A Netflix az ünnepek alatt sok izgalmas filmmel örvendeztetett meg minket, de ezek közül is kitűnik Sally El Hosaini 134 perces adaptációja, amely a Mardini nővérek életének legveszélyesebb és egyben legküzdelmesebb időszakát mutatja be.
A történet rendkívül felkavaró, pláne annak fényében, hogy tudjuk, az élet írta ezt a drámát, ezt a kőkemény sorsot, ami a lányoknak adatott.
A sztori főhősei Yusra (Nathalie Issa) és a húga, Sara Mardini (Manal Issa), akik edző édesapjuk, Ezzat (Ali Suliman) mellett tanulnak kicsi koruktól úszni, méghozzá kiváló eredményekkel. Yusra ideje háton és gyorson olyan jó, hogy a lány tudja, ha így folytatja, hazája színeiben eljuthat az Olimpiára.
A háború sújtotta Szíria azonban egyre életveszélyesebbé válik, mindennaposak a bombázások, a tűzpárbajok, mesterlövészek szedik le a békésen élő civil lakosokat is, és emellett a helyi katonák is erőszakoskodnak a védtelen helyiekkel, főként a nőkkel. A család összeül hát, tudják, hogy ez így nem mehet tovább, együtt azonban nem hagyhatják el az országot. Nem marad más lehetőség, a két legnagyobb (18 év alatti) gyereknek kell útnak indulnia, és Berlinből a családjuk újraegyesítését kérvényezni, különben mind a háború martalékává válnak.
Sally El Hosaini író/rendező és társírója, Jack Thorne feszes, izgalmas, fájdalmasan szép forgatókönyvet tettek le az asztalra. A film első harmadában megismerjük a család és a lányok életét, majd részesei lehetünk a menekülésüknek országokon-tengereken át, és a szemükön keresztül nézhetjük végig, milyen érzés a biztonságot jelentő családtól távol, élelem, otthon, pénz és valódi segítség nélkül "migránsnak" lenni.
A tengeren való átkelés a legizgalmasabb rész az egész történetben, amely megmutatja, milyen nevelést kapott a testvérpár a szüleitől. Fiatal koruk ellenére ugyanis a lányok erősebbek és céltudatosabbak, mint a velük együtt menekülő felnőtt férfiak, ami egyszerre megdöbbentő és léleksimogató. Ugyanakkor horrorisztikus végignézni, hogy ezek az emberek min mennek keresztül, amíg a háború poklából a hőn áhított békébe jutnak, ahol bár nem lövik őket halomra és nem bombázzák rommá az otthonaikat, mindannyian földönfutó senkikké válnak és azt sem tudják, láthatják-e még valaha ebben az életben a rokonaikat.
Yusra elhivatottsága példaértékű. A lány minden gondolatát az Olimpiára való fizikai és mentális felkészülés tölti ki, míg testvére, Sara inkáb bulizna, és élné a fiatalok mindennapos életét. Nem mihasznaság ez tőle, inkább egyfajta menekülés - az emlékek elől. A szíriai barátok értelmetlen halála, a lerombolt városrészek, a bombázások okozta félelem és a géppuskaropogás elől. Vagy csak így akarja megélni a hátralévő életét, ami lehet, hogy nem években vagy évtizedekben, hanem csak órákban vagy napokban mérhető?
A három lány apja (mert a legkisebb otthon, a szülőkkel marad) érdekes karakter. Egyrészt az a tipikus szülő, aki saját meg nem élt álmait akarja a gyerekein keresztül véghezvinni, másrészt az az apa, aki a legfontosabb útravalót adja a gyerekének, amitől az, bár porszemmé válik a nagyvilágban, mégis képes talpra állni és utat törni magáért és a céljaiért úgy, ahogy csak nagyon keveseknek sikerül. Az apa persze kezdetben nem találja jónak a berlini tervet, hisz érthető módon félti a lányait, ám miután bombák csapódnak az uszodába, úgy dönt: inkább elengedi a gyermekei kezét a szebb jövő reményében, mint hogy őket védelmezve, velük haljon meg a saját hazájában.
A két lány végül unokatestvérük, Nizar (Ahmed Malek) társaságában hagyja el Szíriát, ám hamar kiderül, hogy a menekülési úton minden országban virágzik az emberkereskedelem, a lélektelenség pedig, ha pénzről van szó, a tetőfokára hág. A menekülőket ugyanis mindenütt lehúzzák, hamis ígéretekkel kecsegtetik, sokszor átverik és egyszerűen sorsukra hagyják. A nőknek az erőszakoskodókkal is szembe kell nézniük - a történet szerint sokkoló módon épp Magyarországon. A hit, a remény, az élni akarás azonban tovább űzi-hajtja a meleg ruha, víz és élelem nélkül embertelen távolságokat gyalogló embereket, akik közül rengetegen odavesznek a tengeren és a végtelen utakon, míg mások feladják, és hazatérnek a földi (de legalább jól ismert) pokolba.
Hogy elég okos-e a három fiatal? Nem. Hogy is lennének azok? Hisz tinik, akik korábban sosem jártak Szírián túl, máshol a világban. Az egyik rossz döntést a másik után hozzák, miközben az apjuktól kapott pénz és a holmijuk egyre fogy. A tengeren való átkeléshez egy olyan toldozott-foltozott lyukas csónakot kínálnak fel nekik az embercsempészek, ami két embert sem vinne el, nemhogy egy egész csoportnyit. A néző önkéntelenül is elgondolkodik, vajon ő mit tenne ebben a helyzetben? Maradna a háború poklában? Vagy útra kelne a semmibe, ahova lehet, sosem jut el? Elhagyná-e a családját a későbbi újratalálkozás és a túlélés reményében? Bízna-e a pénzért segítő idegenekben?
Sally El Hosaini pontosan tudja, hogyan kell hatékonyan felépíteni feszültségekkel teli jeleneteket, miközben megmutatja a valódi veszélyt, ami ebben az utazásban rejlik. Testközelből érezheti a néző a félelmet, a bizonytalanságot és az egyre nyúlósabbá váló kilátástalanságot, ami csak nem akar véget érni. Az úszós/uszodai jelenetek elképesztően szépek is izgalmasak, ráadásul nagyon ütősen vannak összevágva a tengeri jelenetekkel. Pontosan tudjuk, mi jár az úszók fejében, amikor nem az eredményekért, hanem az életükért hasítják a hullámokat.
A berlini úszóedző, Sven (Matthias Schweighöfer) az egyik legrokonszenvesebb figura a filmben. A hozzáállása, amivel Yusra sportolói karrierje és élete iránt viseltetik, példaértékű. A kettejük között kialakuló kapcsolat, az edzések, az Olimpiára való felkészülés klasszikus sportfilmeket idézne, ha nem ismernénk a lányok hátterét és a berlini életükből adódó nehézségeiket.
A filmben sok szép metafora tűnik fel, így például a lányok (szabadságot jelképező) madara, amint kalitkájából kiszabadulva nem hajlandó visszatérni többé a rácsok közé, vagy az éjszakai tengerben való úszás, mint az Olimpiai dobogóért folytatott élet-halál küzdelem, ami csak egyféleképpen érhet véget (legalábbis egy igazi sportoló fejében). Yusra vízbe hajított érmei a múlt lezárását jelképezik, míg a Sven által felkínált lehetőség az új élet ígéretét. Mindhárom fiatal színész, és a Svent alakító Schweighöfer kitűnő munkát végzett, a film lebilincselő annak ellenére, hogy több mint két óra hosszú. A történet izgalmas, kalandos, megrázó, felemelő. Az operatőri munka is kiemelkedően jó, a néző a szereplőkkel együtt éli át a történetet.
A Mardini nővérek története minden sportfilm-rajongónak tetszeni fog, nyilván, leginkább az úszás szerelmeseinek. A drámai filmeket kedvelő nézőknek is érdemes megnézni, mivel valódi mélységeket és magasságokat kapunk és szép útravalót, amiből mindenkinek van mit tanulnia.