A stewardessek életét mindig körüllengi egyfajta elegancia. Az ember tetőtől talpig nett, udvarias, szép hölgyeket lát - elnézést az uraktól, de hát, ez alapvetően azért mégis egy női szakma, laikus szemmel nézve legalábbis - akik nem elég, hogy ilyenek, még ráadásul be is járják a világot. ÉS még pénzt is kapnak érte! Emlékszem, gyerekkoromban mindenki irigységgel vegyes csodálattal nézett a szakma képviselőire.
Nos, a Kaley Cuoco által alakított Cassie Bowden, bár első látásra beleillik a profilba, néhány epizód után alaposan rácáfol a sztereotípiákra, és ebben az ugyancsak légiutas kísérőt alakító Rosie Perez is segítségére siet. De ne szaladjunk előre.
Az alapszituáció picit olyan Másnaposok reloaded érzés - rövid felvezetés után a főhős reggel felébred szétcsapva egy ágyon, és igaziból azt sem tudja, mi van, pláne nem, hogy mi volt az éjjel. Annyi a különbség, hogy a Másnaposokban maximum a lakosztályban bóklászó tigris volt a para faktor, itt azonban egy fültől fülig elmetszett torkú egyéjszakás partner fekszik hősünk mellett az ágyban. Cassie Bowden persze annak rendje és módja szerint pánikba is esik, és némileg érthető okokból - Bangkokban járunk, ahol az igazságszolgáltatás nem lehet tudni, milyen módon kezelné Cassie vélt ártatlanságát - megpattan a helyszínről, közben azon igyekezve, hogy eltüntesse a nyomait.
A történet ez után sem ül le - csavar csavart követ, és ahogy az epizódok haladnak előre, egyre jobban kirajzolódik előttünk Cassie Bowden igazi énje. Az eleinte csak némileg bulisnak tűnő csélcsap nőről, aki szereti a piát és a bulikat, fokozatosan látjuk meg, hogy mennyire súlyos alkoholista valójában. Nekem nagyon tetszett, hogy ez ilyen fokozatosan mutatkozott meg. A kezdetben alapvetően gondtalannak látszó, csapodár nőről kiderül, hogy valójában nyomorult élete van, amit a múltjából fakadó, fekélyes lelki sebek koronáznak meg. Az ezt bemutató flashbackek is rendben vannak: az ember egészen elképed, hogy milyen régre is nyúlik vissza a lány alkoholizmusa, és hogy mennyire eltorzította már a gyerekkori emlékeit is az, ahogy az apja bánt vele. Testvérével és ismerőseivel is felszínes, minden tettét áthatja az alkohol iránti olthatatlan vágy, valamint az ebből fakadó megbízhatatlanság.
Mindeközben, bár ez is fajsúlyos vetülete a sorozatnak, mégsem kerül le a fókusz a fő cselekményről. Külön öröm volt számunkra, hogy az átvágott torkú Don Juan (Alex Sokolov, akit a Trónok Harcából ismert Michiel Huisman alakít igen remekül) az első epizódban elszenvedett, nyilvánvalóan végzetes esemény ellenére nem kerül ki a képből, hanem Cassie afféle víziók formájában folyamatosan kommunikál vele. Mégsem kap spirituális töltetet a film, inkább csak nyugtázzuk magunkban, hogy a csajszi tényleg elitta már az eszét.
A mellékszereplők tekintetében is el vagyunk kényeztetve: a figyelemre vágyó, és emiatt helytelen eszközökhöz nyúló, totál önbecsülési zavaros Megan Briscoe-t alakító Rosie Perez remekül formálja meg a kívülről szigorúnak látszó, ám valójában igen szerencsétlen középkorú nőt. Szerethető karakter a Cassie barátnőjét, Anit alakító Zosia Mamet is. Nekem az FBI ügynökök némileg sablonos karakterek voltak - az ügyet valójában kinyomozni akaró nyomozónő, és az egyszerű megoldásra hajtó társ, aki elkönyveli Cassie-t gyilkosnak, hát, ehhez azért olyan nagy fantázia nem kellett, de ettől eltekintve igazság szerint mindenki hozza a kötelezőt ebben a sorozatban. És hát, ami a lényeg: nagyon nézeti magát minden epizód, elég nehéz esténként abbahagyni, ha már egyszer ráfüggött az ember.
A 2020-ban készült első évad minden részletre kiterjedő lezárást kapott, így félelemmel vegyes kíváncsisággal tekintünk a másodikra, ami az HBO Max kínálatában már látható. Természetesen Cassie újabb kalamajkába kerül, ez nem is kérdés, azonban tartok tőle, hogy az első évad után Cassie karaktere már nem tartogat számunkra újat, ami bizony unalmassá teheti a folytatást - de ne legyen igazunk! Az első évad alapján mindenképpen várós a második is, amit az HBO epizódonként, hetente közzé is tesz az elkövetkező időszakban (amit egyébként utálunk, mert elveszik tőlünk az "egyben ledaráljuk, maximum nem alszunk" tempót, amit jobb sorozatoknál, lássuk be, sokan favorizálunk).