Hirdetés

Kibeszélő: Esküvői szezon

|

Katie esküvőjén új, milliárdos férje és annak minden rokona meghal. A lány tette? Az exe? A maffia? Vagy Katie szeretője?

Hirdetés

Az Amazon Prime sorozata egy esküvői díszletek közé szorított 8 részes hajsza, ami nyomokban (legalábbis akció tekintetében) az 1993-as Harrison Ford nevével fémjelzett A szökevényre emlékeztet minket. Oliver Lyttelton filmje ugyanis, bár a címe alapján romantikus vígjátékot sejtet, telis-tele van üldözéses jelenetekkel, bűnözéssel, az alvilágba gyűrűző cselszövéssel, gyilkossággal, hazugsággal, mérgezéssel, ugyanakkor - egy másik vonalon - valóban egy esküvői szezont kísérhetünk végig. Keretnek nem is lenne rossz a koncepció, ha ezek az esküvők előremozdítanák a történetet, de sajnos ezt a funkciót nem igazán töltik be.

A történet ígéretesen indul: egy esküvőt látunk, amelyen a pap a virágba borított templom oltára előtt épp összeadni készül egy fiatal párt, amikor főhősünk, az orvosként dolgozó Stefan (Gavin Drea) beront a ceremóniára és felordít tiltakozásképpen, majd ki is fejti a jelenlévők előtt, miért is kéne Katie-nek (Rosa Salazar), a menyasszonynak kihátrálnia az épp megkötendő frigyből.

Hirdetés

Drea nagyon jó, olyan őszinte szenvedéllyel beszél, hogy menyasszony legyen a talpán, aki erre nem hagyja faképnél azt, akivel épp az oltárnál álldogál. Nem így Katie, aki káromkodni kezd (?) még mindig az oltár és az egybegyűltek előtt, majd mindenféle hülyének elmondja a szeretőjét. Ez az alpári stílus és a folyamatos káromkodás ebben a jelenetben teljesen felesleges és rendkívül ordenáré - fura, hogy a forgatókönyvírók úgy gondolták, hogy a főhősük talpig csipkében így fuckingozna ahelyett, hogy érvekkel, elegánsan küldené el Stefant a "búsba", ha valóban ezt akarja. No, de legyünk nagyvonalúak, és haladjunk tovább! Katie tehát hozzámegy milliárdos vőlegényhez, Hugo Delaney-hez (George Webster), ám az ünnepi vacsora alatt az új férj és az összes rokona az asztalnál ülve szörnyethal. Az ok: mérgezés, Katie az egyetlen túlélő. 

Ettől kezdve felpörögnek az események. Stefant beviszik a rendőrségre, ahol kőkemény vallatásban van része. Katie-ről ugyanis azt gyanítják, nem pusztán gyilkos, de több súlyos bűncselekményben is része lehet. Stefan el van hűlve, de piti ügyekből kifolyólag ő is saras, ám a rendőrség azt hiszi, ő is tettestárs, ezt bizonyítják a falon lévő nyomozati anyagok is, amik súlyos összefonódást sejtetnek.

Stefan együttműködne, ám ekkor tűzriadó tör ki, a rendőrök kiürítik az épületet - Katie pedig nyakon ragadja és magával hurcolja a szeretőjét. Stefan két tűz között van: a józan esze azt mondja, mentse a bőrét és a praxisát egy olyan cirkusztól, amihez semmi köze sincs, míg a szíve azt súgja, ez a lány a végzete, ráadásul szemmel láthatóan ártatlanul üldözik, rá akarnak kenni valamit, amit el sem követett, és férfiúi kötelessége, hogy ez esetben megvédje őt. Menekülni kényszerülnek hát mindketten, miközben nem is sejtik, hogy már nem csak a rendőrség, de mások is üldözőbe vették őket.

A fő cselekményszál mellett visszatekintések formájában ismerhetjük meg Stefan barátait (jobbára különféle esküvői partikról) és Katie múltját, valamint a milliárdos vőlegénnyel való megismerkedését, és az annak családjába tett beilleszkedési kísérletét. Az első néhány esküvő a maga problémáival, szépségével és vicces helyzeteivel még jópofa is lenne, de a nyolcadik epizód végére fullasztóvá válik a sok menyasszony, a sok hab, giccs és cukormáz, még háttérként is, és a barátok magánélete is színtelen, szagtalan, nem odaillő, sőt, idegesítő, hogy miattuk nem koncentrálhatunk a hajszára, ami azonban jól lett megírva.

A helyszínek gyönyörűek, Skócia legszebb tájain forgatták az első epizódokat, így ködbe burkolózó hegyek, mesés erdők, mélykék tavak és ódon kastélyok bukkannak fel az üldözéses jelenetek során, amik hol izgalmasak, hol komikusak, de mindenképp dinamikusak. Nincs megállás, főhőseink nem állhatnak meg egy pillanatra sem, hiszen minden egyes állomással és minden egyes új szereplővel közelebb jutunk a rejtélyhez: de vajon ki mérgezte meg a dúsgazdag Delaney-családot?

Rosa Salazar nagyon jól alakítja Katie-t, akiről végig nem tudjuk, vajon hazug pszichopata, vagy egy csóró balek, aki belekeveredett a nagyok játékába. Működik a kémia is, Drea és közte jó az összhang, hiteles a szeretői viszony, és izgalmas a menekülésük is, ahogy egyre mélyebbre süllyednek a szövevényessé váló problémák tengerében. Említésre méltó a két zsaru, Donahue (Jamie Michie) és Metts (Jade Harrison) is, akik folyamatosan a főhőseink nyomában lihegnek. Kettejük karakterfejlődése talán a legszembetűnőbb a sorozatban, kiváltképp a nyolcadik epizód végére.

Nagyon jól játszik az igazán szemét (vagy csak a fiát féltő), előkelő családját irányító Delaney-papa (Ivan Kaye) is, hiszen kvázi élő hazugságvizsgáló gépként szondázza Katie-t, aki bizony ebben-abban meglehetősen nagyokat lódít. Sokáig nem jöttem rá, honnan ismerős Kaye, aztán beugrott a vérsasos kivégzés a 2013-as Vikingekből, és az ő arca (mint Aelle király).

Stefan javíthatatlan romantikus, aki igaz szerelemre, esküvőre vágyik - van egyáltalán ilyen férfi a világon? Szerintem nem jellemző, fura volt, hogy a készítők ilyennek írták meg a karakterét, és az is sántít egy picit, hogy egy kellemes egzisztenciával rendelkező férfi csapot-papot otthagyjon és mindent felrúgjon egy olyan nőért, akivel 3 hónap alatt mindössze hébe-hóba találkozott. Stefan nem szerencsétlen, mégis Katie miatt néha annak van beállítva, holott ennek semmi értelme. Ez végig zavart a történetben, de végül is nem tette tönkre a kikapcsolódást, amit a film nyújtott. Lyttelton sorozata nyilvánvalóan a könnyed szórakoztatást veszi célba, és ez - ha eltekintünk a habos-babos esküvőktől és a nyilvánvaló hibáktól - tulajdonképpen működik is. Nem olyan izgalmas, mint a fent említett Szökevény, de egyszeri kikapcsolódásra tökéletesen alkalmas.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


A mellékszereplők karakterei színesek, csak unalmas sorsot kaptak a forgatókönyvíróktól. Minden archetípussal találkozunk: ott van a tini fiúkra hajtó Suji (Ioanna Kimbrook), Jackson (Omar Bound) aki mindig, minden partyarcot ismer, és a leendő házaspár Anil (Bhav Joshi) és Leila (Callie Cooke), akik őszintén hisznek a szerelem összetartó erejében. Az ő jeleneteik olykor egész jók, de nagyon lelassítják a másik, lüktető, akciódús szálat, ami nem tesz jót a történetnek.

Hogy kinek ajánlom ezt a sorozatot? A "limonádés" akciófilmek kedvelőinek, akik nem várnak mélységeket és őrületes drámai alakításokat, de szeretik, ha szövevényes és izgalmas egy történet. Az évadzáró rész remek függővéggel zárul, ez sokaknak tetszeni fog, mert alaposan átírja mindazt, amit az utolsó pillanatig hittünk.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.