De végül sajnos nem lett az.
Az alap szituáció mára sajnos egyre gyakrabban kerül elő: a Föld a kiszáradás szélén áll. Az emberek háborús állapotokat idéző körülmények között, a beosztásuktól függően, kvázi "jegyre" kapják a vizet. Az emberiség életben maradása kérdéses. Háziállatot sem szabad tartani, a gyerekek pedig azt sem tudják, milyen megmártózni egy természetes tóban vagy úszni egyet egy uszodában.
Nyugodtan olvass tovább, a cikk spoilermentes!
Ilyen körülmények között indul útjára egy expedíció, ami egy rejtélyes (vagy inkább, eltitkolt) okból lezárt holdbázist vesz célba, hogy az ott korábban folyó kutatások mintáit épségben és biztonságban juttassák vissza a Földre. Többet nem tud senki - legalábbis, látszólag. Az út nem zökkenőmentes, a holdbázisra érkezve pedig az űrhajósoknak nem várt veszélyekkel kell szembenézniük, ráadásul a külső tényezők mellett a legénység tagjairól is kiderül, hogy nem mindenki az, akinek elsőre látszik….
A történetvezetés (Eun-kyo Park forgatókönyve) kiváló, annak ellenére, hogy a felvezetés picit nyögvenyelős és túlnyújtott. A jelenkori történések mellett folyamatosan flashbackek segítik a karakterek motivációja, és a sztori jobb megértését. Kiderül, hogy a fontosabb karakterek közül ki, miért jött el a bázisra, és a szereplők szemével picit többet tudhattunk meg a Földön uralkodó viszonyokról is.
A technikai megvalósítással kapcsolatosan vegyes érzelmek vannak bennem. Egyfelől a bázis, az űrhajó, vagy akár a legénység felszerelése szépen, igényesen lett kivitelezve. De aztán elindulnak a Holdon... Mint a bakkecskék, vagy nem is tudom. Szerintem mára mindenki tudja, hogy hogyan kell a Holdon mozogni. Itt ennek kb. a paródiáját láthattuk (pedig erre a rendezőnek, Choi Hang-Yong-nak nagyon is oda kellett volna figyelnie). Alig vártam, hogy a bázisra érkezzenek, ahol szerencsére valahogy meg volt oldva a gravitáció kérdése. Nem is vártam rá magyarázatot, hogy hogyan, hiszen a "jól bevált" centrifugális erőt használó módszer itt nem játszhatott… Csak örültem, hogy végre nem kell ezt nézni.
A másik probléma a színészi játék: és ezzel kapcsolatban nem tudom eldönteni, hogy csak szoknom kellett-e a koreai színészek (Gong Yoo, DooNa Bae, Sung-tae Heo, Joon Lee) nem látható arcjátékát, vagy tényleg nem volt nekik. Mert a sorozat végére ez már nem volt zavaró, de az elején nagyon szembetűnő volt. Jellemző a koreai, és általában a keleti sorozatokra és színészekre, hogy túl van játszva minden, de a túljátszás valahogy nincs összhangban a mimikával, ami egy érdekes, de tulajdonképpen megszokható keveréket eredményez.
Az állomáson végre igazán beindul a sztori, és nagyon is nézeti magát a sorozat: észre sem veszed, és kattintasz a következő epizódra, annak ellenére, hogy azért a kukacoskodni tudó és hajlandó néző találhat benne logikai bukfencet bőven. Izgalmas, fordulatos, néhol félelmetes - bár, nem eléggé félelmetes. Talán a zenével lehetett volna játszani, mert ebben a sztoriban sokkal több lehetőség rejlett ilyen tekintetben.
Az ilyen, disztópikus, emberiség túlélését is érintő sorozatokban, filmekben mindig előkerülnek morális kérdések is: vajon az emberiség túlélésének égisze alatt meddig mehetünk el? Hol az a pont, amikor a rideg, számszerűsített, nagy egész érdekében hozott áldozatok átcsapnak az emberi kegyetlenségbe? Mennyit ér az ember élete egy ilyen helyzetben? Az utolsó epizódokban ebből is ízelítőt kapunk…
Egy dolog van csak, ami nagyon fájó, és ami rám nem jellemző módon utólag csaknem az egész élményt elrontotta… Ez pedig a történet lezárása, amiről a spoilerezés elkerülése végett nem beszélnék. De az utolsó 10 perccel elérték nálam, hogy kidobott időnek érezzem a sorozatra szánt órákat, annak ellenére, hogy közben nagyon is lekötött, és nem kellett magamra erőltetnem, hogy viszonylag rövid idő alatt ledaráljam. Emellett az utolsó epizódnál picit azt éreztem, hogy az eleinte rejtélyesnek szánt - és csakugyan rejtélyes - halálesetek megmutatása indokolatlanul részletes és hosszadalmas. Elsőre kifejezetten jó volt, borzongató, másodjára-harmadjára is elment, de sokadjára…
Hogy ajánlott-e megnézésre? A gyermekbetegségei ellenére nagyon is. Remek kikapcsolódást nyújt, és abszolút megszokható minden, fentebb felsorolt hiányosság, vagy hiba. A végétől meg jóindulatúan tekintsünk el.