A Netflix új romantikus drámája hetek óta a Top 10-es lista előkelő helyein áll annak ellenére, hogy a filmet a készítők a "szentimentális", "érzelmes" és "romantikus" címkékkel látták el, amit általában a hazai közönség nem túlzottan kedvel.
A film alaptörténete nem új, hiszen az 1990-es Zöldkártya című film Gérard Depardieu és Andie MacDowell főszereplésével ugyanezt a konfliktust dolgozza fel, csak egy kicsit másképpen. Ott az amerikai nő érdekházasságot köt egy francia férfival, hogy az zöldkártyát kaphasson, és az Egyesült Államokban maradhasson, a nő pedig kivehesse álmai lakását New Yorkban, amit csak házaspároknak adnak ki. A házasságot pillanatok alatt nyélbe ütik, a felek pedig örülnek, hogy a papírok kézhez kapása után soha többé nem kell találkozniuk. Igen ám, de a hatóság vizsgálódni kezd, ezért a csalóknak egy fedél alá kell költözniük, hogy SOS megismerjék egymást - a hitelesség végett.
Nos, a Bíbor szívek alapkoncepciója ugyanez, csak itt nem a zöld kártya és a lakás, hanem a katonáknak járó különleges juttatások (teljes körű biztosítás, a házasságért járó pénz, családi pótlék és távolléti díj) megszerzése a cél. Az így megszerezhető összeg pedig elég magas ahhoz, hogy abból mindkét félnek elegendő jusson...
Cassie (Sofia Carson), a főhős egy bárban dolgozik pincérnőként, de bandájával ugyanabban a klubban amatőr énekesnőként is időről időre fellép. Sofia ígéretes fiatal színésznő, de ebben a filmben a karaktere sem enged neki túl nagy teret, hogy a tehetségét megvillantsa - kivéve énekesnőként, ami (a tinik szerint) simán elviszi a hátán ezt a filmet. Méglehet, hogy a népszerűségi listás előkelő helyezést a - helyes szerelmespár mellett - épp a zenei betétek (és a tinik) miatt érte el a film. No, de visszatérve Cassie-ra. A lány cukorbeteg, de nincs pénze az inzulinjára és a lerobbant albérlete kifizetésére, noha nonstop dolgozik. Itt van egy kis ellentmondás, hiszen a bárban látjuk, hogy folyton borravalót kapnak a pincérek, és ugye a lánynak van rendes fizetése is, de tekintsünk el ettől. Egy nap tengerészgyalogosok toppannak a bárba, köztük Cassie egy régi ismerősével, akihez régi barátság fűzi. A vele való sokadik beszélgetésből pattan ki a szikra a lány fejéből: mi lenne, ha érdekházasságot kötne a katona barátjával a juttatások miatt?
Persze itt jön egy jókora klisés csattanó - ami a trailerből is kiderül -, így a lány nem a barátjával, hanem annak katonatársával, egy szintén pénzszűkében lévő és emiatt zsarolásnak kitett, ám (véletlenül) roppant jóképű fiatal sráccal beszéli meg a "haditervet", majd nem sokkal később nyélbe is ütik az esküvőt. Az esküvő előtt is van egy kis dramaturgiai baki, jelesül Cassie öltözékével kapcsolatban, de ezt majd a kedves néző a maga szájíze szerint feldolgozza. Akárhogy is, a pár egybekel, eljátsszák a búcsúzáskor kötelező csókot, majd Luke (Nicholas Galitzine) Irakba megy, Cassie pedig éli a katonafeleségek ettől kezdve anyagilag biztonságos életét.
Ami szembetűnő: a kémia teljes hiánya a főszereplők között (pedig a színészek jók). Konkrétan az első, mondjuk úgy, udvarlásos jelenetben Luke karba font kézzel beszélget az épp meghódítandó nővel. A testbeszédéből (a szövege ellenére) az jön le, a háta közepére sem kívánja ezt a nőt. Erre Elizabeth Allen Rosenbaumnak (a rendezőnek) figyelnie kellett volna, de nem tette, így meglehetősen visszás az első romantikus(nak szánt) jelenet. Persze a forgatókönyv Luke-nak sem ad túl sok lehetőséget, hogy megmutassa, mennyi mélység lehetne a karakterében, de az is látszik, hogy nem volt ideje "összeszokni" a partnerével, ami egy szerelmi történet előtt hasznos lett volna.
A történet attól kezdve "indul be" ténylegesen, hogy a házaspárt elszakítják egymástól. Az operatőri munka hibátlan, és ezeknél a részeknél a rendező is szép munkát végzett. Azok a jelenetek, ahol Cassie és Luke egymással leveleznek, végtelenül romantikusak és megvan a kellő mondanivalójuk is. A két, egymástól merőben eltérő világot nagyon szépen megmutatják: a bulizó, koncertező fiatal lányt, ahogy nevet és éli a napsütötte életét, és az iraki bevetésen harcoló katonát, aki bármelyik pillanatban meghalhat. De szépek az egymásnak írt leveleik (amiket a színészek hangján hallunk) és az ezek alá vágott pillanatképek, az a mód, ahogy elkezdik megismerni egymást. Ezen a ponton sajnáltam, hogy nem volt az egész film olyan kidolgozott, mint ezek a jelenetek.
Főként az idilli képek után bekövetkező drámát, amit a benne rejlő hatalmas lehetőségek ellenére csak nagyon felszínesen és röviden mutatnak meg. Pedig sokkal erősebb lett volna a film, ha rámennek erre a vonalra, és drasztikusan megnyirbálják Cassie énekléseit. Ez egy romantikus, de mégis katonákról szóló film, ám azáltal, hogy a seregből, és a balul sült bevetésről ennyire semmit nem mutattak, súlytalanná vált a történet. Mintha a katonák csak üres kellékek lennének Cassie énekesi karrierje mellett - hiszen csak arra fókuszál a történet, de az a Disney Channelen is kevés és unalmas lenne.
Aztán a Zöldkártyás film minden fordulata megtörténik, és eljutunk a dicső végkifejletig, de nincs katarzis élmény. A mellékszereplők, különösen Luke apja (Linden Ashby) és bátyja (Scott Deckert) jók, az operatőr is hibátlan munkát végzett, de a forgatókönyvből hiányoznak a valódi mélységek és Luke katonaéletének valós képei, az ő érzései, a félelme, a maga démonjai, amit nagyon jól ki lehetett volna bontani.
Lehet, hogy minisorozatként, két másik forgatókönyvíróval jobb lett volna ez a történet, de így ez csupán egy szerelmes limonádé katonai háttérrel színesítve. Hogy kinek ajánlanám ezt a filmet? Tiniknek, és azoknak, akik kedvelik az efféle popzenét és a fiatal énekesnőkről szóló történeteket. A romantikus filmek rajongóinak, és azoknak, akiknek elég az, ha a főszereplő színészek fiatalok, helyesek, és a történet szerint szerelmesek. Akik nem várnak hatalmas csattanókat, inkább csak lazán kikapcsolódni szeretnének és egy tál popcorn mellett tulajdonképpen bármit megnéznek.