A valós eseményeken alapuló film annak idején "Maywand kerületi gyilkosságok" - szalagcímmel robbant be a sajtóba. A 2010-ben felröppenő hírek szerint az afganisztáni Kandahárban állomásozó amerikai katonák ártatlan civileket gyilkoltak meg, majd azok holttesteivel pózoltak, és a hullák ujjait, füleit (és egyéb testrészeit) dicső trófeaként magukkal vitték. Az osztag vezetője, Calvin Gibbs nem tűrt ellentmondást az emberei között, így azok tették a dolgukat - noha sok esetben, így például egy 15 éves fiú (Gul Mudin) megölésével kapcsolatban nem értettek egyet felettesükkel.
"A srácnál semmi sem volt, amit fegyvernek lehetett volna nevezni, és amikor meglátott, barátságosan integetett nekünk" - számolt be később az esetről az osztagban szolgáló Morlock és Holmes - "ráadásul azonnal megállt, amint azt parancsoltuk neki. Aztán fedezékbe vonultunk egy fal mögé és gránátot dobtak a fiúra, miközben egy M4-es karabéllyal és egy géppuskával tüzet is nyitottunk rá." (Később, a hadbíróság előtt a két férfi úgy vallott, a fiú gránátot dobott feléjük, mire önvédelemből lőni kezdtek rá.) A halott fiú egyik ujját a katonák levágták, hogy kiszárítsák trófeának...
A történtek hatalmas port kavartak, hiszen erősen megkérdőjelezték az amerikai hadseregben szolgáló katonák morális ítélőképességét. Dan Krauss a 2013-as, azonos című (díjnyertes) dokumentumfilmjében dolgozta fel az eseményeket, majd 2019-ben megváltoztatott nevekkel elkészítette nagyjátékfilm verzióban Adam Winfield történetét, aki lerántotta a leplet az osztaga és parancsnoka által elkövetett gyilkosságokról.
A hadba vonuló Adam Winfieldet a filmben Andrew Briggmannak hívják. A kezdő képsorok egy gondtalan amerikai tini mindennapjait mutatják be, amint gördeszkájával lövöldözik a szobájában és macsónak képzeli magát. Nem is sejti, hogy a számítógépes játékok köszönőviszonyban sincsenek az afgán háború véres valóságával. Csak ott, a helyszínen szembesül azzal, milyen hirtelen és mennyire válogatás nélkül csap le a frontvonalon a halál... és hogy nem számít, ki hány éves, vagy milyen szintű kiképzést kapott, a gránát mindenkit ugyanúgy tép ketté...
Briggman itt kapja parancsnokául Deeks őrmestert, aki sajátos nézeteket vall a háborúról: szerinte "minden afgán ellenség", a katona pedig öl, ha ölni kell, hiszen a helyiekre nem számíthatnak. "Az afgán rendőrség a cipőjére ragadt kutyaszart sem találná meg..." - világosítja fel a helyi erőkben reménykedő újoncot az őrmester, majd megmutatja, náluk hogyan is működik az igazságszolgáltatás. Merényletben elhunyt bajtársaikért ugyanis vért követelnek, méghozzá afgán vért. Az sem baj, ha ártatlan a fogoly, hisz olyan, hogy "ártatlan afgán", nem is létezik. Briggman azonban képtelen az előléptetés érdekében civileket verni/ölni. Nyavalygó kislánynak tűnik a társai között, de ott, abban a helyzetben az is. Vagy mégsem? Ő az, akinek igaza van, vagy csak túl naiv és éretlen?
A Briggmant játszó Nat Wolff kitűnően hozza a háború rémségét elviselhetetlennek érző fiatal katona karakterét. Játéka életközelivé teszi a véres eseményeket, hiszen az ő szemén, az ő érzésein keresztül nézzük végig a megtorlásokat. Vele szemben pedig ott áll a kritikusok szerint vérszomjas, de szerintem sokkal inkább hideg céltudatossággal gyilkoló Deeks (Alexander Skarsgård), aki nem ismer könyörületet. A színész nem először játszik sötét lelkű gyilkost, akit valamiért mégsem ítélünk el - ilyen volt Eric Northman karaktere is a 2008/14-es True Bloodban, vagy Vernon Slone a 2018-as Tartsd bent a sötétséget című filmben. Színészi tehetségét dicséri, hogy képes megkérdőjelezni a néző erkölcsi nézeteit is, hiszen amit Briggman szemével látunk, elítélendőnek érezzük, ám Deeks magyarázatát követően voltaképp megértjük az ő indokait is.
Deeks klasszikus old-school katona, aki ugyanúgy tetem-trófeákat gyűjt, mint az 1992-es Tökéletes katonában a levágott füleket medálként hordó Dolph Lundgren, ám valahogy annyi jegesség van minden mozdulatában, hogy attól még inkább megdermed a vér a néző ereiben. Önkéntelenül is felvetődik bennünk a kérdés: ezt teszi a háború az emberrel, vagy Deeks egy jól álcázott szociopata, aki karizmájával hat a katonáira? Mert az emberei igenis csodálják őt. De miért is ne csodálnák? Pornót ad a fiúknak és jó füvet. Keménnyé neveli őket, de közben gondoskodik róluk - és mindeközben sérthetetlennek tűnik. Miért kéne hát megkérdőjelezni, hogy helyesek-e a döntései?
A tökéletesen működő gépezetben tehát Briggman a gondot okozó homokszem, aki nem bírja a háborút, ezért telefonon elhint egy-egy borzalmat otthon ülő veterán apjának, akit régi kedvencünk, a Miért éppen Alaszka Fleischman dokija, azaz Rob Morrow alakít. A lavina elindul, de ettől kezdve nem lehet már kiszámítani, kit temet maga alá.
Ez nem egy klasszikus háborús mozi - aki akciójelenetekre, tankokra, fegyverropogásra, vérfürdőre és halálsikolyra vágyik, annak nem fog tetszeni ez a film. Itt egy lélektani dráma bontakozik ki előttünk, ami jobbra vagy balra állítja a nézőt. Nincsenek igazán véres jelenetek, legalábbis olyanok, amiket a cím alapján várnánk, ám ha elvárások nélkül állunk hozzá, nem okoz a történet csalódást.
A rendezés, az operatőri és a színészi munka kifogástalan, ez egy klisémentes és roppant izgalmas film, ami sok kérdést felvet a későbbiekben az emberben. Azt mondják, háborúban könnyű hibázni, hisz az egy másik közeg, amelyben más szabályok érvényesek. De hol húzódik a határ az önvédelem és az öncélú gyilkolás között? Háborús bűnnek számít-e, ha valaki parancsot teljesítve öl és részt vesz a szakasza "mocskának" eltakarításában? A film mondanivalója azonban ennél sokkal messzebbre mutat: a saját szemünkkel láthatjuk, hogy megfelelő ideológiával, milyen könnyen alakíthatók a fiatalok - nagyjából bármilyen irányba.