Ez a show az egyik legjobb példa arra, hogy jó szereplőgárdával elképesztő magasságokba lehet emelni a legegyszerűbb poénokat - ellenkező esetben pedig a földbe lehet döngölni a legjobban megírt sztorit is. Tony McNamara elképesztő bravúrt vitt végbe (Huzzah!), hiszen egy - a legtöbb ember számára - unalmas éra unalmas szereplőiről olyan sorozatot írt, ami miatt nem csak a cári udvart, de az orosz kultúrát, gondolkodásmódot, gasztronómiát és a filozófiát is megszeretteti velünk, de legalábbis kíváncsivá tesz, hogy is volt ez?
Csak akkor olvass tovább, ha már láttad az 1. és 2. évadot vagy nem zavarnak a spoilerek!
A történet II. Katalin anhalt-zerbsti hercegnő Oroszországba érkezését, III. Péterrel köttetett házasságát és trónra jutását meséli el a valóságtól durván eltérő, ámde roppant szórakozható módon. Péter ugyanis egy igazi seggfej (ebben a sorozatban ez amúgy a legkedvesebb jelzők egyike), hiszen fűvel-fával csalja ifjú nejét, iszákos, jó eséllyel Asperger-szindrómás, a halott anyját felöltöztetve egy vitrinben tartja, és úgy öli az embereket, mintha csak gyümölcslegyek volnának a kedvenc csemegéjén. És itt jön a csavar: Péter infantilis karaktere ugyanis a fentieknek - és Nicholas Hoult briliáns játékának - köszönhetően imádnivaló! Nézőként próbálod utálni, hiszen egy nárcisztikus szociopata, de közben lenyűgöz a töretlen idealizmusa, a szarkazmusa és az intelligenciája. Imádod, amikor feltűnik a színen és gyermeki őszinteséggel mond be olyan szemétségeket másoknak, amiktől azok csak levegőért kapkodnak, pedig legbelül tudod, hogy nem normális és téged is sokkol minden tette. Sőt, el is ítéled magadban, de közben érzed, nélküle ez a sorozat üres és súlytalan lenne. (Nagy kérdés, milyen sorsot szánnak majd neki a készítők, hiszen "történelmileg" úgy lenne helyes, ha viszonylag hamar meghalna, de akkor félő, elveszne a show sava-borsa.)
A Katalint alakító Elle Fanning a másik nagyágyú a sorozatban. Látod őt hamvas tizenévesként, ahogy ambíciókkal és álmokkal telve megérkezik egy idegen országba, egy idegen férjhez, aki annyira bunkó vele, hogy arra nincsenek szavak. Leszólja a küllemét, debilnek nevezi, fintorog, hogy izzadtságszagú, majd kiröhögi az ajándékát, amit a lánytól kap - ilyen karaktert meglehet, még nem írtak forgatókönyvírók, ám Hoult játékával valamiért mégsem érzed Pétert menthetetlenül negatívnak, ó pláne a második évadban.
Katalin nem megvetendő módon kiábrándul újdonsült férjéből és szövetségeseket keres, hogy megbuktassa az öntelt pszichopatát. Legfőbb szövetségesei: a bukott nemeslány, Marial, a tanácsadó Grigorij Orlov( aki a valóságban a cárnő szeretője volt), a levitézlett, erősen alkoholista Velementov tábornok, és Erzsébet, aki a sorozatban nem cárnőként, hanem afféle bolondos, de nagyon szerethető nagynéniként van jelen.
Ezzel szemben Péter dekadens sleppje a züllött iszákosok, naplopók és kurvák táborából áll össze (ami tökéletesen szemlélteti uralkodásának hanyatlását), köztük legjobb barátjával Grigorral és annak feleségével, Georgiával (aki Péter szeretője), és "Archie"-val, a minden lében kanál érsekkel, akit Adam Godley zseniálisan alakít. Ő ugyanis az ortodox keresztény egyház vezetőjeként a másik gyűlöletes ám nélkülözhetetlen pszichopata a sorozatban, aki simán öl, férfiakkal és nőkkel hál, bárkit elárul, lop, csal, hazudik - ám mindezt Istenért teszi, miközben mérges kígyókkal vetekedő nyelve olyan frappánsan mar bele mindenkibe, hogy azt utánozni sem lehetne.
A trágárság és a 21. századi szleng, Isten tudja, miért, de valahogy hozzáad ehhez a sorozathoz. Nem szabad szinkronizálva nézni, mert akkor elvész a sok "fuck me", "fuck you", "fuck off", hiszen pl. utóbbit a magyar nyelv cizelláltan "kopj le"-ként fordítja, pedig a cár / az érsek / a tábornok szájából ezerszer viccesebb a "fuck off" az etikát egyébként hírből sem ismerő udvarban.
Az első évad üde színfoltja a Sebastian de Souza által alakított Lev Voronsky, akit maga Péter ad ajándékként boldogtalan feleségének, hogy a szeretője legyen. Ezzel persze alaposan megalázza Katalint, akiről ellenségei azt pletykálják, hogy perverz és titokban lovakkal hál. Lev ugyanis egy nagy farkú, ámde terméketlen, így veszélytelen "olasz csődör" - a cár sleppjének pedig külön örömöt jelent a rajta való élcelődés. Azzal azonban egyikük sem számol, hogy a férfi személyisége és kedvessége elbűvöli a meg nem értett és folyton megalázott Katalint, aki komolyan elkezd vonzódni a férfihoz és ezzel őszinte féltékenységet ébreszt Péterben.
Bár a házastársak között dúló csatározások végeláthatatlanok, a két évad során folyamatos fejlődés figyelhető meg Péter jellemében. Lassan, de nyitni kezd Katalin felé, akinek haladó és felvilágosult ötletei valóban Oroszország javát szolgálják. Noha az udvar "német kurvának" nevezi, Katalin minden gondolata akörül forog, hogyan vezesse be az orosz nők általános oktatását a gyakorlatba, hogyan reformálja meg a törvényeket, hogy azok valóban az emberek javát szolgálják és miként nyisson a tudományok, a filozófia és a művészetek felé. Ennek köszönhetően egyre nő Katalin támogatottsága, és egyre többen vágynak arra, hogy a semmirekellő Pétert letaszítsák a trónról. A puccs elkerülhetetlennek látszik, miközben kiderül, hogy Katalin várandós Péter gyermekével.
A második évad talán az elsőnél is sziporkázóbb. Katalin és Péter kapcsolata elmérgesedik, de ezzel egyidejűleg mélyebbé is válik. A színészek közt tökéletes a kémia, a párbeszédek gunyorosabbak, mint valaha, de ezek a karakterek igénylik is ezt a fajta élcelődést. A szereplőgárda sokkal összeforrottabb és jobb, mint az első évadban, pedig ott sem volt hiba bennük, mégis, most érezhető, hogy a karaktereik bőrébe bújva a színészek is remekül szórakoznak.
A helyszínek meseszépek: a jelenetek nagy részét az angliai Yorkban, a hertfordshire-i Hatfield House-ban, a leicestershire-i Belvoir Castle-ben, az olaszországi casertai királyi palotában, a Hever Castle-ben és a kenti Sevenoaks-ban vették fel. A kastélyok berendezése lélegzetelállító, a kosztümök, frizurák, táncos koreográfiák (noha olykor felbukkan egy-egy modern elem) elhitetik velünk, hogy valóban a cári udvar(ok)ban járunk.
Katalin várandós kismamaként sem hétköznapi: iszik (mentségére szóljon, akkoriban nem tudták, hogy az alkohol árt a magzatnak), ópiumot szív, földet eszik és felszívja magát annyira, hogy ha kell, akár embert is öl. Pétert eltapossa, mint egy csikket és őrülten diktálni kezd - mondjuk úgy, felveszi az orosz udvar ritmusát. Érdekes fordulat ez a kezdetben megismert, érzékeny lelkű mimózától, ahogy az is izgalmas, mint változik meg Péter érdeklődése korábban gyűlölt arája iránt.
A második évad legnagyobb meglepetése (a töménytelen mennyiségű szexjelenet mellett) a hazánkban Scully FBI ügynökként megismert Gillian Anderson, aki a "Korona" című sorozatban pazar alakítást nyújtott Margaret Thatcherként, ám ezúttal Katalin édesanyjaként tűnik fel a színen - és mindenkit lemos a színről. A jelenléte egyaránt erős és eredeti, ráadásul a legjobbkor, a legnagyobb zűrzavarok közepette csöppen az abszurd körülmények között élő házaspár életébe, hogy begyújtsa a szikrát a puskaporos hordó alatt, amin azok ketten ücsörögnek.
A második évad zárójelenetétől a nyilvánvaló történelmi tények miatt vélhetően sokan tartanak, ám a készítők nem meglepő módon remek csavarral tesznek kérdőjelet az utolsó filmkockákra, mi pedig várhatunk, mi lesz eztán a kedvenceinkkel.