A Netflix egyre szívesebben tesz fel régebbi, ám annál jobb filmeket az újdonságai közé. Így került fel David Wain vígjátéka, a Hippi-túra (Wanderlust) is az oldalra, amelynek főszereplői (Paul Rudd és Jennifer Aniston), egy stresszes New York-i házaspár a sors különös fintoránál fogva egy georgiai hippikommunában köt ki.
David Wain remek színészeket választott egy jól kitalált, kellően fordulatos és igazán vicces történethez. Paul Rudd és Jennifer Aniston otthonosan mozognak ebben a filmben, nagyon szerethető mind az alakításuk, mind a filmbéli kapcsolatuk. Az első jelenet egy ingatlanvásárlással indul: a párnak nem sok pénze van, de New York drága, nincs mit tenni, ha ott akarnak élni, perkálni kell és bele kell törődni, hogy így is csak egy kicsi, szűk lakásra futja - pedig vidéken meglehet, kertes házat is tudnának ennyiből venni.
A mód, ahogy a rendező megmutatja, miként lehet belakni egy garzont és hogyan lehet abban a belvárosi mókuskerék lüktetésében élni, nagyon ütős és tökéletes kontrasztot alkot a pár későbbi, kommunában megélt mindennapjaival. Mert ahogy az már az előzetesből is kiderül, a garzonos mindennapok nem sokáig tartanak, Gergenblattéknak annyi, egzisztenciájuk és így nagyvárosi életük is egy pillanat alatt összeomlik.
Az egyik legjobb rendezői húzás az, ahogy a Gergenblatt-házaspár maga mögött hagyva a nagyvárost (és a korábbi életét) kocsiba ül és államról államra szeli át Amerikát, hogy George bátyjánál, a jómódú Ricknél (Ken Marino) húzzák meg magukat, Georgiában. Az út során összevágott képeket látunk arról, miként éli meg a házaspár élete új periódusát: felváltva vezetnek, énekelnek, veszekednek, ordítanak, sírnak, aztán konstruktívan beszélgetnek, alszanak és immáron keserűen nevetnek. Ebben a pár percnyi "film-montázsban" gyakorlatilag szövegkönyv nélkül benne van minden, amin ez a pár lelkileg keresztülmegy, és imádnivaló az, ahogy David Wain ezt megmutatja nekünk.
Aniston zseniálisan játssza a felnőni nem akaró, vagy csak túl sok öltettel rendelkező, mégis semmire sem jutó Linda Gergenblattot, aki (épp) arról álmodik, hogy dokumentumfilmjeivel meghódítja a világot. George Gergenblattot, vagyis a férjét alakító Paul Rudd ezzel szemben tipikus csinovnyik, aki éjt nappallá téve dolgozik, noha utálja a munkáját, de ahogy ő is mondja: ki nem? New York nem az a hely, ahol az emberek az irodákban örörmükben ülnek. Csak így lehet kifizetni a hatalmas lakás- és rezsidíjakat és magát a belvárosi életet. Hogy ők ketten boldogok-e? Igen és nem. Hisz álmaik városában élnek, tele vannak tervekkel és lelkesedéssel, de közben majd' beledöglenek a hajtásba, a stresszbe, a kudarcokba és az állandó pénztelenségbe. Hogy van-e innen kiút? A történet szerint igen...
Főhőseink a sors különös fintora folytán egy hippi-közösségbe csöppennek, eredendően csak egyetlen éjszakára, ám az ott látott stresszmentes élet, a kötöttségek nélküli mindennapok, a sok nevetés, a könnyedség, a bio-kaják és a kissé őrült, de annál viccesebb "hippik" elvarázsolják őket. Miért ne élhetnének ők is így? Nem lenne többé reggeli stressz, munkába rohanás, kifizetetlen számlák és altatóval alvás. De a kommunában nem lehet húst enni, legyeket lecsapni és nincsenek ajtók - még a vécén sem. Mindenki mindenről tud, közös a munka, közös a kereset, közös minden és mindenki, szexuálisan is. De vajon tud-e ezekkel a feltételekkel azonosulni a két New York-i?
A hippi-kommuna karizmatikus vezetője a legőrültebb arc, Seth (Justin Theroux), aki sajátos összeköttetésben áll a Földanyával és az Univerzummal, így a közösség tagjai vakon követik őt. Theroux zseniálisan hozza a szabadelvű hippivezért, aki az égbe kiáltja a problémáit, elképesztően gitározik, mindenre tudja a választ és minden nőt az ágyába visz.
Ken Marino, vagyis George filmbéli bátyja egy igazi bunkó testvér, aki folyton beszól az öccsének, mindenért piszkálja, alázza, miközben ugyan befogadja, de az ocsmány viselkedésével még inkább pokollá teszi amúgy is lecsúszott, lelkibeteg testvére életét. Marino egyébként a filmet Wainnel közösen írta, így nem is csoda, hogy neki jutottak a legabszurdabb beszólások és legtrágárabb poénok, de jól áll a karakterének, szóval egyáltalán nem árt a történetnek.
A forgatókönyv nagyon pergő, szellemes, megdöbbentő és megmosolyogtató. Igazi varázsa van annak, ahogy a saját szemünkkel látjuk, miként működik egy isten háta mögötti kommuna és miben rejlik a valódi vonzereje. Paradicsomi környezet, ódon épület zegzugos folyosókkal és rusztikus szobákkal, frissen termesztett bio zöldségek és gyümölcsök, kézműves holmik, zene egész nap, kommunában dolgozó emberek, önkifejezés, jóga, meditáció, szabadság, szerelem, összetartozás. Ki ne akarna ebben részt venni?
Ugyanakkor a készítők nem félnek viccet csinálni a hippi-kommunából, így például, ha valaki leül a vécére, hogy elvégezze a dolgát, ugyanúgy odamennek hozzá a többiek társalogni, mintha csak teázna, de magánélet sincs az Elysiumban, hiszen ajtók nélkül mindenki mindent hall, mindenbe beleszól és mindenről véleménye van - ha tetszik, ha nem. Rettentő sok poén születik ezekből a helyzetekből, a hippik pedig imádnivalók a maguk bolondságaival. Ilyen az egy szál farokban (amit sokkolóan hosszan meg is mutatnak) grasszáló nudista borász (Joe Lo Truglio), vagy Eva (Malin Akerman), aki a szabad szerelmet hirdeti, illetve a hely kissé demens alapítója, Carvin Waggie (Alan Alda), aki, ha a többiek nem látják, titokban húsokat fal, noha egyébként élharcos vegetáriánus.
A film érdekes kérdéseket vet fel a nézőben. Vajon tényleg megoldást jelenthet és valóban korlátlan szabadságot nyújt egy ilyen kommuna, mint az Elysium? Megmenthet-e egy házassági válságot a stresszmentes élet? Árt-e a szabadelvű szerelem egy korábban monogám házasságnak és valóban magunk mögött lehet-e hagyni a korábbi életünket egyetlen huszárvágással?
Persze a nagy boldogság közepette megjelenik a film fő konfliktusa is: befektetők érkeznek a birtokra (amelynek tulajdonlapját nem találja az agyát szét LSD-zett alapító), így nagy a veszély, hogy az Elysiumot lebuldózerezik és a helyére egy hatalmas kaszinót és köré látványos infrastruktúrát építenek. A hippik persze nem nézik mindezt szótlanul, de vajon mit tehetnek a lelketlen pénzeszsákok ellen?
Hogy kinek ajánlom a filmet? Mindenkinek. A Hippi-túra nem csak a vígjátékok kedvelőinek fog tetszeni, mivel nagyon jók a színészek és rém szellemes a történet. Remek kikapcsolódás lehet ez bármelyik este. Kisebb gyerekeknél a nudista-jelenetek gondot jelenthetnek, ezért ne családi filmként kezeljük, de idősebbeknek garantáltan szórakoztató lesz.