2009-ben nagy port kavart az Audrey Niffenegger 2003-ban kiadott, azonos című regénye alapján készült "Az időutazó felesége" című romantikus filmdráma, amelyet Robert Schwentke rendezett, a főszerepet pedig Eric Bana és Rachel McAdams párosa kapta. A léc magasra került hát, mivel mind a sci-fi elemekkel tarkított történet, mind a rendezés, mind a színészi játék emlékezetesre sikerült.
A HBO Max kínálatában most ugyanez a történet David Nutter rendezésével, 6 részes minisorozatként tűnt fel a kínálati palettán, ám az első évad után - vélhetően a gyenge nézettségi adatoknak köszönhetően - leállították a sorozat gyártását. A HBO szóvivője a témával kapcsolatban elegánsan, a valós okokat kikerülve adott magyarázatot a Deadline-nak: "Nagyon hálásak vagyunk az elkötelezettségért, a kemény munkáért és a szeretetteljes hozzáállásért, amellyel a készítők ezt a közkedvelt regényt adaptálták. Köszönjük továbbá Theonak és Rose-nak (vagyis a főszereplőket alakító színészeknek), valamint a többi briliáns színésznek a szívből jövő munkát, amellyel lenyűgözték a nézőket".
Nem volt hálás feladat egy jól összerakott filmhez újra hozzányúlni, pláne Eric Bana és Rachel McAdams után, még akkor sem, ha a sorozatban a Beavatott-filmekkel világhírnevet szerzett Theo James kapta Henry, a folyton eltűnő könyvtáros szerepét, aki lehetetlen időpontokban és helyeken bukkan fel az Idő végtelen folyamában, ráadásul ruha nélkül. Clare, vagyis Henry feleségének szerepét Rose Leslie, a Trónok harcából megismert és a nézők által hamar megkedvelt skót színésznő kapta.
A történet szerint a pár első ízben akkor találkozik, amikor Clare még kislány, Henry azonban már felnőtt férfi, aki hogy-hogynem meztelenül bukkan fel a gyermek szüleinek házának közelében, az erdőben. Ettől az élménytől jó eséllyel egyetlen kislány sem lesz szerelmes a meztelen idegenbe, ráadásul (érthető módon) a filmvásznon semmi kémia nincs a 6 éves kislány és a 30 éves férfi között, hiába akarja ezt sugallni a forgatókönyv. A sorozatban visszaemlékezés formájában tudjuk meg mindezt, ám annyira rettenetes a főszereplők időskori sminkje, és annyira olcsók Henry parókái, hogy nehéz a mondanivalóra koncentrálni.
A sorozat a pár szerelmét és közös életútját lenne hivatott bemutatni, a különös első "randitól" kezdve. Hőseink szép lassan megismerik egymás múltbeli és jövőbeli énjét, családjait, barátait. A helyszínek és az alaptörténet jók lehetne, de a szövegkönyv kukába való. A szerelmesek közt nincs kémia, noha más filmekben, más színészekkel mindketten bizonyítottak korábban. Itt azonban nem érződik sem szerelem, sem vonzódás, így a fájdalom vagy az aggodalom sem hiteles, amit Clare Henry eltűnései miatt érez.
Theo James-t félistenként jellemzi a leendő felesége, de ez ebben a filmben nem jön át, pedig Henryt életének több szakaszában is láthatjuk - egyik rémesebb, mint a másik. Valószínűleg a sminkesek nívótlan munkája az, ami ennyire lerontja a színész alakítását, de annyira elcsúfítják és komikussá teszik a rá adott ruhák, műhajak és műráncok a színészt, hogy ezek után a mondanivalója is érdektelenné válik, a poénjai nem viccesek, és a sokszor, sokféleképpen bemutatott "megérkezésbeli" hányásainak sincs akkora súlya, hogy folyton végig kelljen néznie a nézőnek ezt több szögből felvéve.
Az időskori Claire még kevésbé hiteles, bár a fiatalkori énje is halovány. Kettejük szerelme még a hosszas egymás szemébe nézésekkel és vallomásokkal együtt is steril. Ami tökéletesen működött Eric Bana és Rachel McAdams között, itt egyszerűen hiányzik. A mellékszereplők valamivel szórakoztatóbbak, így például Henry legjobb barátja, Gomez akit Desmin Borges kelt életre, vagy a Henry anyját alakító Kate Siegel, akinek nagyon sokat megtudunk a fiával való kapcsolatáról.
Nem ez az első eset, hogy egy filmet követő azonos témájú sorozat gyengére sikerül, hiszen a Hegylakó filmekkel sem vette fel a versenyt az Adrian Paul nevével fémjelzett, éveken át játszott Hegylakó-sorozat, ahogy az Árnyvadászok-sorozat sem hozta azt a színvonalat, amit annak idején Jamie Campbell Bower és Lily Collins párosa letett az asztalra. A sorozatokban lényegesen nagyobb pénz van, ezért nyúlnak sokszor a filmesek már jól bevált témákhoz és korábban leforgatott filmekhez, de van, amikor belebuknak a próbálkozásba... Nem meglepő hát, hogy Az időutazó felesége-sorozat nem kapta meg a zöld lámpát a második évadhoz.
Pedig a történetben bőségesen lett volna potenciál, hisz egy génbetegségben szenvedő főhős karaktere tengernyi lehetőséget kínál a forgatókönyvíróknak, hát még ha ez a betegség ahhoz vezet, hogy a karakter az időben véletlenszerűen előre és visszafelé utazzon, méghozzá meztelenül! Próbáltak persze magasröptű filozófiai eszmefuttatásokat belevinni a történetbe, de ez sem sokat emelt a dramaturgia színvonalán. "- Egy unalmas öregember annakidején azt mondta, két dolgot kezdhetsz a Földön az időddel - magyarázza Henry. - Egy: találd meg életed szerelmét. Kettő: halj meg minél lassabban!" Mindez igencsak kevés a téma mélységének kimerítéséhez.
Az első évad vége teljes mértékben kiszámítható, az odáig vezető események pedig minden izgalmat nélkülöznek. Aki látta és szerette a regény film változatát, meglehet, ebben a sorozatban csalódni fog, bár, ha túl tud lendülni a borzalmasan béna parókákon és túlzó sminkeken, lehet, hogy az eredeti történet halovány nyomai miatt úgy gondolja majd, hogy egy nézést megért.