A Netflix a 365 nap filmek után újabb erotikus filmmel rukkolt elő: ezúttal D. H. Lawrence 1928-as azonos című regényének újabb adaptációját nézhetjük meg az oldalon, ami - bár már nem kavar akkora port, mint az 1981-es, Sylvia Kristel nevével fémjelzett, akkoriban botrányosnak számító adaptáció - az első kritikák szerint kellemes nézettségre számíthat.
A kis híján százéves regény hosszú utat tett meg, amíg az obszcenitás vádja alól (az angliai bíróságon is) felmentést nyert, és mire a világ megértette: ez a történet nem egy erotikus kalandot, hanem egy fergeteges szerelem történetét meséli el, amelyben elementáris erővel van jelen a szexualitás. Ily módon persze a cím persze csalóka, hiszen a szeretők a nagykönyv szerint mindig csak a második helyet bitorolhatják, ráadásul ma már, a modern társadalomban, jobbára érzelemmentesen, de ebben a regényben/filmben a szerető a nagy Ő, pont úgy, mint a regényben.
A történet Connie Reedet (Emma Corrin), egy fiatal, frissen házasodott nő életét követi, akinek báró férje, Sir Clifford Chatterley (Matthew Duckett) a háború során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, amitől kerekes székbe kényszerült és impotens lett. Clifford számára azonban a hírnév mindennél fontosabb, ezért arra kéri a nejét, hogy az essen teherbe mástól, hisz ezt várja a nép, a város, ahol felnőtt, az arisztokrata ismerősök és az olvasók egyre népesebb tábora - minthogy Chatterley regényeket publikál. Nem akarja, hogy hatalmas családi birtoka örökös nélkül maradjon, hát még azt, hogy nemzőképtelen roncsként gondoljanak rá, akit a nyomorúságos élete miatt csak sajnálni lehet. A felesége érthető módon visszahőköl az ötlettől. "De hisz házasok vagyunk! "- szabadkozik, mire a férj: "...a gépies szex teljesen más, összevetve a házassággal. Ha nem ragadnak el az érzelmeid, megszervezhetjük, mintha fogorvoshoz mennél."
Connie, bár az elveivel ellentétes férje kívánsága, nézelődni kezd. Ő is szeretne babát, de ki lenne a megfelelő alany minderre? A sors úgy hozza, hogy végül a birtokukon dolgozó vadőrre vet szemet, aki a háborúban hadnagyként szolgált. Oliver Mellors (Jack O'Connell) jóképű, ám zord, magának való embernek tűnik - idővel kiderül, ez miért van így (ez egy egész Jane Austen-i fordulat), ám, ahogy az előzetesből is sejthető, a légyott megtörténik, nem is egyszer, az össze nem illő pár pedig heves szexuális együttlétekbe bonyolódik. Connie szexmentes élete teljesen felborul. A korábban csak férje ápolásával foglalkozó, birtoka ódon falai között fonnyadozó ifjú feleségbe élet költözik. De hová vezet mindez?
A rendezésről (Laure de Clermont-Tonnerre) letakart szemmel is meg lehet mondani, hogy női energiákkal van tele, de ez - romantikus film lévén - nagyon jót tesz a történetnek. Nagyon kevesen tudják ilyen szépen, ilyen mélyen és ilyen fájdalmasan ábrázolni a szerelem megfoghatatlan érzését, pláne úgy, hogy főhőseink esetében szó nincs közös jövőről vagy pozitív végkifejletről. Megkapunk mindent, amire ebben a műfajban szükségünk van: a romantikus ábrándozást, az első összepillantást, az első érintést, költői gondolatokat, virágokkal teli rétet, árnyas erdőt, csipkés ruhákat, nyári esőt és persze az egymáshoz közeledő feleket, akik maguk sem tudják, mi történik velük.
A színészek remekelnek. A szemérmetlenül naiv Emma Corrin az ábrándos tekintetével és a finom orgánumával, kecses mozdulataival tökéletes "méltóságos asszony", míg Jack O'Connell kiváló ex-katona és mogorva vadőr, az akcentusa, a karaktere nagyon szerethető, akárcsak a jellemfejlődése, ahogy Connie hatására szép lassan, de (életében először) megnyílik valakinek. Sir Clifford Chatterley szerepében Matthew Duckett is zseniálisan játszik. Nem haragudhatunk rá az abszurd kérése miatt - az ő szemével ez egy racionális döntés, ami voltaképp működhetne is. Neki és a nejének lenne egy örököse, akivel boldogan élhetnének a hatalmas birtokon és aki minden vagyonukat örökölné és továbbvinné a család nevével egyetemben. Clifford egyetlen dologgal nem számol csupán: a női lélek kiszámíthatatlanságával. A nők ugyanis (többnyire) érzelmekkel vágnak bele a szexuális jellegű kapcsolatokba (még ha ezt tagadják is). Clifford azt hiszi, mindenki úgy gondolkodik, mint ő, és ezzel végzetes hibát követ el.
A film szexjelenetei sokat engednek láttatni, hirtelen nem is tudom, láttam-e valaha olyan kosztümös drámát, ahol ennyire sokat mutat meg a kamera. A Bridgerton-család epizódjaiban is rengeteg szexjelenet volt, de nem ilyenek. Itt mindent látunk, nem igyekszik a rendező ruhákkal és ágyneműkkel kitakarni a kényes részeket. Hogy illik-e mindez a történethez? Igen és nem. Illik mindez a túlfűtött érzelmekhez, de szebben is meg lehetett volna mutatni, kiváltképp az esőben szaladgálós részben. A kevesebb néha több, lehet, művészibb beállításokban még erősebbek lettek volna ezek a jelenetek.
Hogy kinek ajánlanám a filmet? A romantikus és a kosztümös filmek kedvelőinek, nekik egész biztosan tetszeni fog. Az erotikus filmek rajongói is imádni fogják, mivel több szexjelenet van benne, mint a Szürke ötven árnyalatában vagy a 365 napban, csak másképpen - természetes közegben és egy más érában. Férfiaknak nem ajánlom, szerintem ők a szexjelenetekkel együtt is nagyon unnák, de lehet, hogy az ünnepek alatt egy próbálkozást számukra is megér.