halnak meg, mielőtt még a valódi életük elkezdődhetett volna. Egyikük vakmerő és nevet a feje felett lebegő halálon, a másikuk a budiig sem mer elmenni, annyira fél, a harmadik sokkot kapva magát akarja megölni, csak hogy vége legyen a kibírhatatlan feszültségnek. Hogy ki éli majd túl? Kinek van egyáltalán esélye? Ezen a ponton ezt senki sem tudhatja, legfeljebb remélheti, hogy októberben, a kivonuláskor ő is azok között lehet, aki majd hazatér.
A csata, a végső összecsapás merőben más, mint amit általában a katonai filmekben eddig láthattak a nézők. Belegondolni is nehéz, mennyi szögből, mekkora stábbal, mennyi szakértővel vehették fel ezt a végeláthatatlannak tűnő golyózáport, a rengeteg sérülést, robbantást, halottat. A hangszórók a golyózáportól úgy szólnak, hogy akaratlanul is arra gondol az ember, hogy tudtak ezek a katonák egyáltalán kilépni a barakkból? A golyószóróikat, autóikat kilövik, a főbb épületeik rakéta-találatokat kapnak, nincs biztonságos hely az egész létesítményben, hiszen mindenre tökéletesen rálátni a hegyekből, ahonnan a tálibok megállás nélkül lőnek, ráadásul lefelé zúdulnak, hogy amint lehet, betörjenek a táborba.
A sebesülteknek esélyük sincs, nincs lehetőség őket ellátni, a segítség pedig órák múlva érkezik csak meg, ha egyáltalán megéli azt valaki is. Rendkívül hosszú és részletes a tűzharc feldolgozása, mivel percről-percre részletesen megmutatják a készítők, mi történt a kocsikban, vagy a kifogyott rakétavető mögé rekedt katonákkal, miként próbálják egymást segíteni, menteni, hogyan igyekeznek túlélni ezt a lehetetlen helyzetet.
A férfi nézők vélhetően imádni fogják épp amiatt ezt a filmet, hiszen a készítők rendkívül realisztikusan ábrázolják a háború "bentről megélt" borzalmait, de női szemmel is nagyon pergő lendületű, izgalmas, klisémentes háborús film ez, aminek megvan a maga fájó mélysége és léleksimogató magassága.